Nem világösszeesküvés
A mai naptól vasárnapig Budapesten tartja éves gyűlését a Zsidó Ügyvédek és Jogászok Nemzetközi Szövetsége. Ma este a Holokauszt Emlékközpontban kezdődik a három napos konferencia. Vasárnap estig pedig a budapesti Kempinski Hotelben folytatódik. Az évenként megrendezésre kerülő gyűlést mindig olyan országban tartják, ahol a holokauszt zajlott. Nem csupán tanácskozás, de megemlékezés is egyben.
Efraim HaléviMa este a záróra időpontjában lesz a leghangosabb a Holokauszt Emlékközpont. Több mint kétszáz zsidó jogász érkezik a világ minden részéről, hogy megemlékezzen az európai és egyben a magyarországi holokauszt hat millió, illetve hatszázezer áldozatáról. Ez a hagyomány elengedhetetlen része az egyébként szigorúan szakmai konferenciának.
Péntektől vasárnapig a Kempinski Hotelben igen gazdag program folyik majd. A Szövetség által rendezett programon a világ minden részéről érkezett előadókat hallgatnak meg a résztvevők. Mindegyik előadás kapcsolódik valamennyiben a jog és az igazságszolgáltatás kérdéseihez.
Professzor Arie Kochavi például a Szövetségesek háborús bűnösökkel szembeni politikájáról fog beszélni. Karsai László Raoul Wallenberg, az ismeretlen hős portréját vázolja fel. Hadassa Ben-Itto bíró és Efraim Halévi pedig napjaink antiszemitizmusát és annak a joggyakorlatban való megjelenését fogja boncolgatni. Lesznek még előadások a holokauszt témájának oktatásáról is. Előfordulhat, hogy a leleplezett magyar háborús bűnösök ügye is előkerül.
Az évenkénti szokásos rendezvényt hosszas előkészítő munka előzte meg, amelyben az izraeli, amerikai és magyar résztvevők olajozottan működtek együtt. Ennek a konferenciának Magyarországon való megtartása komoly bíztatás az ország számára.

