A Political Capital elemzése
Népszabadság * Szabados Krisztián * 2007. március 12.
Március elejére világossá vált, hogy mit akar a magyar belpolitika két meghatározó szereplője: Gyurcsány Ferenc a reformok mindenáron való folytatását, Orbán Viktor pedig a kormány mindenáron történő megbuktatását.
A politikai kommunikáció nyelvére lefordítva a két közszereplő versenye abból áll, ki tudja elfoglalni a híradók és a legolvasottabb lapok vezető híreit. Gyurcsány kommunikációs stratégiája, és politikájának sikere nagyjából attól függ, képes-e elmagyarázni és megértetni reformprogramját a közvéleménnyel, miközben démonizálja a Fidesz vezérét. Orbán sikere annak a függvénye, hogy sikerül-e megakadályoznia, hogy a kormányfő eljuttassa üzeneteit a választókhoz, miközben démonizálja Gyurcsányt.
A „benne leszek a tévében” verseny február havi győztese egyértelműen Orbán Viktor. A kordonbontó akció, az évértékelő beszédben elhangzott burkolt és nyílt forradalmi felhívások, illetve az Erzsébet híd lábához meghirdetett tüntetés jelentős mértékben elnyomta a kormányzati kommunikációs offenzívát. Ám örök szabály, hogy nem mindegy, mivel szerepel az ember a tévében.
Orbán egyértelműen a radikális utat választotta. Ez alapvetően három kommunikációs elemből tevődik össze. Az első, hogy úgy viselkedik, mint ha ő lenne az úr az országban a „milliárdos/kapitalista/hazug” átmeneti hatalommal szemben. A kordonbontó akció, az „új többség” mint hívószó bevezetése, vagy a felszólítás, hogy a kormány tartsa távol magát március 15-étől, mind ebbe a szerepbe emeli a Fidesz elnökét. A második elem, hogy minden korábbinál keményebb üzenetekkel lázítja pártja szélsőségeseit, és éleszti a forradalom lángját, miközben az orbáni kettős beszéd hagyományait követve időnként megemlíti az alkotmányosságot is mint szempontot. A harmadik elem, hogy megpróbálja „kivenni” a médiából a Fideszen belüli válságot, a személyi konfliktusokat, az ő személyes hatalmi pozíciójának gyengülésére utaló jeleket. Ezért hagyta beszélni a kommunizmus áldozatainak emléknapján Schmidt Máriát és Pokorni Zoltánt.
Orbán stratégiája azonban kockázatos. A közvélemény-kutatások szerint pártja toronymagasan vezet, ám a kormányzásra való alkalmasság tekintetében még mindig Gyurcsány van előnyben. Tehát miközben a bizonytalan szavazók aránya magas, a Fidesz támogatottsága sokkal erősebb a szocialistákénál, a Fidesz-szavazók egy jelentős része sem gondolja azt, hogy Orbán alkalmas lenne miniszterelnöknek. Ezt a Fidesz elnöke is tudja, ezért fogalmazott úgy egyik nyilatkozatában, hogy szerinte nem jók azok a felmérések, amelyek megpróbálják mérni az emberek elégedettségét az ellenzékkel. A Heti Válasznak pedig ezért mondta Orbán egyik bizalmasa azt, hogy a kormány megbuktatása után Járai Zsigmond lehetne a szakértői kormány feje. Az Orbán személyével kapcsolatos ellenszenv enyhítésének kísérlete azonban nincs összhangban az „én vagyok az úr a háznál” kommunikációs stílussal. A Fidesz vezetője számára a másik figyelmeztető jel az lehet, hogy pártja korántsem olyan egységes, mint ahogy láttatni szeretné. A Heves Megyei Közgyűlésben történt dezertálás, Kósa Lajos kordonbontó akciót elítélő szavai, Schmidt Mária és Pokorni Zoltán február 26-i, Terror Háza előtt elmondott beszédeinek „pimaszsága” (előbbi arra figyelmeztetett, hogy „a szabadságot fenyegetőket nem kisebb-nagyobb ellendiktatúrákkal kell legyőzni”, míg utóbbi Konrád Györgytől idézett), vagy Áder János győztes pere a Magyar Nemzettel szemben – mind azt jelzik: minél inkább egységet akar mutatni Orbán, annál inkább kikandikál a lyukas zokniból a tyúkszem.
Mivel a felmérések szerint a közvélemény tart attól, hogy március 15-én újból zavargások lesznek, ez könnyű támadási lehetőséget biztosítana a kormányoldalnak. A feltételes mód helyénvaló, hiszen a koalíció mindkét pártja magával volt elfoglalva.
Gyurcsány Ferenc megpróbálta egységes stratégia mentén visszafoglalni a médiateret a Fidesztől. A Népszabadságban megjelent, Szembenézés című opusz, majd a parlamenti évadnyitó beszéd, illetve az azt követő reformkampány (Bajnai Gordonnal végiglátogatta az úgynevezett pólusvárosokat, beleértve a fideszes polgármestereket is), illetve az egészségügyi miniszternek szóló finom bírálat azt a célt szolgálta, hogy a miniszterelnök eladja a reformpolitikát az ő népének. Ám éppen ez az, ami csak mérsékelt sikert hozott a Fidesz elnökének korábban leírt akciói miatt. Gyurcsánynak a sors sem kedvezett. A móri bankrablás ügyében bekövetkezett fordulat alaposan aláásta a rendőrség és az igazságszolgáltatás tekintélyét. Pedig a szeptemberi zavargások idején a közvélemény többsége még kiállt a rendőrség intézkedései mellett, ám csak idő kérdése, hogy a Fidesz a móri kudarcot aktuálpolitikai készpénzre váltsa, és párhuzamba állítsa a félrenyomozó rendőröket a kardlapozó, tömegoszlató, szakmai hibákat védő rendőrökkel, akik a „gyurcsányi diktatúra kiszolgálói”.
Gyurcsány Ferenc határozottsága mögött azonban ugyanúgy felvillan a bizonytalanság, mint Orbán esetében. A miniszterelnök olyannyira nem bízik pártjában, hogy gyakorlatilag megzsarolta az MSZP tisztújító kongresszusát: ha nem kapja meg a 75 százalékot, akkor lemond – elbizonytalanítva ezzel hosszú órákra nemcsak pártját, hanem egy egész országot. Márpedig mindig a bizonytalanság árt a legtöbbet egy kormány megítélésének és az ország stabilitásának.
A kormányfő számos ellenséget is szerzett magának, egyben azonban elszántságát és erejét is megmutatta azzal, hogy Simor Andrást jelölte jegybankelnöknek, szemben a pozícióért politikai vonalon is lobbizók siserehadával. A döntést az üzleti világ idehaza és külföldön is fellélegezve fogadta.
Gyurcsány számára azonban az igazi veszélyt nem a párton belüli lázongások vagy a népszerűség-csökkenés jelentik. Az általa meghirdetett reformokkal szembeni ellenérzés lehet ugyan, hogy csak átmeneti, és ahogy a kormányfő ígérte, 2009-től már jönnek az eredmények, ám minden hitelét elveszítheti, ha korrupciós ügy szennyezi be a reformokat vagy az uniós pénzosztást. A Fidesz kommunikációs stratégiájának talán legerősebb eleme, hogy a reformokat azzal bírálja, hogy azok valamilyen pénzügyi érdekcsoportokat szolgálnak csak (vessük össze ezt Mikola István miniszterelnökhelyettes-jelölt és Csurka István 2004-es vádjaival, melyek szerint a kormány azért akarja privatizálni a kórházakat, hogy azokból szállodákat építhessenek külföldiek – Mikola szerint szaúd-arábiaiak, Csurka szerint izraeliek). Így a Fidesz igyekszik tételesen rombolni akár a konkrét reformelemeket is. A digitális iskolai táblák kapcsán Kóka-céget emlegettek, a kórházak kapcsán MSZP-közeli szállodaépítőket stb.
Emlékezzünk 1996-ra! A Bokros-csomag bevezetését követő egy évben a koalíció népszerűsége mélypontra zuhant, majd amikor beindult a gazdaság egészséges növekedése, a támogatottság visszaállt a korábbi szintre. Aztán jött a Tocsik-ügy, ami elég volt a választási vereséghez.
Gyurcsány csak két dologban reménykedhet: a reformokat és az uniós pénzosztást elkerülik a korrupciós ügyek, vagy Orbán Viktor addig radikalizálódik, amíg jobbszélen kisodródik a pályáról.
A szerző a Political Capital igazgatója
