Forrás: Népszava

Dávid Ibolya vasárnap 11 kérdéssel reagált Magyar Bálint és Sándor Klára két törvényjavaslatára, amelyben a midenkori kormányban, illetve a parlamentben kívánják a nők legalább negyedes-harmados részarányát garantálni. Az MDF-elnök egyebek mellett azt firtatta, hogy e mesterséges keretek mennyiben sértik a demokratikus alapelveket. A két szabaddemokrata képviselő pénteken ugyancsak levélben reagált, ezt idézzük teljes terjedelmében az alábbiakban.

„Tisztelt Dávid Ibolya!

Engedje meg, hogy azzal kezdjem: méltatlannak tartom, hogy miközben Ön tudatában van annak, hogy a törvénymódosítást, mellyel kapcsolatban kérdéseit megfogalmazta, nem egyedül adtam be, levelét mégis kizárólag nekem írta. Éppen ez az a szemlélet, amely miatt szükség van a kvótára: még egy régen politizáló politikusnő is csak a férfiakat tekinti vitapartnernek. Levelére, magától értetődően, a továbbiakban ketten válaszolunk. Magyar Bálint

Tisztelt Dávid Ibolya!

Természetesen szívesen megválaszoljuk kérdéseit. Előbb azonban engedje meg, hogy a kérdések előtt megfogalmazott gondolataira is reagáljunk.

Ön azt írja, nap mint nap megéli azokat a problémákat, amelyeket szeretnénk megoldani, de Ön szerint nem a jó eszközzel. Azt minden bizonnyal Ön is tapasztalja, mennyivel nehezebb Magyarországon nőként politizálni, de régóta döntéshozó szerepben lévő nőként aligha éli meg naponta, hogy tehetsége, alkalmassága ellenére sem tud döntéshozó szerepbe kerülni. A kvóta célja pedig éppen az, hogy segítsen megszüntetni azokat a társadalmi hátrányokat, amelyek miatt ma a nőknek közel sincsenek a férfikéval azonos esélyeik arra, hogy döntéshozó pozíciókba kerüljenek. A kvóta az üvegplafon széttörésének eszköze, és erre szánjuk, nem másra – ezt teszik mindenhol máshol is a világon.

Azt írja levelében, félelemmel tölti el a származási alapú diszkrimináció minden fajtája. Minket is. Veszélyesnek, károsnak, társadalomellenesnek és értelemszerűen antidemokratikusnak tartunk minden ilyet. Ezért ítéljük el nyíltan, határozottan és egyértelműen, ha zsidóznak a futball-lelátókon – noha mi sem értünk sokat a focihoz -, és ezért teszünk az ellen, hogy a férfiaknak a patriarchális társadalom szabályai szerint a kultúrába rejtett előjogaik vannak a nőkkel szemben. Ezeket az előjogokat szünteti meg a döntéshozásba kerüléskor a kvóta. Éppen ezért javasoltuk.

Tisztelt Elnöknő, Ön sem a negatív, sem a pozitív diszkriminációt nem kedveli, s úgy véli, az utóbbi fölerősíti a kiközösítő hangokat. Sajnos félrevezeti Önt egy rossz kifejezés, a „pozitív diszkrimináció”. Ez valóban azt sugallja, hogy valakiket előnyben részesítenek másokkal szemben, akik így értelemszerűen diszkriminációt szenvednek el, ezért aztán a kedvezményezettekkel szemben erősödnek az ellenérzéseik. A „pozitív diszkrimináció” azonban szemantikai összeférhetetlenség okán értelmetlenség: nincs ugyanis „kedvező hátrányos megkülönböztetés”. A kvóta senkit nem diszkriminál. Támogató, megerősítő eszköz, amely hátrányt csökkent, éppen a meglévő diszkrimináció ellen szükséges, az esélyek kiegyenlítése érdekében. A nők a kvótával semmiféle előnyt nem kapnak, csak több esélyt, mint korábban. Az pedig, ha valaki társadalmi diszkriminációt szenved el, nem az ő bűne. Ha a diszkriminációt végre megpróbálják megszüntetni, nem neki kell szégyenkeznie miatta, hanem azoknak, akik az igazságtalan gyakorlatot szeretnék fenntartani. A kvóta sem a nőket értékeli le, hanem arról a társadalomról állít ki rossz bizonyítványt, ahol szükséges alkalmazni. Nyilván Ön sem gondolja, hogy ha egy társadalmi csoport jogsértést szenved el, akkor a csoport „védelmében” ne adjuk meg a nekik járó jogokat, csak mert visszatetszést kelt azokban, akik a jogsértéseket elkövetik.

A személyes érdekekre történő utalás igen homályos. Kire gondol, amikor azt írja, hogy talán csak néhány politikus személyes érdekét szolgálja a javaslatunk, hogy képviselőségbe betonozzák magukat olyanok, akik más módon nem jutnának be a törvényhozásba? Hiszen akik ott vannak, azok már bejutottak. A javaslat benyújtóira sem célozhat, hiszen Magyar Bálint férfi, őt nehezen betonozza be a női kvóta, Sándor Klára pedig egyéni választókörzetből került az országgyűlésbe, nem listáról. Bár szerintünk a listáról való bejutással sincs semmi baj – Ön is listáról szerezte mandátumát. Valóban úgy véli, hogy csak „néhány” politikus személyes érdeke, hogy ne csak „normális” legyen Magyarország, hanem igazságos is? Egyáltalán: lehet-e normális az az ország, ahol a nők szellemi energiáját, tudását, tapasztalatait, képességeit veszni hagyjuk egy végletekig sarkított, kakaskodó politikai kultúra – vagy inkább kulturálatlanság – kedvéért?

Tisztelt Elnöknő, Önt meglepi, hogy liberális politikusok álltak elő a javaslattal. Minket az lep meg, hogy Ön – leveléből ítélve – kevéssé követte nyomon a május óta a médiában zajló vitát, érveket. Valószínűleg kérdései jelentős részét meg sem kellett volna fogalmaznia, ha elolvas néhány ebben a tárgyban írt cikket. Persze szívesen elmondjuk újra, sőt örülünk is a lehetőségnek, mert így még több emberhez eljuthat, miért van szükség a javasolt szabályozásra. De szakértői csapata – akikkel nyilván konzultált, mielőtt hozzánk fordult kérdéseivel – szintén nem tudja, hogy a választásokon alkalmazott kvóta nem baloldali találmány? 1972-ben a svéd liberális párt alkalmazott először ilyet. Igaz, a szociáldemokrata pártokban vált mára általánossá, de több liberális és konzervatív pártban is van, többek között a német kereszténydemokratáknál. A CDU-t valószínűleg Ön sem tekinti baloldali pártnak. Vagy a „baloldaliság” emlegetése csak egy szelídebb hangvételű komcsizás volna? A következő mondatokban a nyugdíjas és egyéb kvótáira történő utalás ilyen sejtést is megenged. Az, hogy az MSZP egyik tagja – és nem az MSZP – munkáskvótát javasol, semmilyen relevanciával nem bír a mi javaslatunk szempontjából. A Fidesz pedig nem borult ez ügyben össze senkivel, úgy látszik, az MDF kommunikációs stábja túlságosan megszokta már e panelt, a tényektől függetlenül is alkalmazza. Nincs tehát „ötletelés”, de ha volna, az sem a mi javaslatunkat, hanem az ötletelőket minősíti. És persze azért azokat is, akik ilyesmi hátán próbálnak kimászni abból a kínos helyzetből, hogy mi legyen akkor, ha a szokásos egymást tépés helyett a koalíciós pártok és a legnagyobb ellenzéki párt egyetért valamiben, ezért a jól bevált szlogenek a veszekedő nagyok helyett ajánlott normális kicsiről nem alkalmazhatók.

Azt kérdezi: milyen társadalomkép alapján javasoltuk a kvótát éppen a nőknek és nem a legszegényebbeknek, a nyugdíjasoknak vagy a romáknak. Azért, mert tudjuk: a kvóta nem szociális juttatás, hanem a döntéshozásba kerülést eltorlaszoló láthatatlan akadályok fölszámolásának eszköze.

Nem tudjuk, mit kezdjünk azzal az utalással, hogy a hárompárti „összeállás” azokhoz a korábbi együttszavazásokhoz hasonlít, amelyek Ön szerint tönkreteszik az országot. Elnöknő valóban úgy ítéli meg, hogy a nők diszkriminációjának csökkentésére kitalált, szerte Európában alkalmazott, bevált eszköz hazai bevezetése tönkre fogja tenni Magyarországot?

Ön azt állítja, javaslatunkat mélyebb elemzés nélkül tettük. Ebben téved. De hol vannak az Önök javaslatai, elemzései? Vagy a „középosztály” az MDF számára a klasszikus értelmezést követve csak a középosztálybeli fehér férfiakat jelenti, a nőket nem?

Tisztelt Elnöknő, íme a válaszok – itt terjedelmi okok miatt csak röviden, de az eddigi vitában sok érv részletesebben kifejtve is elhangzott már. További információkat a www.noikvota.hu oldalon is talál, egyébként a kérdésnek könyvtárnyi irodalma van, ha kívánja, szívesen megadjuk az ide vonatkozó fontosabb monográfiák, tanulmányok és népszerűsítő publikációk adatait.

1) Milyen elvek alapján döntötték el, hogy a nők számára kérnek kvótát?

A társadalomban sokféle módon szenvednek ma csoportok diszkriminációtól. A diszkriminált csoportok hátrányos megkülönböztetése más területeken, más kulturális átörökítő anyag segítségével, különböző hatókörben, különböző megjelenési formákban és következményekkel történik. Természetesen a diszkrimináció minden formája elítélendő, és kísérletet kell tenni a leküzdésére. Ezt viszont mindig a diszkrimináció megjelenési formáinak leírásával célszerű kezdeni, az okok feltárásával folytatni, s az adekvát megoldási módok kidolgozásával és bevezetésével kiteljesíteni a munkát. Súlyos szakmai hiba, ha egy csoport diszkriminációjának csökkentésére kidolgozott javaslatot megfelelő elemzés nélkül kiterjesztenénk bármely más csoport diszkriminációjának csökkentésére. Hadd hívjuk föl a figyelmét arra, hogy:

· A nők a magyar társadalomban számbeli többségben, de társadalmi értelemben kisebbségben vannak. Ők alkotják a magyar társadalom legnagyobb kisebbségét.

· Minden társadalmi csoportot (romák, fogyatékkal élők, fiatalok, nyugdíjasok, szegények, 50 fölöttiek stb.) keresztbemetsz a gender, azaz a társadalmi nem. Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy egy nő fiatal vagy nem, cigány vagy nem, szegény vagy nem, leszbikus vagy nem stb., azokkal a hátrányokkal, amelyek a nőket sújtják, szembe kell néznie. Ez sokuk esetében (pl. az idősek és a romák) nem egyszerűen összeadott, hanem megsokszorozott hátrányt jelent.

· A nőket érő diszkrimináció valamennyi formája azt célozza, hogy megakadályozza a férfiakkal azonos kvalitásokkal (végzettség, tehetség, rátermettség terén) rendelkező nők azonos hozzáférését a gazdasági, információs, politikai hatalomhoz.

· A női-férfi szerepminták, társadalmi elvárások, szocializáció báziskülönbsége éppen a családi élet és a közélet szétválasztására alapul. A nőket a családi életre, a férfiakat a közéletre neveli az érvényes kultúra, és erre a sztereotipizált különbségre épül a társadalmi intézményrendszer is.

· A nőket sújtó diszkrimináció a legkevésbé tudatosult társadalmi szinten – sokkal kevesebb ember tudja, hogy a nőket a magyar társadalomban rendszeresen diszkrimináció éri, mint azt, hogy a romákat, fogyatékkal élőket vagy melegeket és leszbikusokat diszkrimináció éri.

· A kulturális mintákat követve a társadalom az egyén identitásválasztásától függetlenül osztja nőkre és férfiakra, és ránézésre vagy a név alapján el tudja dönteni bárki, hogy ki melyik csoportba tartozik.

· A választási kvóta mindenhol máshol a világban is a nemek kiegyensúlyozott képviseletének elősegítésére szolgál.

2) A női kvóta bevezetésével komoly esély van rá, hogy az érdekképviseleti vitákban a dominó-elv érvényesüljön. Lesz-e az SZDSZ által javaslat kvótasorozatra: munkás-, nyugdíjas, vidéki és cigánykvóta kialakítására?

Az előző kérdésére adott válaszban benne van: nem tervezünk ilyet, mert mindketten társadalomkutatók vagyunk, és pontosan tudjuk, mi a különbség a politikai blöffök és a szakmai megalapozottságú javaslatok között. Tudjuk, hogy a kvóta a diszkrimináció által létrehozott hátrányt kompenzálja. Ahhoz tehát, hogy egy társadalmi csoport ilyesfajta segítése ne legyen alkotmányellenes, azt kell kimutatni, hogy az adott csoport diszkriminációt szenved, és hogy ez olyan mértékű és természetű, amely a döntéshozó pozícióba kerülést akadályozza. Sem a munkások, sem a nyugdíjasok esetében nincs erről szó. A romák esetében van, de nem a vezető pozíciókba jutásban, hanem már sokkal korábban, az iskolában, a közép- és felsőfokú képzésbe kerüléskor, a munkavállalásban. Ezért tartjuk nagyon is helyesnek, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok felsőfokú tanulmányainak megkezdését támogató intézkedés segíti. Ezért lépünk föl határozottan az iskolai szegregáció ellen – mert nem a középosztálybeli, egyébként az életbe nagy előnnyel induló gyerekek vélt érdekeit, hanem a társadalmi igazságosságot, az esélyteremtést tartjuk fontosabbnak. A melegek és leszbikusok diszkriminációja a jogegyenlőtlenségben mutatkozik meg. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a magyar polgári jogok ugyanúgy illessék meg őket is, mint bárki mást Magyarországon.

3) Mi garantálja, hogy mesterséges szabályozással valóban tehetséges, tettre kész és becsületes emberek fognak parlamenti mandátumhoz jutni?

Kicsit zavarba hoz bennünket. A kérdés ugyanis két dolgot állít. Az egyik, hogy most, a „mesterséges szabályozás” nélkül kizárólag „valóban tehetséges, tettre kész és becsületes emberek” jutnak mandátumhoz. De akkor miért kárhoztatja a nagy pártokat olyan sokszor, hiszen képviselőik tehetségesek, tettrekészek és becsületesek? Miért akkor az Önök tiszta kezek kampánya? A másik állítás talán még kínosabb: valóban attól tart, tisztelt Elnöknő, hogy az esélyegyenlőséget elősegítő, a nők hátrányait csökkentő kvótával bekerülő nők nemcsak tehetségtelenek, lusták, de becstelenek is lesznek? Mert ha nem, miért kér ez ellen garanciát? Kérjük, ne vegye kibújásnak, de erre a kérdésére inkább nem válaszolunk.

4) Végeztek-e bárminemű előzetes vizsgálatot annak kapcsán: valóban ezen szabályozás hiánya a gátja a magyar nők aktívabb közéleti szerepvállalásának?

Természetesen végeztünk és végeztek mások is kutatásokat arra vonatkozóan, hogy mi az oka a magyar (és nem magyar) nők alacsony politikai, gazdasági, valamint tudományos életbeli reprezentációjának. (Ha nem haragszik, kiigazítottuk kicsit a kérdést, hogy szakmailag értelmezhető legyen.) Az eredmény: a patriarchális, Bourdieu által férfiuralomnak nevezett társadalmi berendezkedés az oka. Az a több ezer éve berögzült szemlélet, hogy a közélet a férfiaké, a nők pedig ne lépjenek ki a magánélet színtereiről – mindez közvetítve és újratermelve a gyerekmesék, művészeti alkotások, nyelvi fordulatok, a közgondolkodásban természetesnek gondolt szerepfölosztás által. Ezen nem könnyű rövid időn belül változtatni, viszont – sem emberi jogi, sem gazdasági szempontból – nem mondhatunk le a nők tehetségéről és tudásáról, és nem áldozhatjuk föl emberi jogaikat addig, amíg a társadalmi tudatformálás nem ér el olyan sikert, hogy magától megváltozzon a helyzet. A demokrácia minőségére, a teljes körű állampolgári részvételre adó államokban ezért alkalmaznak kvótát, vagy a pártok önként, vagy az állam törvényben. Itt szeretnénk fölhívni a figyelmét arra, hogy javaslatunk támogatói között jelentős számban vannak azok a szakemberek, akik kifejezetten a nők és férfiak társadalmi viszonyaival foglalkoznak. Kutatásaik, tudományos eredményeik talán Önt is meggyőzik, hogy javaslatunk kellően biztos szakmai alapokra épül.

5) Nem gondolja, hogy a kvóta-törvény bevezetésének az lenne az üzenete, hogy a nők képtelenek a saját erejükből céljaik elérésére? Nem gondolja, hogy ez a nőkkel kapcsolatban felmerülő sztereotípiák erősödéséhez vezethet?

Lehetnek, akik így értelmezik – különösen, ha a társadalmi véleményformálók, a média, a vezető politikusok és politikusnők jó előre ezt sugallják. És lesznek, akik viszont tudják: nem a nők képtelenek saját erejükből céljaik elérésére, hanem az imént leírt társadalmi berendezkedés akadályozza őket ebben. Ha azonos esélyeket kapnak, akkor bizonyítanak is. Meggyőződésünk viszont, hogy a tájékozatlanságból fakadó téves ítéletekkel szemben nem az a helyes és etikailag védhető viselkedés, ha az előítéletektől megijedve lemondunk arról, hogy föllépjünk a diszkrimináció ellen. Hanem az, ha minél több embernek magyarázzuk el, miért igazságtalan a nők alárendeltségének fenntartása, s ha minél több ember figyelmét hívjuk föl arra, hogy nem a megbélyegzett a „hibás” a megbélyegzésért, hanem a megbélyegző.

6) Álláspontja szerint az érdekképviseleti tevékenységben a tehetség a fontosabb, vagy a létszámarány?

Ismét zavarban vagyunk: hogyan kerül az érdekképviseleti tevékenység boncolgatása a kvótáról szóló kérdések közé? A képviselőnők feladata nem valamiféle női szakszervezeti szerep ellátása – nem ezért kell a kvóta. A kvóta azért kell, hogy segítsen kiegyenlíteni a jelenleg közel sem azonos esélyeket, s hogy megszüntesse a láthatatlan, kultúrába, intézményrendszerbe rejtett akadályokat, amelyek a nők döntéshozó pozícióba kerülését gátolják. Egyébként a nők politikai reprezentációja jelentős növekedésének valóban van olyan hatása, amelyet szoktak úgy megfogalmazni, hogy a nők érdekei, szemlélete és tapasztalatai sokkal erőteljesebben érvényesülhetnek a politikai napirend meghatározásában, a parlament elé kerülő témák megválasztásában, a törvények megalkotásakor. De ez nem valamiféle korporatív „érdekképviselet”, hanem a férfidomináns politikai kultúrában uralkodótól eltérő témák, preferenciák, hangsúlyok, nézőpontok megjelenése. Ahhoz, hogy ez lényeges hatásként érvényesülhessen – lassacskán már nemcsak a szakirodalomban, de a politikai közbeszédben is közhelynek számít ez – a kritikus tömeget, azaz az egyharmadot el kell érnie a nők arányának. Ha az Ön kérdésébe mások esetleg beleértenék azt a jól ismert kifogást, amely szerint a kvóta veszélye, hogy tehetségtelenebb nők kiszorítják a tehetségesebb férfiakat, akkor erre elég annyit mondani: erősen szexista és egyértelműen hamis az az előföltevés, hogy a férfiak tehetségesebbek, a politika művelésére alkalmasabbak, mint a nők. Ha nem ebből indulunk ki, hanem a tényekből, nevezetesen abból, hogy a diplomások között magasabb a nők aránya, mint a férfiaké, akkor egyenesen érthetetlenné válik, miért tesznek föl mások – ez az Ön kérdésében így nem szerepel – egyáltalán ilyen kérdéseket.

7) Nem gondolja, hogy a pozitív diszkrimináció következtében az igazán tehetséges nőket is azzal fogják vádolni, hogy csupán a törvénynek köszönhetik az állásukat?

A kérdésben benne rejlik az az állítás, hogy „az igazán tehetséges nők” támogató intézkedések nélkül is bejutnak a törvényhozásba, igazságtalan tehát, ha őket azzal vádolják, hogy csak a törvénynek köszönhetik állásukat. Ez egyben persze azt is jelenti, hogy lesznek olyan nők, akik nem igazán tehetségesek, és csak a törvénynek köszönhetik az állásukat. Először is: ha komolyan vesszük az első állítást, akkor azt a zavarbaejtő következtetést is le kell vonnunk, hogy az MDF-ben a legrátermettebb 11 politikus között jelenleg Ön az egyetlen nő, aki alkalmas arra, hogy országgyűlési képviselői munkát végezzen – hiszen ha nem így volna, nyilván a második, harmadik, negyedik, ötödik „igazán tehetséges” MDF-es politikusnő is ott ülne most a frakcióban. Kérjük ne értse félre: nem nekünk zavarbaejtő ez a következtetés, mi készséggel elhisszük Önnek, hiszen az MDF belügyeit ismerni és megítélni nem tisztünk, csak abban nem vagyunk biztosak, hogy Ön valóban így gondolja. Ha mégis, véleménye létjogosultságát természetesen nem akarjuk kétségbevonni.

A másik rejtett állítást viszont vitatjuk. Semmi okunk nincs arra, sem a mai politikai kultúra ismeretében, sem a nők szellemi képességeit ismerve, hogy úgy véljük, nincs ebben az országban 120-130 igazán tehetséges politikusnő, aki – szerény követelményeket állítva – legalább annyira alkalmas képviselőnek, mint a jelenlegi férfi képviselők közül a legkevésbé alkalmas 120-130. És vitatjuk azt is, hogy a megbélyegző gondolkodástól tartva ne biztosítsunk egyenlő esélyeket a diszkrimináltaknak csak azért, mert vannak előítéletes gondolkodású emberek – erről föntebb írtunk már. Tudjuk, a nők között is vannak olyanok, akik nem szeretnék, ha „kvótanőnek” bélyegeznék és leértékelnék őket. Azt reméljük, hogy őket legalább ennyire zavarja az is, hogy a patriarchális társadalmi berendezkedés általában véve értékeli le a nőket. Azt is tapasztaljuk, hogy azok, akik tényleges teljesítményt tettek már le az asztalra, biztosak saját fölkészültségükben és tudásukban, ezért nem billeg az önbizalmuk sem, nem töprengenek azon, hogy milyen kedvezőtlen megítéléssel járhat, ha végül még esélyegyenlőséget is kapnak.

8) Az önkormányzatokban a rendszerváltás óta csaknem megkétszereződött a nők aránya. Nem ritka, hogy egyes bizottságokban már csak nők foglalnak helyet. Nem gondolja, hogy ez is egy bizonyíték arra: pusztán szemléletváltással is komoly előrelépést lehetne elérni? Nem gondolja, hogy a politikai kultúra pozitív irányba halad ezen a téren, amelyre komoly fenyegetést jelenthet a kötelező elvű kvóta?

Ez a „csaknem megkétszereződés” azért ennél összetettebben alakult. Jól tudjuk: minél kisebb presztízzsel és kevesebb pénzzel jár egy pozíció, annál könnyebben engedik át a nőknek. A budapesti kerületek és a megyei jogú városok, de akár a kisebb városok élén továbbra is csak elvétve találunk nőket. Minél kisebb, szegényebb egy település, annál nagyobb a nők aránya a polgármesterek között. A hatalmi viszonyok tehát korántsem alakultak át, csak itt is megmutatkozik az a jelenség, amelyet jól ismerünk például a pedagógusi pályáról: azok a szakmák „nőiesednek” el, amelyeket a férfiak az alacsony presztízs és az alacsony jövedelmek miatt elhagynak – ide áramlanak be a nők. Az önkormányzatok esetében azonban még így is nagyon messze vagyunk attól, hogy akár kiegyensúlyozott női-férfi reprezentációról beszéljünk. Ez tehát nem bizonyíték semmiféle szemléletváltásra, mert ha lett volna szemléletváltás, akkor annak nemcsak a rosszul fizető, de sok munkával járó kistelepülési önkormányzatokban kellett volna jelentkeznie, hanem az országgyűlésben is. Így aztán egyértelmű a válaszunk: nem gondoljuk, hogy a politikai kultúra kedvező irányba halad ezen a téren, tekintve, hogy ennek semmi jele nem tapasztalható. A nem létező javulást pedig értelemszerűen veszélyeztetni sem lehet. De ha volna ilyen változás, arra sem jelentene „veszélyt” kvóta. Az északi országokban előbb kezdett emelkedni a képviselőnők aránya – az Ön szavaival: kedvező irányba haladt a politikai kultúra -, amikor a pártok elkezdtek kvótát bevezetni. A kvóta nem veszélyeztette, hanem stabilizálta és fölerősítette a politikai kultúra kedvező irányú megváltozását.

9) Önök a jövőben minden hivatalos intézményre ki kívánják terjeszteni a női kvótát Magyarországon?

Nem.

10) Ön szerint a női kvóta valóban alkalmas arra, hogy felszámolja a hibás szemléletből és kulturális beidegződéből fakadó esélyegyenlőtlenségeket?

Nem – de senki nem is mondta, hogy az. A nők esélyegyenlőségével kapcsolatos összes problémát nyilvánvalóan nem oldja meg a kvóta – de ezt nem is várhatjuk tőle. Megoldja viszont azt a problémát, amire kitalálták: jelentősen és rövid időn belül javítja a nők politikai döntéshozatalba kerülésének esélyeit. Közvetve természetesen segít a kvóta abban is, hogy a nőket sújtó hátrányokat fölszámoljuk. Azokban a parlamentekben, ahol nem olyan siralmas a nők aránya, mint nálunk, a nők esélyegyenlőségét javító törvények többségét nők nyújtják be.

11) A parlamenti demokrácia elkötelezett híveként úgy vélem, az országgyűlési mandátumok kiosztása csakis a szabad és egyenlő verseny biztosításával elképzelhető, ahol minden ember választó és választható. Nem tart Ön attól, hogy a mesterséges keretek kialakításával sérülnének a demokratikus alapelvek?

A parlamenti demokrácia elkötelezett hívei vagyunk mi is, de nem gondoljuk, hogy a pártlistás választásokat meg kellene szüntetni. Úgy tudjuk, az MDF épp az ellenkezőjét, a tisztán listás választásokat szorgalmazza egy ideje. Márpedig, szigorú értelmezésben, a listás választás során van egy komoly előföltétele annak, hogy valaki mandátumot nyerjen, mégpedig az, hogy tagja vagy legalábbis elkötelezett szimpatizánsa legyen valamelyik pártnak. Ez bizony jelentős mértékben csökkenti azok választhatóságát, akik nem pártban szeretnének politizálni, hanem független képviselőként. A mi javaslatunk, mint ismeretes, kizárólag a pártlistákra vonatkozik, amelyek összeállításába a választók nem szólhatnak bele. A javasolt kvóta nem a nőkre, hanem mindkét nemre érvényes, mindkettőnek azonos arányú, 50-50 százalékos lehetőséget ír elő. Ezt csak akkor lehet a férfiak választhatósága sérüléseként értékelni, ha abból indulunk ki, hogy a férfiak alkalmasabbak a politikai pályára, mint a nők, ezért nekik „természetes” körülmények között 50 százaléknál magasabb képviselet „jár”.

Liberális politikusok vagyunk, a szabad és egyenlő verseny tisztelete miatt politizálunk liberális pártban. Ezért azt is tudjuk, hogy a liberalizmusnak meglehetősen ortodox, véleményünk szerint szellemiségétől nagyon távoli értelmezése az, hogy a jogegyenlőség esélyegyenlőséget is teremt. Úgy véljük, nem lehet tiszta az a verseny, amelyben a „versenyzők” felét láthatatlan kötelek fogják vissza. Nem tiszta a verseny, ha a külső pályán futók pályahátrányát nem kompenzálják azzal, hogy látszólag előbbről indulnak. A verseny tisztasága nem ettől, hanem ennek hiányától sérül súlyosan. Nem lehet tiszta az a verseny, amelyben a versenyzők felét módszeresen arra nevelik, hogy lépjenek pályára, a másik felét viszont arra, hogy ne tegyék, s ha odakerülnek, engedjék a versenyzésre neveleteket győzni. Nem lehet tiszta az a verseny, amelyben a bírák elfogultak, és a szövetségi kapitányok nem a teljesítmény alapján válogatnak, hanem hogy kikkel öltöztek egy öltözőben. Ma, számos kutatás bizonyítja, messze nincs tiszta verseny nők és férfiak között a társadalomban, különösen a döntéshozó pozíciókba kerülésért. Ezért van szükség olyan eszközre, amely ebben a vonatkozásban a jogegyenlőség tényleges megvalósulálát segíti. Erre eddig egyetlen hatékony eszközt sikerült találni: a kvótát.

Bízunk benne, hogy válaszaink segítették az Elnöknő tájékozódását, és így az MDF is csatlakozni tud azokhoz a pártokhoz, amelyek reményeink szerint hamarosan közösen tesznek majd meg egy nagyon fontos lépést a nők esélyegyenlősége érdekében.

Üdvözlettel, Sándor Klára és Magyar Bálint

Szeged-Budapest, 2007. október 10.”

Népszava Online

KAPCSOLÓDÓ OLDALAK Dávid Ibolya levele at MDF honlapján