Forrás: NOL

Népszabadság * Pogonyi Lajos * 2007. augusztus 17.

Szikszai Rémusz (38) színész, igazi multikulturális családban jött világra. A gimnázium után volt rakodómunkás, bolti eladó, szakács és segédszínész, majd negyedévesen a marosvásárhelyi főiskolán Tartuffe-öt játszott Tompa Gábor rendezésében. A Bárka Színház alapító tagja, jelenleg szabadúszó, a Duna TV Kikötő, Színlap és Szalon című kulturális műsorait vezeti.

Partiumban születtél, Nagykárolyban.

Igen. Mindig nevetni szoktam, amikor valaki azt mondja, hogy Erdélybe megy, és kiderül, hogy Nagyváradra utazik, ami szintén Partiumban van.

Azt olvastam rólad, hogy reál szakon végeztél a  gimnáziumban.

Matematika-fizika szakon. Román nyelvű iskolába jártam, román érettségim van. A mai napig is szeretem a matematikát.

Próbálkoztál a bukaresti Külkereskedelmi Akadémiával is. De nem sikerült.

Képzeld, ha sikerül, és ha elég ügyes vagyok, akkor most Dominikában vagy Kubában lennék kereskedelmi attasé. Szerintem nem lettem volna tőle boldog.

Belegondolni is rossz, hogy attasé vagy. Úgy tudom, szeretted az irodalmat.

Kiváló irodalomtanárnőm volt. Mivel reálosztályba jártam, így szegény lemondott rólunk. Ezzel szemben velem kivételt tett, s míg a többiek irodalomórán is fizikapéldákkal foglalkoztak, engem megkérdezett, hogy mit olvastam utoljára. Madame Ratiunak hívták. Imádok olvasni. Azt szoktam mondani, hogy én a fogfájást is olvasással kezelem… Az olvasás jó utazás.

Mit olvastál utoljára?

Spiró György Fogságát. Meg is bőgetett rendesen, már rég nem kavart fel ennyire egy regény. A másik friss olvasmány Szorokin Jég című műve, ez annyira nem jött be, mint a Fogság, amelyet, bár nem akarok jósolni, de legalább negyven nyelvre le fognak fordítani. Nagy könyv.

Nagykárolyban is olvastad már Spirót?

Persze. Az X-eket tizenhét évesen olvastam. Romániában Domokos Géza a Kriterion Kiadó főszerkesztőjeként még a legsötétebb Ceausescu-időkben is el tudta érni, hogy például olyan dél-amerikai szerzők művei jelenjenek meg nálunk, amelyek Magyarországon akkor még nem voltak publikusak. Mivel ab start kétnyelvű vagyok, románul és román szerzőket is sokat olvastam eredetiben.

Honnan a Rémusz név? Erdélyben volt idő, amikor a magyar szülők direkt olyan ősi magyar keresztnevet adtak a gyereküknek, amelynek nem volt román megfelelője.

Nálunk ez másként működik. Multinacionális családból származom, így aztán Dunának, Oltnak egy a hangja…  Édesanyám román, édesapám magyar és zsidó származású, és a családi asztalnál az a szokás, hogy mindig azon a nyelven beszélünk, amit az éppen ott ülők valamennyien értenek. Mivel sokan vagyunk, és szétszóródtunk a világban, ezért még több nyelv keveredik a családban. Ez jó és fontos, hogy mindenki értsen mindenkit. Szóval, úgy lettem Rémusz, hogy apám az anyai nagyapám iránti tiszteletből, akit Romulusznak hívtak, Rémusznak keresztelt el…

Menjünk szép sorjában. 1989-ban leszereltél a hadseregből, majd Nagykárolyban dolgozni kezdtél.

A szülővárosomban voltam kis ideig rakodómunkás az állomáson, majd eladó egy helyi vegyi árukereskedésben. Az is igaz, hogy szakács és pincér oklevelem is van. A katonaságnál tűzoltó voltam, összesen negyvenhét tűzesethez volt szerencsém kivonulni. Szakadt le velem tető, zuhant rám mestergerenda, amit csak akarsz.

Ez jó iskola lehetett emberismeretből. Színésznek ez valóságos kincsesbánya.

Így igaz. Mind jó és hasznosítható tapasztalat.  

Ez volt az előéleted. Hogyan kerültél a színházhoz?

A színpad, a színház – örök szerelem. Nagykárolyban alakult egy amatőr színtársulat, ahol Machiavelli Mandragorájában játszottam, majd egy “nagyszerű” szovjet darabban, a Nászutazásban, a szerző nevére már nem emlékszem. De arra igen, hogy itt lettem szerelmes a színházba. 1990-ben elsőre felvettek a marosvásárhelyi színművészetire, de akkor már egy éve segédszínész voltam a Kolozsvári Magyar Állami Színházban.  Salat Lehel kolozsvári színész készített fel a főiskolára.

Mivel felvételiztél a főiskolán?

Például Aston monológjával Harold Pintertől, Markó Béla Szonáta piros csörgőórára című versével és sok minden mással. Nálunk a színészeknek írásbeli vizsgát is kell tenniük, jól jött az irodalom szeretete…

Negyedévesen már Tartuffe-öt játszottál.

Nagyon jó osztályunk volt. A vezető tanárunk Kovács Levente meghívta Tompa Gábort, hogy rendezze meg a Tartuffe-öt velünk, végzősökkel. A főiskola után Kolozsvárra szerződtem, itt három évadot játszottam. Majd 1997-ben a budapesti Bárka Színházhoz jöttem, alapító tag vagyok. Volt ott kilenc szép évem azon a színpadon, sokat játszottam és jókat. Most pedig szabadúszó vagyok. Van két csodálatos fiam: a kilencéves Mirkó Milan és a hétéves Boskó Iván, akiket azért “fizetek”, hogy rosszak legyenek. Nagyon büszke vagyok rájuk.

Amikor megbeszéltük az interjút éppen a Művészetek Völgyéből jöttél…

Két hónappal ezelőtt belevágtam egy embert próbáló feladatba: a Háború és Béke Vurstliba. Berendeztünk egy egész utcát, ahol többek között volt irodalmi céllövölde, “gonditerem”, (g-vel) ahol betűtésztából lehetett verset kirakni, lehetett könyvvel súlyt emelni, volt sátor, ahol erotikus verseket lehetett hallgatni, láthatta az odasereglett sokaság irodalmi nagyságaink fürdőruhás fotóit, és nem utolsó sorban felolvastuk egy hét alatt – nézőkkel, kortárs írókkal együtt – Tolsztoj művét, a Háború és békét, mind az 1600 oldalt. Konrád Györgytől Kukorelly Endrén át Spiró Györgyig sokan olvastak velünk. Zajlott az utcában az élet és az irodalom. Jó volt látni a sok örömmel teli szempárt, szóval megérte.  Aztán két nap múlva már a Sziget Fesztiválon dolgoztam…

A Duna TV-ben gyakran látlak kulturális műsorokban.

– A Kikötő című kulturális magazinban és a Színlap című színházi műsorban, valamint a Szalonban vagyok műsorvezető, riporter. A Szigetről már tavaly is én tudósítottam a Kikötő nézőit, s bár szeretem a forgatagot, a sokaságot és a jó zenét, de most jól jön majd egy kis csend…

Színészként gyorsan belejöttél a tévézésbe.

Az első adás azért nem volt olyan egyszerű. Volt lámpalázam rendesen.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.