Irán számára meglehetősen kedvezőtlenül alakulnak a világpolitika eseményei. Ahmadinezsád a szíriai esetből kénytelen levonni a konzekvenciákat: az arab államok sem lelkesednek az iráni atomprogram iránt. Mi több, komoly aggódást vált ki, s több országot is saját, félig-meddig megszellőztetett atomprogram indítására ösztönzött.
Nem mondható, hogy igazán sikeres két hetet abszolvált Mahmud Ahmadinezsád. Mind Izraelből, mind New Yorkból komolyan orrba koppintották az iráni elnököt.
A kettő közül a kevésbé fontos, ám annál zajosabb a Columbia University-n esett meg az ENSZ keddi ülésén felszólaló Ahmadinezsáddal. A jeles vendég beszédét felvezető Lee Bollinger, az egyetem elnöke nem fukarkodott a kemény, a vendég és rezsimje számára meglehetősen kellemetlen mondatokkal (érdekes módon sokak számára csak az iráni elnök beszéde fért bele a szólásszabadságba, Bollinger kijelentései már nem).
Maga Ahmadinezsád a szokásos, már untig ismert panelekkel dolgozott. Felvonult szinte minden, mára jól ismert klisé. A holokauszt tulajdonképpen egy vélelmezett valami, amit „más szemszögekből” is meg kellene vizsgálni. Szóba kerültek természetesen a 60 éve senyvedő palesztinok, beszélt az iráni nők tökéletes emberi jogi helyzetéről, s persze 2001. szeptember 11-e sem hiányozhatott.
Emberi jogi szemszögből különösen érdekes kijelentés volt az, amely szerint Iránban, ellentétben az Egyesült Államokkal, nincsenek melegek. Túl azon, hogy ez szociológiai és statisztikai nonszensz, azért érthető Ahmadinezsád lelkesedése. Iránban divatos foglalatosság a melegek felakasztása, illetve kővel történő agyonverése. Végül is, ha így vesszük, csak megelőzés és idő kérdése az iráni melegek problémájának végső megoldása.
Az iráni elnök előadását érezhető, a világsajtóban nagy hangsúlyt kapott tiltakozás kísérte – már magát a megjelenést is, de a Ground Zero (a volt World Trade Center helye – a szerk.) tervezett meglátogatását végképp. Ez utóbbit maga Ahmadinezsád sem gondolhatta komolyan, sokkal inkább egyfajta, a saját tábornak szóló „kemény arc vagyok, ugye” jellegű fricska volt. Az amerikai pártpolitikai elit egyöntetűen, oldaltól függetlenül ítélte el Ahmadinezsádot, főleg ami a Ground Zero-látogatási terveit érintette. Az egyetemi épület előtt is több százan tüntettek, sérelmezve az iráni elnök meghívását.
*
A második, lényegesen fontosabb figyelmeztetést az Izraeli Légierő kézbesítette az iráni elnöknek. A szeptember 6-i izraeli bombatámadás mélyen Szíria belsejében történt: a szír légvédelem képtelen volt bármilyen kárt okozni az izraeli F-15I Ra”am vadászbombázókban. Hírek szerint az akció bírta az amerikaiak tevőleges és a törökök hallgatólagos jóváhagyását.
A célpont megválasztása sem volt mellékes: az állítólag szeptember 3-án a szíriai Tartus kikötőjébe érkezett, észak-koreai eredetű nukleáris matéria (vagy az ezzel kapcsolatban lévő eszközök) megsemmisítése erős jelzés volt Irán felé. A merész bevetést szakértők szerint a földről is segítették, méghozzá egy izraeli különleges egység, mely beszivárgott az Izraellel gyakorlatilag folyamatos katonai konfliktusba álló Szíria belsejébe.
Nem árt felidézni, hogy pontosan a célfelkutatás és -megjelölés volt az az egyik, igen sokat hangoztatott probléma, melyet egyetlen újságíró vagy kommentátor sem felejtett el megjegyezni. Nos, a jelek szerint vannak megoldások.Katonai szempontból pedig csak hab a tortán, ha a támadást megelőzően valóban sikerült egy másik izraeli egységnek a származás beazonosítására alkalmas mintát szereznie a szállítmányból.
Irán számára tehát meglehetősen kedvezőtlenül alakulnak a világpolitika eseményei. Franciaország félreérthetetlenül és sokak őszinte meglepetésére erőteljesen bekeményítette Iránnal szembeni álláspontját. Ez egyben az EU engedékenységének és udvarias (illetve jelentős gazdasági érdekei által vezérelt) félrenézésének változását is előre vetíti.
Ahmadinezsád éppen a szíriai esetből kénytelen levonni a konzekvenciákat: az arab államok sem lelkesednek az iráni atomprogram iránt. Mi több, komoly aggódást vált ki, s több országot is saját, félig-meddig megszellőztetett atomprogram indítására ösztönzött.
A szíriai, meglehetősen hézagos információkkal övezett, tapogatódzó lépések gyors és hatékony (néhány irányított bomba képében realizálódó) lezárása sem váltott ki gyakorlatilag semmilyen reakciót, s ez mindenféleképpen el kell, hogy gondolkodtassa az iráni vezetést.
*
Azonban Irán még két stabil, erős szövetségest tudhat maga mögött, s mindkettő vétójoggal rendelkezik az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Kína és Oroszország más-más, néha egymásba fonódó okokból támogatja Ahmadinezsád rezsimjét, mind gazdaságilag, mind katonailag. Kettejük közül Kína az elnézőbb, legalábbis amíg Irán tartja magát a gigantikus energetikai szerződésekben leírt szállítási kötelezettségeihez.
A kínai gazdaság számára létfontosságú az energia, jöjjön az szó szerint bárhonnan, legyen szó egy folyamatosan fenyegetődző, atomfegyverek és hordozórakétáik után kajtató elnökről, vagy éppen a kedélyes mészárlásokkal övezett afrikai országokról és azok „hadurairól”.
Oroszország is csendes elégedettséggel szemléli, ahogy Irán közvetlenül és közvetetten is támadja az Irakban dolgozó koalíciós erőket. Ugyanakkor, ha érdekei kívánják, meghúzza a pórázt, ennek egyik beszédes jele volt a busheri erőmű nukleáris fűtőkazettái leszállításának vitája. Vlagyimir Putyin számára, ha valóban igazi birodalomként kívánja látni és láttatni Oroszországot, Irán igen fontos hídfőállás.
Mahmud Ahmadinezsád tehát épp olyan üres kézzel távozott az Egyesült Államokból (az amúgy amerikai Boeing 747 SP-86-os típusú különrepülőgépén: pragmatizmus mindenek felett), ahogyan érkezett. Nem sikerült sem valós, sem PR-előnyt kovácsolnia, érkezéséről, beszédeiről a nemzetközi sajtó szinte kivétel nélkül elborzadva, de legalábbis a negatívumok hangsúlyozásával számolt be.
Az amerikai kormány, mely gyakorlatilag az elképzelhető minimálisra korlátozta érintkezését az iráni elnökkel, elégedetten dőlhet hátra: Ahmadinezsád hozta szokásos formáját, így újból jól kommunikálható alapanyagot biztosított. Nem panaszkodhat az izraeli diplomácia sem – ugyanezen okokból. Business as usual.
