Forrás: Népszava

Színházi, képzőművészeti irodalmi, zenei, filmes és gasztronómiai események egyaránt szerepelnek a vasárnap délelőtt Budapesten megnyílt IX. Zsidó Nyári Fesztivál programjában. “A Zsidó Nyári Fesztivál a magyar zsidó kultúra különleges teljesítménye… A magyarországi zsidóság nem valamiféle őskövület, hanem cselekvő, tanító, nemzeti önbecsülést ösztönző és ápoló közösség, ugyanakkor Európában gondolkodó közösség” – fogalmazott Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója a megnyitón, amelyen részt vett David Admon Izrael budapesti nagykövete. A budapesti Deák téren a Zsidó könyvnapokkal megnyílt hivatalos program érdeklődőit Schiffer János főpolgármester-helyettes is köszöntötte. A városvezető kiemelte, hogy Budapest mindig is “befogadó város” volt, ahol sok nagyszerű zsidó származású művész is született, és számos magyar zsidó járult hozzá Budapest és Magyarország felvirágoztatásához. A szeptember 3-ig tartó fesztivál, nem hivatalosan, már szombat este kezdetét vette, amikor a nemrégiben felújított Rumbach utcai zsinagógában Vivaldi-oratóriumot hallgathatott meg a közönség. A fesztivál központja idén is a Dohány utcai zsinagóga, ahol vasárnap este nemzetközi kántorkoncerttel kezdődött a program.

(MTI)

Comments are closed.