A Hezbollah síita libanoni szervezet, amely július 12-én foglyul ejtett két izraeli katonát, beleegyezett, hogy a libanoni kormány tárgyaljon a fogolycseréről Izraellel – jelentette be vasárnap Nabih Berri, a libanoni parlament elnöke.
Izraeli katona. Meg sem állnak a foglyokig
A Hezbollah elfogadta, hogy a libanoni kormány legyen a tárgyalófél a fogolycsere ügyében, egy közvetítő harmadik fél révén – mondta a politikus a sajtónak Bejrútban.
Fauzi Szallúh libanoni külügyminiszter ezt megelőzően felhívást intézett „az ENSZ-hez vagy más harmadik félhez”, hogy fontolják meg a közvetítés lehetőségét az Izraelben fogságban tartott libanoniak és a két elfogott izraeli katona kicserélésének ügyében.
Szallúh szerint „Németország, amely a múltban már fontos közvetítő szerepet játszott Libanon és Izrael között, ugyanezt a szerepet most is elvállalhatná”.A katonák jól vannak, és biztonságos helyen tartják a foglyokat – mondta a külügyminiszter.
(MTI/AFP)
július 23rd, 2006 at 18:21
Milyen fogolycseréről? Nekik vissza kell adni az elrabolt israeli katonákat, őket senki nem provokálta, hogy ezt csinálják. Akkor , ha valami nem kósher az araboknak, akkor csak elrabolnak egy-két katonát? Hol élünk a Dzsugelban??????