Visszatérés – hazatérés
1945. május 9., a Győzelem Napja. Egész Európa eufóriában volt, hogy véget ért a háború és elbukott a náci Harmadik Birodalom. Így kellett volna érezni a táborokban felszabadult több százezer embernek, akiknek többsége otthonából elhurcolt zsidó volt. Bennük azonban vegyes érzelmeket keltett a szabadság. Mi történt a családtagjaimmal? Mi van otthon? Mit csináljak, hová menjek? A Holokauszt Emlékközpont új ideiglenes kiállítása ezeket a kérdéseket boncolgatja.
1945. május 9., a Győzelem Napja. Európa eufóriában volt
A kiállítás foglalkozik a felszabadulás közvetlen kérdéseivel: Hogyan lehet túlélni a több hónapos, vagy akár éves éhezést, gyötrést, a kínzó betegségeket? Van-e ereje a kiéhezett embereknek mértékkel megtölteni a normális ételtől elszokott gyomrukat? És közben a gyötrő tudat, hogy adott esetben egyedül maradtak a családjukból. Azonnal megjelent a bűntudat: miért pont én maradtam életben?
A táborokban továbbra is összezárt, bár jelentősen jobb életkörülmények között, emberek egyik fele azonnal vissza akart térni otthonába, a másik még nem döntötte el, hogy hová megy. Tudunk olyanokról, akik majdnem egy évtizedig még a táborokban maradtak, amelyeket akkor már DP (hontalan személyek) táborának neveztek. Ezek közül az utolsó 1955-ben zárta be kapuit. Akik a hazatérés mellett döntöttek, gyakran nagyon komoly akadályokba ütköztek. Tudunk olyan személyről, aki a vasúti kocsik tetején jött haza Németországból. Ugyanis a deportáló vonat tapasztalata alapján nem volt hajlandó vasúti kocsiba beszállni (hosszú éveken át).
A Magyarországra hazaérkezetteknek újabb komoly nehézségekkel, és „ellenszéllel” kellett szembenézniük. Miután elhurcolták őket, akkor új lakók költöztek otthonaikba, akik a háború végét követően nem voltak hajlandóak kiköltözni. (Ki ne emlékezne Kertész Imre „Sorstalanság” című könyvében az ajtót Köves előtt becsapó új lakóra?) Miskolcon és Kunmadarason még pogromot is szerveztek a hazatértek ellen. Nem más volt ennek az alapja, mint a középkori vérvád.
A volt deportáltakról és az üldözöttekről több szervezet igyekezett gondoskodni. Ilyen volt a Joint, és a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság. Ők anyagi és erkölcsi segítséget is igyekeztek nyújtani a hazatérteknek. A DEGOB rögzítette a visszatértek vallomásait üldözésükről. Közel 3700 jegyzőkönyvük ma is olvasható az interneten (www.degob.hu). A túlélők szervezeteket is alapítottak, mint például a Gestapo Fogházviseltek Köre. Ezeket azonban 1947 után, a fokozatosan kialakuló pártállami diktatúra bedarálta és ellehetetlenítette, majd végül megszüntette.
A Holokauszt Emlékközpont új ideiglenes kiállítása ezt a témát mutatja be. Nem feledkezve meg arról sem, hogy a magyar állam huszonegy törvényt és több száz diszkriminatív rendeletet törölt el. A legjelentősebb az 1946. évi XXV. törvénycikk a magyarországi zsidóság üldözésének megbélyegzéséről és enyhítéséről. A kiállítás e törvénycikk megszületésének évfordulójára jött létre.
november 23rd, 2006 at 14:50
Én most vasárnap megyek megnézni a kiállítást – nagyon fontos részének tartom ezt a témát a Holokauszt és a korrekt megemlékezés szempontjából. Eleddig csak elvétve lehetett szemérmes cikkekben ,tanulmányokban szembenézni a gyalázattal , amiben a mindenükből és mindenkijüktől megfosztott túlélőknek része volt a hazatérés után . Ez a korszak kollektív néperkölcsi gyalázata Magyarországnak – nem kevesebb , mint amit előtte és jóval utána is produkáltak , a rendszerváltásig . Én személyesen szeretnék a kiállítás rendezőivel találkozni – Csató Mihállyal és Szécsényi Andrással egy további rendezvény ürügyén . Ehhez keresem valamelyikük telefonszámát !!!!!! Kérek ez úton mindenkit , hogy aki tud ebben segíteni az tegye meg . Köszönettel
ajsher , Israel (most éppen Pesten , 06 20 578 2652 ) vagy — issheer@gmail.com
november 25th, 2006 at 02:06
Holocaust túlélők elbeszéléseiből könyveket lehetne irni,
hogy a Holocaust után visszatérő zsidók milyen sorsban részesültek.
Közvetlen környezetemben is rémdrámák történtek a visszatérőkkel. Csak nehéz ezeket a régi,behegedt sebeket- 80 feletti koru emberektől-ujból felszakitani. Sajnos ebben az országban semmit nem tanultak.
Még ma is előfordult, hogy Auschwitz-ból visszajött ember meglátogatta a saját faluját és be akart menni a volt saját tulajdonát képező házba és még a keritésen belülre sem engedték.
Amerikai állampolgár lévén nem akart mást, csak nosztalgiázni a régi otthonába, a lakásfoglalók be sem engedték, pedig halála előtt még egyszer látni akarta volt otthonát.
Itt sem kárpótlás, sem megbánás, sem pedig a zsidóknak kijáró tisztelet az okozott szenvedésekért nem jár, de még egy kis érzelem sem.
Nem szabad naivnak lenni, hogy egy kiállitás vonzani fogja azokat az embereket és azok gyermekeit, akiknek természetes volt, hogy a zsidókat deportálják, elgázositják és vagyonaikba ők, a „jogos honfoglalók” beülhetnek és azokba senkit be nem engednek.
Hát ennyi. A kiállitáshoz egyébként gratulálok, mert legalább elmondja azt ami mai napig megmondhatatlan és sokak számára kimondhatatlan is.