Forrás: ÉS

Gervai András

Kodály és az állambiztonság

Ismeretlen dokumentumok a zeneszerzőről

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában több jelentést is találtam Kodályról. Közvetlen bizonyíték ugyan nincs arra, hogy a Rákosi-, majd a Kádár-érában ügynököt állítottak volna rá, de a feltételezést több okból mégsem lehet kizárni.1

Kodály, a cselekvő humanista

Kodály sohasem igazodott egyetlen politikai kurzushoz sem, s mindig kiállt a rendszer üldözöttjeiért. Ezért igazából sohasem szerette a hatalom: tartott tőle, gyanús volt a szemében. 1919 őszén azért indult ellene fegyelmi eljárás, s aztán nem taníthatott évekig, mert a Tanácsköztársaság idején – Bartók Bélával és Dohnányi Ernővel együtt – tagja volt a zenei kuratóriumnak. Később támogatta a népi írókat s a Márciusi Front tevékenységét. 1938-ban tiltakozott az első zsidótörvény ellen. A Horthy-rendszerben a baloldaliakért és zsidókért2, a koalíciós időkben az alaptalanul fasisztának kikiáltott művészekért, értelmiségiekért3, a kommunista diktatúrában pedig elsősorban az üldözött zenészek, papok érdekében lépett fel4; van, aki neki köszönheti az életét5.

A Rákosi-diktatúrában meglehetősen elszigetelődött: a párt főideológusa, Révai József – főleg uralkodása első éveiben – Kodályt klerikális, polgári elemként, ellenségként kezelte. Személye, magatartása feltehetőleg az Államvédelmi Hatóság figyelmét is felkeltette. Embermentő tevékenysége és deklarált vallásossága mellett nyilván az is gyanússá tette, hogy kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkezett, s korábban sok külföldi meghívásnak tett eleget nyugaton, sokat levelezett. A személyi kultusz legsötétebb időszakában, 1950. november 30-án Dwight David Eisenhower tábornoknak írt6, aki akkor még a New York-i Columbia Egyetem elnöke volt, de néhány nap múlva kinevezték a NATO európai csapatainak főparancsnokává. (1953 és 1961 között az Amerikai Egyesült Államok elnöke volt.) Nem tudni, hogy milyen ügyben, kinek az érdekében fordult hozzá, mert a levél elveszett. Kodály rendszerellenességének legfőbb “bizonyítékát” az állambiztonsági szolgálat egy 1948-ból származó jelentése szolgáltathatta.

“Hol zsarnokság van…”

Kodály 1948. május 8-tól az UNESCO meghívására Párizsban részt vett egy szakbizottság munkájában, amely a művészek közművelődésben betöltött szerepét vizsgálta. Eősze László a Kodály Zoltán életének krónikája című, 1977-ben megjelent könyvében7 azt írja – nyilvánvalóan egykori források alapján -, hogy “az értekezlet öt napig tart csupán, de az UNESCO szeretné, ha Kodály zenei tanácsadóként további hat hónapra Párizsban maradna. Ő azonban elhárítja a meghívást, kötelességei hazaszólítják.”

Valójában azonban nem egészen így történhetett.

4. számú vizsgálati dosszié gr. Károlyi Mihály ügyében

Jelentés

Budapest, 1948. május 25.

Tárgy: Diplomáciai vonal (Paris)

Kodály Zoltán

“Egy párisi fogadás alkalmával az ott tartózkodó Kodály Zoltán felesége odament Károlyi Mihály8 magyar követhez és megkérdezte tőle a legnagyobb komolysággal, hogy mikor fog disszidálni. Károlyi természetesen élénken szabadkozott. Ez a történet azonban Kodály Zoltán szempontjából rendkívül érdekes. Kodály az UNESCO-nál megkísérelt állást szerezni, amit a szervezet elnöke, Huxley9 meg is ígért neki, és állítólag Ferenczy (sic!) Edmond,10 a magyar UNESCO-megbízott csak az utolsó pillanatban akadályozta meg, hogy Kodály az állást valóban el is nyerje.

Kodály a Huxley-el (sic!) folytatott tárgyalások alkalmával többször is kijelentette, hogy a jelenlegi viszonyok között képtelen Magyarországon élni és dolgozni. Különös felháborodással beszélt a szovjet bolsevik párt Sosztakovics és társai ellen hozott határozatáról. Jelenleg Kodály egy, a párisi magyarok által kieszközölt lakásban lakik, egy Paris környéki kolostorban. Állítólag új kompozíción dolgozik.”

A jelentés szerzőjét nem ismerjük, de mivel tud a magyar UNESCO-képviselő titkos ellenakciójáról, lehet, hogy a diplomata-informátor maga Ferenczi. Bár Magyarország csak 1948-ban lett az UNESCO tagja, már 1947. október 21-én – Vámbéry Rusztemmel együtt – ő képviselte hazánkat az UNESCO mexikói konferenciáján11. Illyés Gyula 1948. július 14-i naplóbejegyzésében arról számolt be, hogy Julien Huxley Parlamentben tartott előadásán a magyar szellemi élet negyven-ötven kiválósága vett részt, többek között Bibó István, Kodály Zoltán, Lukács György – és Ferenczi Edmond12. Róla egyébként azt is tudni kell, hogy nem mellékesen az ÁVO Katonapolitikai Osztályának az ügynöke volt, később szerepet játszott a Rajk-perben, s őt is elítélték egy koncepciós per során13.

Bár nincs rá egyéb adatunk, de nagyon is elképzelhető, hogy Kodály Párizsban akart dolgozni. Nyilván pontosan látta, hogy merre tart az ország, s könnyen elképzelte, hogy mi vár a művészekre, miután a Szovjetunió Kommunista (Bolsevik) Pártja 1948. február 10-én határozatot hozott a zeneművészetről, s formalizmusuk, a nyugat-európai és amerikai zene “lelkiségét tükröző” muzsikájuk miatt élesen megbírálta Dmitrij Sosztakovicsot, Szergej Prokofjevet, Aram Hacsaturjánt és Dmitrij Kabalevszkijt.

Ha Kodály nem is került olyan helyzetbe, mint Sosztakovics, akinek legtöbb művét betiltották, de Breuer János zenetörténész úgy véli14, Rákosiék szívesen kiiktatták volna őt a szellemi közéletből, ha nem tartottak volna a nemzetközi reakcióktól. A Magyar Tudományos Akadémia éléről mindenesetre 1949. november 29-én eltávolították, mert nem értett egyet annak átszervezésével.

1946 és 1949 eleje között még sok külföldi meghívásnak tett eleget. 1946 szeptemberétől 1947 májusáig több hónapos turnén vett részt az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban és Svájcban. Alig érkezett haza, máris utazott Moszkvába, ahol Sosztakoviccsal és Hacsaturjánnal is találkozott. 1948-ban Svédországban, Dániában járt, s ellátogatott a párizsi UNESCO-központba is. 1948-ban kétszer is vendégeskedett Londonban, 1949-es londoni vizitjét követően azonban hosszú évekig nem utazott, nem utazhatott. Hat nyelven – magyarul, angolul, németül, franciául, olaszul, latinul – folytatott nemzetközi levelezése15 is megcsappant. A szakemberek által körülbelül 1100 darabra becsült levélből közel nyolcszázat sikerült kötetbe gyűjteni16. Ennek tanúsága szerint például 1946-ban tizenhat levelet postázott, 1949-ben négyet, 1952-ben hatot, 1954-ben négyet, 1955-ben hármat.

Megbízásai, társadalmi szereplései radikálisan csökkentek, ezt az Eősze által összeállított Kodály-kronológia is bizonyítja. Sokat időzött a galyatetői állami üdülőben, 1953-ban közel száz napot töltött el ott.

“Aktákba írják…”

1956. október közepétől 1957. január 8-ig is Galyatetőn tartózkodott a feleségével. Távollétében megválasztották a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (Mefesz) és a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Bizottsága elnökének, a Petőfi Párt pedig az ideiglenes államfői testület élére javasolta. 1956. november 4-én – az MTI és a Népszabadság híre szerint – táviratban kérte a szovjet zeneművész-szövetség közbenjárását a szovjet katonák kivonása érdekében. Mindezek alapján nem meglepő, ha neve több, a forradalom előzményeit, eseményeit, szereplőit vizsgáló belügyi dokumentumban is felbukkan.

Két jelentés17 tudósít arról, hogy 1956. június 6-án, Nagy Imre 60. születésnapján, a házában rendezett ünnepségen a körülbelül 140 vendég nevében Kodály Zoltán és Veres Péter üdvözölte a politikust. Beszédük lényege, hogy “a magyar nép üdvére tevékenykedjen, és kerüljön megfelelő helyre”. Egy 1957. június 20-i jelentésben az olvasható18, hogy Kodályt 1956-ban a Mefesz elnökévé választották. “Tóbiás” jelenti 1958. június 21-én: Kodály csak névleges elnök volt, mert “be sem jött a hegyről”.

Több jelentésben annak okán esik szó Kodályról, hogy kapcsolatban állt valamilyen megfigyelt személlyel. “Cyrano” (a Vígszínház egykor híres művésze, Szakács Miklós) 1957. november 15-én hangulatjelentést ad írókról. Többek között megemlíti, hogy Örkény István szerint Tamási Áron beszélte le Kodályt és Tóth Aladárt19, hogy a börtönben levő, ítéletére váró Déry Tibor ügyében Kádárhoz menjenek. Tamási mentegetőzött: “azt hitte (…), már (…) jó vágányon van az ügy”20.

“Mária”, majd újabb fedőnevén “Székely Klára” revizor, operaházi dolgozó informátorként 1957-től 1967-ig árulkodott az Operaház életéről, külföldi turnéiról, jelesebb művészeiről, különösen gyakran Palló Imréről21. 1958. augusztus 20-án arról referált, hogy az igazgatói posztjáról lemondó Palló beszélgetett Aczél Györggyel, aki őt becsületes, korrekt, igaz embernek nevezte. Mikor ezt az exdirektor elmesélte Kodálynak, az közbevágott: “Na persze, az ilyenekre nincs szükségük – ezt Aczél nem mondotta?”

Dr. Nádasi Alfonz bencés tanár baráti kapcsolatban állt Kodállyal, nagyon tisztelte. Eredetileg latin-görög tanári diplomát szerzett, s később a Zeneakadémián hegedű, zongora és egyházzenei szakon tanult. 1949-ben – mert diákjaiból Schola Benedictina néven kórust szervezett – többször is kihallgatta az ÁVH. “Rieger József” ügynök, később “Marosi Zoltán” fedőnéven titkos megbízott – “civilben” bencés szerzetes, tanár – több jelentést is szentelt a bencés tanárnak, akivel a kémelhárítás foglalkozott. 1958. június 30-án arról számol be, hogy Nádasi vasárnaponként Győrből feljár Kodályhoz, hogy segítsen neki a görög fordításokban. A zeneszerző ezért “útiköltség térítés címén (…) jól megfizeti”. Nádasi neki egyébként úgy nyilatkozott 1955 körül, hogy Kodály “reakciós, örült, ha szovjetellenes munkát készített”. “Rieger” 1958. július 7-i jelentésében a rendszer ellenségeként festi le Nádasit, aki állítólag elárulta neki, hogy Kodályt az “ellenforradalom” idején miniszterelnöknek akarták megtenni, s Kodály őt szánta titkárának.

A Kodályért mondott gyászmiséről “Lesage” tudósít 1967. március 10-én. E szerint Nádasit a BM még egy évtized múlva is figyelte. Az egyházi szertartásról a “Tömör János” fedőnevű ügynök – feltehetőleg pap vagy szerzetes – is beszámol. Szerinte papok (Láng Alán, Perjés Béla, Németh Antal), Pálos Antal szerzetes és a hívők is – többek között a budakeszi énekkar tagjai – zúgolódtak, nehezteltek a temetés megrendezésének módja miatt. A szertartás tíz órakor kezdődött a halottasházban, utána az állami ünnepségen a papok nem lehettek jelen, a sírnál kellett várakozniuk másfél órát. Ezután folytatódhatott a szertartás, amelyet Kodály végakaratának megfelelően barátja és gyóntatója, Nádasi Alfonz végzett. Az egyházi szertartásról, a beszédből egyetlen kockát sem lehetett az MTV Híradójában látni22.

Kodály, Kádár, Aczél

Kodály helyzete a Kádár-rendszerben ugyan alapvetően megváltozott, közéleti szerepe megnőtt, a kultúrpolitika elismerte, díjakkal, megbízásokkal, társadalmi tisztségekkel halmozta el, de a hatalom – különösen 1963-ig, a konszolidáció kezdetéig23 – fenntartással kezelte, lojalitását megkérdőjelezte.

Kodály 1959. szeptember 1-jén Kádárhoz fordult24 Gulyás György békéstarhosi zeneiskolájának szétverése, illetve Bors Irma25 zenetanárnőnek (volt apácának) az ország első ének-zenei általános iskolájából, a Péterfyből történt eltávolítása miatt. Ugyanebben a levélben szót emel Járdányi Pál zeneszerzőnek a Zeneművészeti Főiskoláról történt eltávolítása miatt is26.

Október 15-i válaszlevelében27 az első titkár tisztelettel szól Kodálynak “a magyar nép zenekultúrája gazdagításáért végzett nagy munkájáról”, s meglepetéssel és köszönettel veszi, hogy a Kisalföldnek adott interjúja szerint “volt egynéhány jó és elismerő szava küzdelmeinkről és kormányzatunk egyik-másik törekvéséről”. Ezután felidézi, hogy Kodály először belügyminiszter korában fordult hozzá egy szerzetesnő ügyében, s akkor megismerte konzervatív és “esetenként és egyes kérdésekben reakciós politikai nézeteit”. Azóta sem tudta Kodályt egyértelműen tisztelni, mert, “…akikért szót emel, kilenctized részben szemben állnak a népi demokratikus renddel és nem sokkal kisebb százalékban volt szerzetesek, apácák (…).” Néhány mondattal később pedig megállapítja Kodályról, hogy “…világnézete konzervatív (…), szembetűnő, hogy Ön nyilvánvalóan nem rokonszenvezik a szocialista úttal”.

Egyelőre nem tudjuk, hogy az állambiztonsági szolgálatok figyelték-e őt, annyi azonban bizonyos, hogy a hivatalos helyeken szemmel tartották, gyakran magas rangú minisztériumi, pártközponti vezetők referáltak megnyilvánulásairól. Jó példa erre, hogy amikor 1963-ban, többévi huzavona után végre sor került moszkvai útjára, ottani kijelentéseiről, szerepléséről a Magyar Zeneművész Szövetség főtitkára, Sárai Tibor írásban részletesen beszámolt Aczél György miniszterhelyettesnek28, aki néhány hét múlva moszkvai útján maga ellenőrizte a kulturális miniszternél és a szovjet hivatalosságoknál, mit mondott, hogyan viselkedett Kodály. Ennek alapján írta meg jelentését Kádárnak, aki a feljegyzést később elolvastatta Nemes Dezsővel, a Politikai Bizottság tagjával, Cseterki Lajossal, a Központi Bizottság titkárával és Orbán Lászlóval, a KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetőjével29.

Könnyen elképzelhető, hogy ha Kodály UNESCO-megbízatását nem torpedózzák meg 1948-ban, és Párizsban marad, mandátumának lejárta után az események (a Rajk-per, a letartóztatások, a terror eszkalálódása) következtében rákényszerül az emigrációra.

1 A forradalom előtti belügyi iratanyag nagy része megsemmisült, az 1956 utáni időszakból azonban még előkerülhetnek dokumentumok.

2 1943-ban, illetve közvetlenül a Szálasi-hatalomátvétel előtt levelet írt az illetékes hatóságnak, hogy egykori tanítványait, Weiner Lászlót és Deutsch Jenőt mentesítsék a munkaszolgálat alól. Korábban megpróbált számukra – sikertelenül – állást szerezni a melbourne-i konzervatóriumban. Mindkettőjüket meggyilkolták.

3 Tiltakozott az ellen, hogy Dohnányi Ernőt – zeneszerző, karmester, zongoraművész, tanár, 1934-től 1943-ig a Zeneakadémia főigazgatója – háborús bűnösnek nyilvánítsák. Kiállt Zathureczky Ede mellett – hegedűművész, 1943-tól 1957-ig a Zeneakadémia főigazgatója -, akit mondvacsinált okkal el akartak távolítani posztjáról.

4 1950-ben védőügyvédet fogadott a koncepciós perbe fogott Szomjas-Schiffert György népzenekutató mellé, követelte, hogy Halmos Lászlót – zeneszerző, egyházzenész – kiengedjék a börtönből. (A 2-4. számú jegyzetben a felsorolás nem teljes.)

5 1958. december 7-én Kállai Gyula államminiszternek írt levelében támogatta Mécs Imre halálos ítélete elleni fellebbezését.

6 Zoltán Kodály: Letters, edited by Dezső Legány és Dénes Legány, Argumentum-Kodály Archívum, Budapest, 2002, 331. old.

7 Zeneműkiadó, Budapest, 1977. 222. old.

8 Gróf Károlyi Mihály (1875-1955) politikus, 1918/19-ben az őszirózsás forradalom idején miniszterelnök, majd köztársasági elnök. Több évtizedes emigráció után 1946-ban hazatért, 1947 augusztusától párizsi követ, posztjáról Rajk László letartóztatásáról értesülve, 1949. június 2-án lemondott. Emigrációban halt meg.

9 Sir Julian Sorell Huxley (1887-1975) brit biológus, az UNESCO első igazgatója, a Wildlife Fund egyik alapítója, a világhírű író, Aldous Huxley testvére.

10 Ferenczi Edmond (1920 – ?) jogász, újságíró. Genfben született, ott is végezte az egyetemi tanulmányait. 1948 márciusában már biztosan ő a magyar UNESCO-képviselő, ilyen minőségében jegyezte ugyanis a szervezet folyóirata, a Le Courrier I. évfolyam. 2. számában megjelent cikkét.

11 A magyar ENSZ-társaság honlapjának kronológiájából (www.menszt.hu)

12 www.mek.oszk.hu/00600/00679/00679.rtf

13 Varga László: A Rajk-per hátterében. Ferenczi Edmond és Noel Haviland Field. In: Évkönyv VIII. Budapest, 2000, 1956-os Intézet. 11-25. o.

14 Breuer János Kodály Zoltán című kötetében, Mágus Kiadó, 1999, 56. old.

15 Kodályt ebben első felesége, Sándor Emma segítette.16 Letters, i. m.

17 “Dávid” 1957. május 24-én, ill. B.M. II./8. 1957. május 25-én

18 B. M. ORFK. Polit. Nyomozó Főosztály, Vizsgálati Oszt. Molnár András főhadnagy

19 Tóth Aladár (1896-1968) zenetörténész, zenekritikus, 1945-1956 között az Operaház igazgatója

20 Déry Tibor (1894-1977) író. Kossuth-díjas, több külföldi akadémia tagja. 1957-ben tartóztatták le, kilencévi börtönbüntetésre ítélték, 1960-ban amnesztiával szabadult.

21 Palló Imre (1891-1978), operaénekes, Kossuth-díjas, kiváló művész. 1957-1959 között az Operaház igazgatója.

22 A Népszabadság és a Magyar Nemzet 1967. március 2-i számában megjelent tudósításokban is csak egy fél mondat utal arra, hogy a Farkasréti temetőben, a hivatalos állami ünnepség előtt sor került egyházi szertartásra.

23 Az 1957-1963 közötti időszakot retorzió és könyörtelen ideológiai harc jellemezte. A párt sikerrel gleichschaltolta az irodalmi, művészeti életet, sajtót; az írókat, újságírókat, művészeket fizikai és egzisztenciális kényszerrel, fenyegetéssel, “meggyőzéssel”, ígéretekkel maga mellé állította, vagy elhallgattatta.

24 Kedves, jó Kádár elvtárs! Válogatás Kádár János levelezéséből 1954-1989, szerkesztette: Huszár Tibor, Osiris, Budapest, 2002, 141. o.

25 Bors Irma még apácaként segített abban, hogy rendházukban, a háború végóráiban Kodály zsidó származású feleségével menedéket találjon, s a svéd követségtől, majd a pápai nunciatúrától is menlevelet szerzett nekik.

26 Járdányi Pál (1920-1966), Kossuth-díjas. Az MTA Népzenekutató Csoportjának munkatársa, majd vezetője. 1956-ban tagja volt az Értelmiségi Forradalmi Tanácsnak, s részt vett a Magyar Zeneművész Szövetség “forradalmasításában”.

27 Kedves, jó Kádár elvtárs!, 142-144. o.

28 Péteri Lóránt: Az utolsó évtized: Kodály Zoltán és a Kádár-rendszer művelődéspolitikája. Múltunk, 2006. 1.

29 Péteri Lóránt: Háry János Moszkvába megy. Kodály és a politikai hatalom: esettanulmány 1963-ból. Muzsika, 2006. április 19. 14. o.

Élet és Irodalom

51. évfolyam, 49. szám

Comments are closed.