Forrás: 168 Óra

2006.09.14., 2006. évfolyam, 37. szám

szerző: Buják Attila • forrás: 168óra

cimke: vélemény

Ezerfős csoport vonult végig a minap Budapest Belvárosán ébresztőórákkal, hogy a kormány be nem váltott ígéretei ellen tiltakozzék, s jelezze „az elgyötört magyar népnek”: ütött (csörög) az óra, itt a változás.

Jelentéktelen körülmény, hogy a „civil kezdeményezés” órametaforája a tusnádfürdői Orbán-kiáltvány (Jó reggelt, Magyarország!) címével kacérkodik, és a tüntetés épp arra a napra esett, amikor Szolnokon Orbán Viktor is felhúzta kampányának stopperét. Rajta, kelés! Rosszabb esetben: felkelés.

Jelentősebb körülmény, hogy – mint az órások „spontán” szóvivője – B. lapszerkesztő a sétazárón diadalittasan közzétette: a tüntetést nem jelentették be a rendőrségen. Tesznek erre, területfoglalási engedélyük nem volt, nem kell nekik ilyen. Igaza lehet, „komolyabb fórumot” választottak, B. úr lapját, személyre szabott rovatát, melyben a szerkesztő vezércikkben közli (de egy polgári „órásfesztiválon” a Demokrata TV-ben is elhangzik) hol, mikor lesz a szabad lengetés. („Demokratikus séta.”) Beadványokkal nem nagyon vacakolnak. Olvasson az a rendőr. De nem olvas.

Hogy az órások merre is csörögnek, hidegen hagy (ezer ember egy kétmilliós városban zártkörű klub), hogy illegitimnek tartják ezt a kormányt (és így a rendőrséget is), tudjuk és unjuk.

Annál szívesebben hallottam volna arról, mit szól a történethez Gergényi doktor, Budapest rendőrkapitánya, Otranto hercege. A hercegi cím arról jutott eszembe, hogy kinevezésekor maga a főkapitány dicsekedett vele: szakmai példaképe maga Joseph Fouché, Napóleon rendőrminisztere. Egy Fouché! Nagyszerű.

Lássuk, mit kezdett Fouché kapitány az önjáró órások spontán tüntetésével. Semmit. „Eseménykövető magatartásra” rendezkedett be, a harsány csoportot óvatosan figyeltette. Mozgásukat „távolról lekövették”, és amikor a Parlament vagy az elnöki palota felé közeledtek, lassított mellettük két rendőr-Opel. Ilyenkor közelről tanulmányozták őket. Végül pedig fellélegeztek. Elhúztak, nincs gáz.

De többet is tettek ennél. Emberbaráti gesztusokra ragadtatták magukat. Telefonáló mesélte: aznap délután kereste fel a Zsidó Kulturális Fesztivál egyik rendezvényét a Deák téri „nemzeti gödörben”, venni akart egy rég kinézett könyvet, de a pavilonok épp bezártak. Pihegve jött két jóindulatú rendőr, és közölte: bár nem kötelező, mégis be kéne csukni ezt a boltot. Közelednek a tüntetők a térhez, nehogy valami baj legyen. Ablaktörés, szóváltás, pofon, rúgás satöbbi. „Tudják, miért?” „Tudjuk” – mondták a boltosok, és bezártak. A közegek nem csekély szociológiai, történelmi tájékozottságról tettek tanúságot. Aggódtak. Némi históriai áthallással felidézhetjük 1938 novemberét. A félelmetes kristályéjszaka előtt (7500 ablaktábla) is akadt néhány jobb érzésű német közrendőr, aki a potenciális áldozatokat figyelmeztette: jó lesz holnap lehúzni a rolót, a „barna tagtársak” nagyon gyülekeznek. Gergényi-Fouché üzenete tehát így szól: „Fussatok, fiúk, lányok, jönnek. Nehogy valami bajotok legyen. Mi majd drukkolunk.”

Itt azért szerencsére nem tartunk. Ott tartunk, hogy van egy frusztrált, elgyötört rendőrségünk, amely a múltból örökölt stigmákkal érkezett az új világba, s amely a törvény helyett (korábbi tapasztalataihoz idomulva) politikai drótokról érkező morzejelekre figyel. Van egy rendőrségünk, amely függetlenséget játszik, miközben vezetői izzadó homlokkal navigálnak párttól pártig. Van egy rendőrségünk, amelynek vezetői bűnügyi statisztikák helyett pártpreferenciákat böngésznek. Van egy rendőrségünk, amely geneziséből eredően képtelen arra, hogy bátor és következetes (ha kell, erős) legyen. Mert ha „olyan a helyzet”, engedi rabszíjon fotóztatni Szabadi Bélát a folyosón, ha amolyan, mukkanás nélkül tűri, hogy a főügyész puccsszerűen lenyúlja a nagy bankper exkluzív szereplőjét.

Van rendőrségünk, amely a „közlekedés aránytalan sérelme” miatt szorítaná le az Andrássy útról az iraki háború ellen tiltakozó (politikailag tehát kellemetlen) jámbor béketüntetőket, és egy másik, amelytől órákon át törvényes engedély nélkül grasszálhat fel-alá az órások elszánt csapata.

Gergényi-Fouché kapitány és az ő ezer órása egy háromoldalú bizalmi-képviseleti viszonyt rúgott fel a minap. Ebben a szigorúan moderált alkotmányos háromszögben a rendőrség (az állam) a törvényesen fellépő, tüntető kisebbség érdekeit képviselné. Kötelessége, hogy védelmezze a demonstráló kisebbséget a politikai erőszaktétel, a tiltás (és a többség indulatai) ellen. De legalább ilyen kötelmei vannak a nem tüntető többséggel szemben is. Be kell tartatnia a törvényt. Tisztességes hivatalnoki vaskalapossággal kell eljárnia, amely a gyakorlatban így fest: ha van kérelem, mehet a tüntetés, én vigyázok a rendre, de ha nincs, maradj otthon, vagy töltsd ki ezt a nyomtatványt. A rendszerrel persze néha visszaélnek, láttunk már hídblokádot, elcsattant néha egy-egy pofon is. Ám a lényeg akkor sem változik: kérelem nélkül nincs tömeges séta, sem órával, sem óra nélkül. Ha a moderálatlan, ösztönös tömegcselekvésnek nem szab gátat az állam, értéktelenné válik a szabadság. A helyezkedő (magyar fordításban „pragmatikus”) „intézkedések” a szabadsághoz való jogunkat prédálják. Azt az érzést erősítik a közösségben, hogy nem egy országban, hanem a senki földjén élnek. De hát úgy látszik, mától „ez a rend”. Mert a sikertől mámoros szerkesztő új sétát is hirdetett. Mivel nincs törvény s rendőr az eseményre, az esőben még bízhatunk.