Torz kép jelent meg Horthy Miklós kormányzó 1944-ben tanúsított magatartásáról
2007. február 2. (19. oldal)
Olvasónktól
Karsai László vitacikkben (Tények és érvek Horthy Miklósról, Magyar Nemzet, 2007. január 3.) bírálta Tőkéczki László 2006. december 4-én szintén a Magyar Nemzetben közölt cikkét, amelyben utóbbi történész kritizálta azokat, akik „évtizedek óta destruálják a magyar nemzeti öntudatot, történelmet, szimbólumokat”. Karsai publicisztikájában főleg az 1944-es zsidó deportálások körülményeit elemzi és többek között azt állítja, hogy a kormányzó 1944. július eleji, a zsidók deportálását leállító döntésében a hadi helyzet romlása motiválhatta, és „nem valamiféle zsidóbarát érzelem”. E torzított beállításhoz az alábbi megjegyzéseket szeretném fűzni.
Azt, hogy valaki zsidóbarát vagy nem, kívülállónak nehéz eldöntenie. Horthynak voltak zsidó barátai, elég, ha pars pro toto Chorin Ferenc és Kornfeld Móric nevét idézem, akik az emigrációban anyagilag is támogatták a Horthy-családot. Ha a szegedi időkben voltak is antiszemita velleitásai, a harmincas évek közepétől kezdve ellenszenvvel nézte az erősödő szélsőjobboldali mozgalmakat. Tekintélyére támaszkodva kierőszakolta a szélsőjobboldallal szimpatizáló Darányi Kálmán és Imrédy Béla lemondását. Bethlen Istvántól származó szóbeli közlés alapján tudom, hogy kormányzói vétóval meg akarta akadályozni a parlament által megszavazott zsidótörvények életbe léptetését, de Bethlen – aki egyébként e törvények ellen szavazott – a Harmadik Birodalom erősödő nyomására való tekintettel erről lebeszélte. E törvények végrehajtását mind a Teleki Pál, mind a Kállay Miklós vezette kormányok igyekeztek mérsékelni, így a nyilas és szélsőjobboldali propaganda e kormányokat zsidóbérencséggel vádolta. Sőt, a nyilasok attól sem rettentek vissza, hogy 1942-ben, Horthy István kormányzóhelyettessé választása idején magát a Horthy-családot is zsidóbérencséggel vádolják.
1939 és 1944. március 19. között a magyar kormányok nemcsak több mint százezer lengyel menekültet, de 70 ezer zsidót is beengedtek Magyarországra a németek által megszállt területekről. Mindezt a kormányzó tudtával.
De Horthynak a zsidókérdésben tanúsított humánus felfogását mindennél jobban bizonyítják a Hitler, Horthy és Ribbentrop között 1943-ban Klessheimben folytatott tárgyalások, amelyek Hillgruber német történész Staatsmänner und Diplomaten bei Hitler című könyvében olvashatók: Horthy a legmerevebben elutasította a két német államférfi azon követelését, hogy a zsidókat koncentrációs táborokba kell zárni és megkülönböztető jellel kell ellátni. Mindezt olyan időpontban, amikor a német haderők még mélyen bent jártak Oroszországban. Goebbels naplójában erről így ír: „A magyar államélet zsidókkal van teletűzdelve, s a Führernek nem sikerült Horthyt találkozásuk során meggyőzni, hogy kemény rendszabályokra van szükség. (…) Horthy humanitárius meggondolásokra hivatkozik. (…) A zsidósággal szemben a humanitás szóba sem jöhet. A zsidókérdésben tanúsított német követelések 1944. március 19-ig, a német megszállásig eredménytelenek maradtak. A nyugati hatalmak rokonszenvének megnyerése sem játszott ebben a kérdésben döntő szerepet, hiszen propagandájuk nem keltette azt a hitet, hogy a Nyugat különös súlyt helyez a zsidóság megmentésére. Horthy, Kállay és a magyar politikai elit egyszerűen embertelennek tartotta a zsidók gettóba zárását, deportálását, és amit csak sejteni lehetett, hogy ami ezután következik.” Ez Karsai László figyelmét, úgy látszik, elkerülte.
Döntő változás következett be 1944. március 19. után. Karsai Horthy szemére veti, hogy kinevezte a Sztójay-kormányt. Ez szinte elkerülhetetlen lépés volt. A németek ugyanis ultimátummal fenyegetőztek: ha a kormányzó 1944. március 22-ig nem nevez ki magyar kormányt, akkor Magyarországot német polgári és katonai igazgatás alá helyezik. Ha ez bekövetkezik, egyetlen zsidó sem maradt volna életben Magyarországon. Kritizálni lehet, hogy miért maradt Horthy passzív 1944. július elejéig, amikor a vidéki zsidókat deportálták. Ez azonban a „mi lett volna, ha” történelmietlen kérdését érinti. Valószínűleg ebben az esetben a németek már előbb elmozdítják Horthyt. Ezt nem tudjuk, csak sejthetjük.
Tény, hogy a Karsai által is mellékesen említett csendőrpuccs kísérlete is szerepet játszhatott. De – amit ő nem említ – ebben az időben kerültek Horthy kezébe az úgynevezett auschwitzi jegyzőkönyvek, amelyek nyilvánvalóvá tették előtte is, amiről addig csak suttogtak: a zsidóság teljes megsemmisítését határozta el a náci vezetés. A hadihelyzet alakulása semmilyen szerepet nem játszott, hiszen Horthy és környezete már a sztálingrádi csata és az észak-afrikai angolszász partraszállás után tisztában volt azzal, hogy a németek a háborút elvesztették.
Kár, hogy egy történész több mint hatvan évvel a háború befejezése után, feltehetően marxista befolyások alapján nem képes tárgyilagosan értékelni e mindenképpen tragikus eseményeket.
Dr. Czettler Antal
író, történész, Brugg/Svájc
