„Megsebezve” bár, de törve nem, él nemzet e hazán – mondhatnánk ma Amerikáról, amely még mindig jelentős hatalommal bír. A legnagyobb birodalmak is megtörtek a történelem során egy háború elvesztésekor, valahogy így van ez most az amerikaiakkal is az iraki ügy kapcsán. Egyre többen gondolják, hogy az, hogy a szuperhatalom nem tudja rákényszeríteni az akaratát Mezopotámiára, egy súlyosabb betegség tünete. Majdnem hat évvel a szeptember 11-i merénylet után Amerika keményvonalas politikájával kapcsolatos feszültség csak nő.
Irak és Afganisztán csak bővíti a Pentagon készleteit, mivel ma nyolc dandárral több szolgál, mint korábban, és az amerikai csapatok idejük több mint a felét aktív szolgálattal töltik, míg a briteknél ez csak a teljes idő ötöde.
A szuperhatalom-státuszt árnyalja az is, hogy a felemelkedőben levő Kína gazdaságilag lassan túlszárnyalja az Egyesült Államokat, továbbra is tényező a hatalmas fosszilis energiahordozó-készlettel rendelkező, és igen harcias Oroszország, a nukleáris tevékenységekben nyakig elmerült Észak-Korea, és az őt követő Irán. Nehezíti a helyzetet emellett Európa közönyössége a terror-elleni háborúval kapcsolatban, az arabok elutasítása a demokratizáló projektekkel szemben, valamint a Chavez-vezette ellenállás a jenki kapitalizmussal szemben.
Az amerikai bankárok aggódnak, hogy más pénzügyi központok gyarapodnak a Wall Street költségein, mások pedig attól félnek, hogy Amerika nem lesz képes megvédeni a saját határait sem, és egyre kevesebben bíznak benne – a legendás európai humanizmus, illetve a gyűrűző antiszemitizmus növekedésével az utóbbi időben sokan még a Kínai totalitáriánusokat is kevésbé tartják veszélyesnek.
A hanyatló hatalom érzése nem csak az amerikaiak önérzetét érinti érzékenyen, hanem komoly következményei is vannak, hiszen az elszigetelődés politikája egyre inkább érezhető, ugyanakkor Irán iszlám forradalmárai illetve Oroszország Vlagyimir Putyinja szintén más lóra tettek, úgyhogy ha konfliktusra kerül a sor, egy megtört „Uncle Sam” nem lesz képes visszaszorítani őket. A nyugati szövetséget a bizalmatlanság légköre fenyegeti: például ha Olaszország úgy látja, hogy egy legyengült Amerika nem tudja befutni az afganisztáni küldetését, akkor még kevesebb csapatot fog küldeni a már így is emberhiánnyal küszködő NATO-nak, ami az amerikai társadalom ellenkezését is magasabbra szítja.
Úgy tűnik azonban, hogy a világ még mindig alábecsüli Amerika erejét. Az Államoknak nem gyengül a hatalma, hanem inkább arról van szó, hogy nem megfelelően használták ki, és még mindig sok az alkalmazható lehetőség. Mi tagadás, az ország gyengébbnek tűnik, mint 2000-ben, de vajon minek is köszönhető ez? Dick Cheney és Donald Rumsfeld Roosevelt bölcs mondását idézte: „Beszélj szelíden, és tarts a kezedben egy nagy botot.”
Szeptember 11. után a Fehér Ház elképesztő magasságokba „beszélte” az amerikai hatalmat, és ebben a sokkos időszakban a szövetségeseik szerencsésnek mondhatták magukat, hogy meghívást kaptak a „nagy show”-ba, emellett Bush az al-Kaida mellett a terror ellen általános háborút indított kiszélesítve a frontot. Míg a beszéd hangos volt, a bot erőtlen. Dacolva tábornokaival, Rumsfeld túl kevés csapatot küldött Irakba, az iraki hadsereg feloszlatása pedig csak szaporította a bajt.
Mégis egy részről igazságtalanul bírálták Busht. A demokrata verzióval ellentétben Amerika nem élvezte a korlátlan hatalmat külföldön. Az ország, amely megnyerte a hidegháborút több gyászos esetet is megért, például a vietnámi háborút, Irán pedig Jimmy Carter elnöksége óta áll szemben Amerikával. A kapcsolat Észak-Koreával egy generációval korábban hidegült el végérvényesen, a franciák a Coca-Cola és Hollywood miatt reklamálnak közel egy évszázada. Ebből a szempontból viszont egy szuperhatalom ereje leginkább abban rejlik, hogy milyen események megvalósulását tudja megakadályozni, és nem abban, hogy mit tud elérni és megszerezni, tehát Amerika úgynevezett „negatív”, azaz akadályozó hatalma ma is jelentős. Irak és Irán szembeszállhat a „Nagy Sátánnal”, de legyen szó bármilyen területről, Amerika egészen egyszerűen nélkülözhetetlen.
Uncle SamEz valószínűleg azért van, mert még mindig Amerikának van a legnagyobb hadereje: mintegy 1,5 millió embert tud összetoborozni, és a honvédelmi költségvetése megegyezik a világ többi részének ezirányú kiadásaival. Az ország méretéhez képest viszont ezek meglehetősen alacsony számok, de egy jobb diplomácia ki tudná hangsúlyozni a hatalmát.
A felmérések szerint Amerika diplomáciai ereje is kevésbé elismert, mint régen, amikor is különös hangsúlyt tett a nyitottságra és a szabadságra. Még a bevándorlók és a külföldi áruk miatt is aggódnak az amerikaiak, hiszen Kína egyre inkább kezd Amerikára hasonlítani: teszi ezt amerikai cégek felvásárlásával, olimpiai aranyérmek tömkelegével vagy rakéták kilövésével, de ez azért még mindig nem azt jelenti, hogy lendületből beelőzi az Államokat, hiszen a politikája meglehetősen törékeny, az USA vezetése pedig rendkívül erős.
Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok újabb fordulatot vesz a választók nyomásának hatására. Bush elnök újra felfedezte a többoldalúság szépségét: éghajlatváltozásról beszél, egy közel-keleti béke kezdeményezéséről. A jövő évi elnökválasztás új lehetőséget is rejt magában, de ennek kibontakozása nem automatikus, valakinek, vagy valaminek még pontot kell tennie az iraki ügy végére.
The Economist
