Randolph L. Braham: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája
Népszabadság * Kelen Károly * 2007. március 31.
A megölt névtelenek egyike„Bács-Bodrog vármegye. Ada. Az első zsidók a XVIII. század közepén érkeztek ide. Hitközségüket 1790-ben hozták létre, 1869-ben zsinagógát emeltek. 1849-ben a szerbek véres mészárlást rendeztek a helyi zsidók között, mert utóbbiak kiálltak a szabadságharc mellett. … Az (1942. január 13-i) razziában kommunistákat, szerbeket és zsidókat tartóztattak le és öltek meg. … A településen ekkor hétezer zsidó halt erőszakos halált. …
A Don-kanyarban 31 személy esett el. … Az anyahitközségnek 1944 áprilisában 335 ortodox híve volt. Anyakönyvvezető rabbija Hoffmannn Dávid, a hitközség elnöke Léderer Lipót pékmester. … Adán a holokausztnak több mint 326 áldozata volt. A községbe visszatérők többsége 1948 után alijázott. A településen csupán hárman maradtak.”
E találomra kiválasztott részlet is érzékelteti, milyen ez a szinte emberfeletti vállalkozás. Három kötetben majdnem 1600 nagy alakú oldal. Lemértem, 413 grammos kartondobozával együtt pontosan 5,362 kiló. A Holocaust Magyarországon címmel 1981-ben New Yorkban (1989-ben Budapesten is) kiadott könyv szerzőjeként világhírnévre szert tett magyar származású amerikai kutató, Randolph L. Braham 23 hazai szakértő közreműködésével szisztematikus összeállítást készített a magyar zsidók sorsáról. A korabeli – tehát a trianoni területhez a bécsi döntések nyomán „visszatért” országrészeket is magában foglaló – Magyarország 41 vármegyéjén ábécérendben végighaladva írja le a helyi zsidóság történetét a rendelkezésre álló adatok pontos és száraz felsorolásával.
Nagyon alapos történeti munka. Teljes harmadik kötete tudományos jegyzetanyag: bibliográfiai rövidítések, szószedet – amely szerint a fenti idézetben szereplő „alijázni” jelentése: „ki-, illetve bevándorolni Palesztinába (Izraelbe)” -, kronológia, névmutató, földrajzi nevek mutatója, a szerzők adatai.
Az olvasó azonban jól tudja, hogy ma is politikai jelentősége van. Valamikor azt hittem, Bibó István Zsidókérdés Magyarországon című művét olvasva mindenki – zsidó és nem zsidó – tudni fogja, mi a tennivalója. De a kedélyek azóta sem nyugodnak: zsidóznak az utcán, antiszemitizmus vádjáról vitatkoznak a parlamentben. Másrészről viszont félmillió példányt adnak el a sorstalanná váló zsidófiú történetéből, Kertész Imre Nobel-díjas regényéből.
Úgy látszik, az emberiség sohasem jut túl alapproblémáin sem. Mert bármennyit írnak is össze, bármekkora apparátussal szemléltetik a történelmet, a maguk bonyolultságában képtelenség feltárni a mozgatóerőket. E hatalmas mű 90 oldalas bevezetője is tele van egyszerűsítésekkel. Lehetetlen a történelmi zsidóság asszimilációs törekvéseiről, a beilleszkedés sikerének, illetve meghiúsulásának okairól néhány mondatban vitathatatlan igazságokat megfogalmazni. Szerencsére a könyv ítélkezés helyett inkább a tények kronologikus felsorolásával szolgálja a megértést.
Történelemórájukon a diákok elszörnyülködhetnek a borzalmak enciklopédiáját látva, de a – remélem – születésüktől az emberek egyenjogúságára nevelt gyerekeinket talán azzal lehet leginkább rádöbbenteni, milyen iszonyatos következményei vannak a rasszizmus gondolatrendszerének, ha a harmadik – 1941. augusztus 2-án hatályba lépett – zsidótörvénynek arról a passzusáról tanulnak, amelyik a házasságkötést és a nemi kapcsolat létesítését tiltotta zsidók és nem zsidók között.
Akkor érezhetik meg, hogyan kell fogadni ma is különféle kultúrák és kisebbségek egymás mellett élését. Talán ezért sem véletlen, hogy az amerikai professzor a kötet szerkesztésére lapunk hazájában kisebbségiként élő, kolozsvári tudósítóját, a témában több könyvet is jegyző Tibori Szabó Zoltánt kérte föl.
Park Kiadó, 1592 oldal, 19 500 forint
