Geopolitikai szemle
A november óta magyar kiadásban is megjelenő Le Monde Diplomatique decemberi számában Thomas Schreiber fontos tanulmányt publikált Amerika és az „új Európa” viszonyáról. Ebben idézi Medgyessy Péternek az egyik francia napilapban 2003. február 19-én – vagyis nem sokkal a „nyolcak” Washingtont támogató levele után – megjelenő nyilatkozatát: „Ha nem írom alá ezt az elhíresült levelet, szememre hányták volna, hogy megtagadom a transzatlanti szolidaritást.” „Vagyis a levél csapda volt?” – kérdezte az újságíró. A válasz: „Pontosan.”
Nos, a lassan negyedik éve tartó iraki háború még egyértelműbbé teszi ezt a csapdahelyzetet, nemcsak a mérsékelten Amerika-barát országoknak, hanem azoknak is, amelyek külpolitikájuk vezérelvévé a mindenkori washingtoni vonal követését tették. Most, hogy Bush elnök úgy döntött, a fokozatos visszavonulás helyett inkább további csapatokat küld Bagdadba, és Irán kurdisztáni konzulátusának a megszállásával pedig kifejezetten provokálja Teheránt, Lengyelország, Románia és Bulgária nagyon nehéz helyzetbe került. A három ország ugyanis viszonylag jelentős csapatkontingensekkel van jelen az iraki és az afganisztáni harctereken, és területét kész átengedni a Közel-Kelet, Oroszország, sőt Kína ellen is felhasználható amerikai katonai bázisoknak. Az amerikai elnök geopolitikai hazárdjátékát nemcsak a háborút korábban támogató demokraták utasítják el, hanem – a legfrissebb, Bush csapatnövelési tervének bejelentése utáni felmérés szerint – a lakosság hetven százaléka is. Chuck Hagel republikánus szenátor pedig „Vietnam óta a legveszélyesebb külpolitikai hibának” nevezte.
Az európai (különösen a német) reakciók szintén egyértelműek. Az EU és vezető tagállamai az Irak szomszédait (Szíriát és Iránt) a helyzet stabilizálásába bevonó diplomáciai megoldást és a fokozatos kivonulást részesítik előnyben, és a Baker-Hamilton-féle szakértői csoport is ezt ajánlotta Bush figyelmébe. Ez azonban Irán regionális hegemóniájának az elismerését jelentené, ami Washingtonnak és legfőbb közel-keleti szövetségeseinek, Izraelnek és a szunnita államoknak (Egyiptomnak, Szaúd-Arábiának, Jordániának) elfogadhatatlan. Nyilvánvaló, hogy a mostani helyzetben Európa kivár (mi mást tehetne?), remélve, hogy egy új amerikai kormányzat majd valóban megfogadja az említett ajánlásokat.
Ez azonban hiú ábránd. A hátralévő szűk két évben Bush és Cheney mindenképpen törésre viszi a dolgot. Amerika két leghatalmasabb embere, úgy látszik, eldöntötte, hogy – „a legjobb védekezés a támadás” elvét vallva – az iraki zsákutcából az iráni befolyás kiiktatásával próbál meg kijutni. Ez természetesen nyitva hagyja az Irán elleni (amerikai, izraeli) légicsapások lehetőségét is. Csak ekkor jön majd el az igazság pillanata az Európai Uniónak és az EU-val szemben Amerikát előnyben részesítő „új Európának”.
Molnár Gusztáv geopolitikai szakértő
