. évfolyam . szám,
Zuschlag János nem először hozza pártját kínos helyzetbe. Első jelenése az volt, amikor a Terror Házánál viccelődött a holokauszt áldozatain. De csak rövid időre került akkor partszélre, s csak a parlamenti politikából penderült ki. A vidéki politika színpadán nem sokkal később újra feltűnt, s megyei pártvezetőként tündökölt mostanáig. Mindez az MSZP-n mint párton múlott. Ők felejtették el maguk közül kivetni.
Az országos figyelmet így is sikerült ismét magára irányítania az ifjú politikusnak. Az ügyészség azzal vádolja, hogy több társával együtt fiktív alapítványokon és egyesületeken keresztül vettek fel fiktív számlára pályázati úton odaítélhető közpénzeket. Hírek szerint a fiatal baloldalon egész hálózat alakult e forrás megcsapolására. Nyomtatványokkal, alapító okiratokkal és alapszabályzattal tudták ellátni az érdeklődőket, akik biztos befutóknak tudhatták magukat a szocialista kormány idején több tárca pályázatán is.
Történt mindez egy olyan pártban, mely a legjobban felszerelt infrasturktúrával, ingó- és ingatlantulajdonnal rendelkezik, hisz megörökölte elődpártja vagyonát. S történt mindez akkor, amikor a párt már második ciklusban kormányon van, vagyis amúgy is kézben tartja az elosztható forrásokat. Vajon tényleg szükség volt ilyen nyílt és szemérmetlen eljárásra? Nem lett volna elegendő a törvényes keretek közt pályázott pénzeket elnyerni? Hisz az MSZP-s döntéshozókról az a hír járja, nem sokat szoktak vacakolni, ha magukhoz közel állók pályázatát kell elbírálniuk.
Miért volt olyan magabiztos a teljes apparátus az ügyben? Pedig lett volna ideje Zuschlagnak és társainak is felkészülni a leleplezésre. Hírek szerint már 2005 óta tartott a nyomozás az ügyben. Vajon miért nem vette komolyan sem ő, sem pártja a meginduló nyomozást? Honnét volt az a biztonságérzete e rutinos fiatalembernek, hogy vesszőfutása elejétől szinte pökhendi módon kitartott álláspontja mellett, mely szerint nincs Zuschlag-ügy?
S vissza megint a média hatalmához. Vajon mit keresett Zuschlag János Lendvai Ildikó dolgozószobájában a Parlamentben? Hihető az a magyarázat, hogy csakugyan helyi ügyeket kívánt megtárgyalni? A kívülálló nehezen tudja elhessegetni magától a gyanút, hogy erősítésre, felsőbb támogatásra volt szüksége annak a politikusnak, aki körül már szorult a hurok. A kép, ahogy a tv-kamerák leleplezhették a minden előrejelzés nélkül Lendvait felkereső Zuschlagot, megint erős volt, és üzenettel bírt. Én hozzátok tartozom, harsogta ez a kép, ha hagytok engem elsüllyedni, magammal ránthatok másokat is, akár a párt vezetéséből is.
Nem csoda, hogy nem sokkal később a párt- és kormányközeli Népszabadságban látott napvilágot a hír, hogy Gyurcsány Ferenc volt sportminisztert is meghallgathatja az ügyészség az ügyben. Arról szólt ez a hír, hogy ideje összezárni a pártvezetésnek, mert különben veszedelmes folyamatok indulhatnak be, amelyeknek a végét senki sem láthatja. Hogy a választott megoldás Zuschlag ügyének elhomályosítása, háttérbe tolása, elkenése, vagy épp ellenkezőleg, be kell áldozni az ifjú vétkest, hogy a többi veszélyeztetett s a párt egésze szabaduljanak a politikai tehertől, előbb-utóbb kiderül. Ám ha nem lesz más felelőse az ügynek, csak azok, akiket már most is közvetlenül vádol az ügyészség, az azt jelzi, a politika kezébe vette a kérdést. S a politikának messzire elérnek a kezei – sajnos még az igazságszolgáltatás berkeibe is.
Mindezek ellenére sem valószínű, hogy olyan erejű botránypolitizálást lehet az ügyre építeni, mint amilyet annak idején a Tocsik-ügy kirobbanása hozott magával. Papírforma szerint messze még a választás, s immunisabbakká is váltunk már a korrupciós ügyekkel szemben. Pártszimpátiától függetlenül megszoktuk, hogy a politikusok sportot csinálnak a pénzszerzésből. Ám egy párt hírneve – hasonlóan egy cég imázsához – apró kockákból áll össze, s egy folt, legyen bár kicsi is – hosszú időre negatívan befolyásolhatja az adott szervezet megítélését. Nem véletlen, hogy tapasztaltabb demokráciákban a pártok soha nem ismernek tréfát, amikor valamely tagjuk a párt egészét hozza kényelmetlen helyzetbe.
