Forrás: NOL

Az ülésteremben csak két képviselő “emlékezett meg” az évfordulóról

Népszabadság * Csuhaj Ildikó Szalay Tamás Lajos * 2007. szeptember 18.

Kiss Péter kancelláriaminiszter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap, az ülésterembenKép: Kurucz ÁrpádMindössze két napirend előtti, ellenzéki felszólalás foglalkozott a miniszterelnök balatonőszödi beszédével: “megroggyant a bizalom”, “az unokáink is fizetni fogják az őszödi beszéd árát”. Mindeközben a Kossuth téren az MTI becslése szerint négyezren tüntettek a kormány ellen.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulóján a parlamenti ülésen nem szólalt fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és csak Varga Mihály (Fidesz) és Herényi Károly (MDF) emlékezett meg Őszödről.

“Bizalom” – ezzel a címszóval szeretett volna napirend előtt felszólalni Herényi Károly, de aztán módosított, mondván: “megkerülhetetlen”, hogy ne legyen szó az őszödi beszédről.

– Egy éve rabjai vagyunk az őszödi mondatoknak. Rabjai és foglyai a hazugságnak. És mi történt azóta? Semmi – mondta a politikus, aki szerint az eredendő bűn nem tavaly szeptember 17-én követtetett el, hanem 2002. nyarán, a Medgyessy-kormány kétszer száznapos programjával. Akkor kezdett el sodródni a kormány és a gazdaság. A legnagyobb kár Herényi Károly szerint az, hogy az amúgy is ingatag közbizalom végképp megrogyott. Nagyon nehéz a kivezető utat megtalálni, a vég nélküli játszmának csak vesztesei vannak, elsősorban az ország – hangoztatta.

Varga Mihály Sólyom László államfőt idézte: az őszödi beszéd a demokráciába vetett bizalmat ásta alá. A fideszes politikus hozzátette, hogy Balatonőszöd árát unokáink is fizetni fogják. – Ma már tudjuk az árát az őszödi beszédnek. Ezek a munkanélküliség, a vizitdíj, a tandíj, a lakossági hitelek és a csődhelyzetben lévő önkormányzatok. Az oka pedig az elmúlt évek rossz kormányzása és a miniszterelnök hatalomhoz való ragaszkodása.

Varga Mihály Balatonőszöd kapcsán említette meg azt is, hogy tizenegy éve nem volt ilyen alacsony a GDP, s Magyarország csak azért nem produkálta a legnagyobb államháztartási hiányt, mert az Izraellel konfliktusba került Libanon deficitje rosszabb volt. A hazugság ára már a mindennapokat is eléri – tette hozzá Varga Mihály, aki ennek alátámasztására sorolta: az élelmiszerek ára 11 százalékkal, a távfűtésé 40 százalékkal, az elektromos áramé 21 százalékkal, a vezetékes gáz ára pedig 52 százalékkal emelkedett az elmúlt év során, miközben kétszázalékos reálbér-csökkenésnek lehettünk tanúi.

Az ellenzéki felszólalásokra Veres János pénzügyminiszter válaszolt. A szocialista politikus szerint a beszéd kapcsán felkorbácsolt érzelmek a radikális megoldások híveinek használtak – nyilván nem az MDF-nek és nem is az MSZP-nek volt az érdeke mindaz, ami történt. A pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy az őszödi mondatok két héttel az önkormányzati választások előtt kerültek nyilvánosságra, így a kiszivárogtatásnak feltehetően előre megírt koreográfiája volt. Veres a számon kért bizalom kapcsán az Európában támogatott konvergenciaprogramot hozta fel példaként, hozzátéve, hogy “jó lenne ezt a bizalmat a belső viszonyok tekintetében is látni”.

Veres János – a fideszes Varga Mihály felszólalására reagálva – Ady Endre egy sorát idézte, miszerint “nekünk Mohács kell!”. Ezzel kívánta bizonyítani, hogy van ostorozó hazaszeretet is, s például Ady Endre sem volt hazaáruló. (Ezen a ponton olyan erős lett a zúgolódás a fideszes képviselők részéről, hogy Szili Katalin házelnök kénytelen volt többször is félbeszakítani a pénzügyminisztert.) Veres János mindazonáltal úgy folytatta: “igen, az őszödi egy túszul ejtett beszéd, valószínűleg Orbán Viktor ejtette túszul, amikor Balatonőszöd kapcsán az egész magyar politikai jobboldalt is igyekezett túszul ejteni. És ha nem veszik is észre, ez a jobboldal ebben az évben lényegesen eltávolodott az európai jobboldaltól” – konstatálta Veres János.

Ezen kívül az őszödi beszédről már nem is esett szó a plenáris ülésen. Legfeljebb a parlamenti folyosókon és a büfében.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.