Rajnai Attila
A Mathiász-projekt
Tokaji borcsaták VI.
Miért van az, hogy mi még egy világszerte ismert márkanévnek, a Tokajinak sem tudjuk kihasználni a piaci lehetőségeit? A politikával átszőtt, önző amatőrizmusunkat jól példázza az alábbi történet. A világon csak „szőlőbűvésznek” nevezett legendás borász és nemesítő, Mathiász János örököse felajánlotta az államnak a családnevet, hogy e márkanév égisze alatt piacra kerülhessenek a tehetséges, főként tokaji borászok termékei. A kormányszinten megrekedt, többéves történet vége mára az lett, hogy Tokaj-Hegyalja szlovákiai oldalán a Mathiász családnév alatt egy jelentős borászati beruházás létesült. A dédunoka, Mathiász Gábor azonnal tiltakozott, aztán leesett az álla, amikor megtudta, hogy a szlovák cégben részesedése van Hegedűs Zoltánnak, aki a polgári kormány alatt a Tokaj Kereskedőház Rt. vezérigazgatója volt, és akinek neve fellehető Kékessy Dezső egyik cégében is. Kékessy Dezső viszont fő tulajdonos a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-ben, amelyben Orbán Viktor felesége is éveken át tag volt. Az örökös nem esett kétségbe, sőt, dédelgetett tervét biztos kézben érezte. Az üzleti részletkérdések megvitatására a számára ismeretlen ex-Mahir-vezérhez, Győri Tiborhoz irányították. Ám a tárgyalások megkezdése előtt hirtelen bezárultak előtte a kapuk, és mára már a szlovákiai birtokról is levették a „szőlőbűvész” családnevét, mondván: az örökös indiszkrét, és a nyilvánosság előtt panaszkodik.
Mathiász Gábor azon ritka emberek közé tartozik, akinek – ha bárhol a nagyvilágban bemutatkozik – többen melegen megszorítják a kezét, és arról érdeklődnek: rokona-e a híres borásznak és szőlőnemesítőnek, Mathiász Jánosnak?
„Amikor megtudják, hogy dédunokája vagyok a legendás szőlésznek, úgy fogadnak, mint egy királyt” – mondja Mathiász Gábor.
Lehet, hogy a mai generációknak nem sokat mond a Mathiász János név, de a borászvilágban, még a tengerentúlon is, fogalomnak számít a neve és az általa elnevezett szőlőfajták is. A múlt század fordulóján alkotó borász és szőlőnemesítő kecskeméti és tokaj-hegyaljai birtokain megfordult többek között Arany János, Ady Endre, Munkácsy Mihály, I. Ferenc József császár Sissyvel, Horthy Miklós, de barátja volt Andrássy Gyula gróf, a Monarchia volt külügyminisztere, de az orosz cár is megkedvelte őt. A cár és Andrássy kérték fel Mathiászt szőlőbirtokaik gondozására. A kiváló szakember háromezer-hétszáz fajta szőlőt nemesített, és boraival, máig egyedülálló módon, százhetvenkét világversenyt nyert meg. Ültetvényeiből több mint négyszázezer hektárt gondoznak Kaliforniában, és a számottevő európai bortermelő vidékeken kívül jelentős nagyságú ültetvényei vannak Dél-Afrikában, a Krím félszigeten, Izraelben, Japánban és Koreában.
Mathiász életművének legjelentősebb részét azonban a szőlőt pusztító filoxéra elleni küzdelem tette ki, több szakértő úgy véli: ha nincs Mathiász, akkor ma nincs Tokaj-hegyalja.
A dédunoka mindenekelőtt levédte a Mathiász nevet, mert véleménye szerint e márkanév alatt forgalmazott borászati termékekkel Magyarország visszakerülhetne a világ élvonalába, emellett kidolgozott egy komplex megvalósítási tervet. A projekt lényege egy országos borászati központ létrehozása, ahol a Mathiász név égisze alatt bemutatnák a magyar borászat történelmét, emellett különleges minőségű borokat forgalmaznának. A terv elsősorban a hazai borok zászlóshajóját, a tokajit célozta meg. A dédunokának azt javasolták, érje el, hogy a Tokaj Kereskedőház Rt. nevét kereszteljék át Mathiász Tokaj Rt.-re, mert ezzel a „húzónévvel” jelentős haszonnal lehetne forgalmazni a tokajit, és fel lehetne futtatni a tehetséges hegyaljai borászatok termékeit. Terveiben szerepelt egy múzeum, egy kutató, egy országos borászati központ létesítése, valamint rendszeres nemzetközi szakkonferenciák rendezése. Kérdés persze: van-e ennek ma realitása a túltelített nemzetközi borpiacon?
Urbán András, a Hegyközségek Országos Tanácsának elnöke a tervvel kapcsolatban az ÉS-nek annyit mondott: „Pénz! Pénz! Pénz!” Hozzátette: ismerve az ágazat mai helyzetét, nagyszabású beruházásokra és hosszú távú tervekre nincs reális lehetőség, de ha van termelői hajlandóság, meg lehet próbálni. Az általunk megkérdezett jelentős hazai borászok mindegyike azt mondta: mivel egy jól csengő, autentikus márkanévről van szó, amit körbeleng egy mítosz, látnak benne fantáziát, szerintük eredményesen lehetne bevezetni a nemzetközi és a hazai piacon. Hozzátették: ehhez persze meg kell találni azt a minőségi szintet, amiből semmi áron soha nem enged a forgalmazó.
Jókívánság lista
„Mathiász János szőlészeti és borászati munkásságát bemutató, méltató és népszerűsítő elképzelésével – az Ön által megvalósítani kívánt Országos Mathiász Szőlészeti és Borászati Központon keresztül – egyetértek” – írta a dédunokának Németh Imre Földművelésügyi és Vidékfejlesztési (FVM) miniszter 2004. július 8-án. Levelét államtitkári és miniszteri jókívánságok sora követte szinte minden tárcától. „Valószínű, hogy soha senki ennyi támogató nyilatkozatot egy elképzelésre még nem kapott, mint én” – mondta lapunknak Mathiász Gábor, aki hangsúlyozza, „nem pénzért fordultam az állami vezetőkhöz, hanem azért, hogy megértsék, célszerűbb lenne ezt a márkanevet egy országos, szakmai összefogással felépíteni, mint eladni egy jó nevű borásznak, amire lett is volna már lehetőségem.”
Jelentős előrelépés azonban nem történt. A szaktárca azt vizsgálta, hogy miként tudná pénz nélkül támogatni az ügyet. A tervek Pásztóhy András politikai államtitkárhoz kerültek, aki szerint elvitathatatlanul nemes gesztus az örökös részéről Mathiász János emlékének felelevenítése, de az ügyben a minisztériumban legtöbben az állam szerepvállalásának korlátait hangsúlyozták. Pásztóhy elmondta lapunknak, hogy a tárca támogatta a világhírű borász munkássága emlékének méltó ápolását, ezért kezdeményezték, hogy a tarcali borkutató nevét Mathiász János Kutatóintézetre kereszteljék át. De hozzátette: arra nem kényszeríthetnek egyetlen termelőt sem, hogy Mathiász-borokat palackozzon és forgalmazzon, hiszen ez szabad vállalkozói döntés kérdése. Egy minisztériumi köztisztviselő azt hangsúlyozta, hogy „ha lemondunk arról a névről, amelynek kizárólagosságáért éveket küzdöttünk Brüszszelben, akkor az olaszok vagy a franciák azonnal újrakezdhetnék a „tocai” palackozását”. Azzal azonban a legtöbben egyetértenek, hogy a Mathiász márkanév új perspektívát nyithatna a magyar borok előtt. Kiss László, a Tokaj Kereskedőház Rt. jelenlegi vezérigazgatója szerint nem lenne szabad a kereskedőház nevéhez nyúlni, mivel az állami cégnek éppen a márkaneve az egyik legnagyobb értéke. Azt viszont ki lehetne próbálni, tette hozzá, hogy mire képesek a Mathiász-borok a piacon.
Mathiász Gábor azonban másképp gondolja. Határozott véleménye szerint a 600-800 forintért árult kereskedőházi aszú a Tokaji márkanév porig alázása. Szerinte éppen ebből a devalválódott állapotból jelenthetne kitörést a Mathiász-Tokaj minőségi márkanév. Erre a véletlen hozott is példát, amikor egy villányi nagyborász a legújabb nemes borszériáját nemrég Mathiász néven palackozta és vitte eredményesen emelt áron piacra – amíg az örökös le nem tiltotta a névhasználatot.
Nemzeti hintés
Mathiász Gábor mindeközben Kecskeméten és Hegyalján szervezte az emlékközpontot, egy alapítvány és egy borlovagrend felállítását, és kereste a lehetőségeket a dédapja nevével ellátott borok előállítására. Kecskeméten – amellett, hogy az önkormányzat rendszeresen ad Mathiász-emlékérmet mezőgazdasági szakembereknek – hamarosan felújítják a legendás borász síremlékét, és méltó emlékhelyet is szándékoznak építeni. A városban működő Mathiász borlovagrend pedig nem ellenzi, hogy Hegyalján is alakuljon egy hasonló rend. Galambos Imre, Mád polgármestere például évek óta szeretné, ha Tokajban megvalósulna a Mathiász-projekt, mert véleménye szerint jelentősen emelné a helyi borok értékét. Az ÉS-nek elmondta, hogy kis önkormányzatként anyagi segítséget nem tudnak adni, de a terv érdekében a szakmai összefogás mellett érvel minden fórumon. Fejes Péter, a Pro Vino Hungarico egyesület elnöke szerint semmiképpen nem lenne szabad a hazai borászoknak elszalasztaniuk a Mathiász névben rejlő lehetőségeket. Lapunknak úgy fogalmazott, hogy véleménye szerint egy országos borászati központ – ahol a magyar borok mindegyike egy helyen megtalálható lenne – létrehozása főként anyagi okok miatt nehezen megvalósítható, de az, hogy „borvidékenként létrehozni egy válogatást, amit Mathiász-emlékszelekció néven piacra kerülne, mindenképpen izgalmas és támogatandó feladat”.
Amikor a sok ötlet között az egész terv megfenekleni látszott, Mathiász Gábor telefont kapott Szlovákiából, az ottani földművelésügyi minisztériumból, hogy érdekelné őket a projekt, mivel a dédnagypapa egykor a mai Szlovákia területén született. A dédunoka felkerekedett, és tárgyalt számos agrárszakember mellett Simon Zsolt szlovák mezőgazdasági miniszterrel is, valamennyien örömmel fogadták az elképzeléseit, amely szerint Mathiász úr a családnevét adta volna ahhoz, hogy a szlovák hegyaljai borokon újjáéledjen Mathiász János neve, könnyítve így a térségi borforgalmazáson, amelyet Magyarország és Szlovákia között zajló Tokaji névhasználati vita nehezít. A trianoni békeszerződés nyomán elcsatolt, mai szlovákiai hegyaljai települések borászatai is használják ugyanis a Tokaji márkanevet. A több mint egy évtizedes vita végére Németh Imre és Simon Zsolt tett pontot, amikor megállapodtak, hogy Hegyalja szlovákiai részén 565 hektáron termelhetnek Tokajit, ha garantálják az eredetvédelmi törvényben lefektetet előállítási minőséget. A Fidesz-frakció tiltakozott a megállapodás megkötésekor, mondván, az egykori törvények ebben a térségben 220 hektárt ismertek el a történelmi borvidékhez tartozónak, ellenben a szlovákok mintegy 900 hektárra tartottak igényt (Tokaj-Hegyalja magyarországi részén több mint ötezer hektár a borvidék termőrésze).
A szlovákok ajánlatával a tarsolyában Mathiász Gábor újra a kormányhoz és a legnagyobb ellenzéki párthoz fordult, tolmácsolva a szomszédos ország ajánlatát. A Fidesz részéről a polgári kormány egyik volt államtitkára – aki, mivel nem közszereplő, kérte lapunkat, hogy nevét ne hozzuk nyilvánosságra – személyesen találkozott vele két éve. A dédunoka elmondása szerint a találkozáson az egykori államtitkár megkérte őt, hacsak lehet, ne adja a Szlovákoknak a márkanevet és a projektet. A volt államtitkár lapunknak ma formális találkozásként jellemezte az akkori tárgyalást, mondván, egy ilyen felvetésre csak egy válasz lehetséges: „Lehetőség szerint tartsuk nemzeti kézben azt, ami nemzeti.” Hozzátette: „De mi értelemszerűen csak ennyit tehettünk, hiszen akkor már ellenzékben voltunk.”
A hegy másik oldala
Mathiász Gábor egyre optimistábban tekintett a jövőbe, hiszen a múlt évben már néhány befektető és borász mellett Szász I. Attila ügyvéd, a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. egyik tulajdonosa és „motorja” (Tokaji borcsaták II., ÉS, 2005/10.) is tárgyalt vele, hogy a Kecskemét melletti, volt Helvéciai Állami Gazdaság szőlőterületeinek és feldolgozójának megvásárlását követően érdekli őket a Mathiász-projekt, hiszen a nagy borász és nemesítő életének jelentős részében ezen a vidéken tevékenykedett. Az adásvétel azonban meghiúsult, mert a per alatt álló ingatlanok kockázatossá tették volna az ügyletet.
Néhány hete aztán érdekes fordulatot vettek az események. Mathiász János-emléktúra indult Magyarországról, amelyen a résztvevők bejárták a „szőlőbűvész” egykori birtokait és munkásságának főbb helyszíneit. Az esemény egyik csúcspontja a Tokaj-Hegyalja szlovákiai oldalán lévő Szőlőske község meglátogatása volt. Mathiász János ugyanis az egykori itteni Andrássy-birtok borászati igazgatója volt, és ide menekítette a filoxéra vész elől a legtöbb tokaji szőlőfajtát. A csoport megdöbbenéssel látta, hogy a hatalmas birtokon „Mathias Manufaktura” néven milliárdos borászati beruházás és szőlőtelepítés zajlik.
A dédunoka azonnal a tulajdonosok felkutatásába fogott. Az egyik szlovákiai tulajdonoshoz, Dúc Istvánhoz hamar eljutott, aki azonban üzlettársához, Hegedűs Zoltánhoz irányította őt. Ahhoz a Hegedűshöz, aki a polgári kormány alatt a Tokaj Kereskedőház Rt. vezérigazgatója, jogi képviselője pedig Szász I. Attila volt. Mint ismeretes, abban az időben a kereskedőház négymilliárd forint állami támogatáshoz jutott, amelynek nagy részét szőlőfelvásárlásra fordították. Jelentős mennyiségű szőlőt adtak le ez idő tájt a sárazsadányi cég tagjai: Szász I. Attila, Duda Attila, Madarász László és Kékessy Dezső őstermelők (Lásd Tokaji borcsaták IV., ÉS, 2005/15.).
Mathiász Gábor szerint Dúc István azt mondta neki, nagyon sokat keresték a Mathiász-örökösöket, de mivel állításuk szerint egyet sem találtak, belekezdtek a beruházásba, hiszen ez a birtok mégiscsak a Mathiász név által lett híressé. A Hegedűs Zoltánnal való találkozás alkalmával a dédunoka felajánlotta: „Ha már belepöcköltek a Mathiász-labdába, akkor rúgjuk tovább!” De a volt kereskedőházi vezér nem egyezséget ajánlott, hanem két év türelmi időt kért tőle, amiről ő hallani sem akart. Ekkor Mathiász Gábor felhívta az Orbán-kormánynak azt a volt államtitkárát, akivel két éve már beszélt a Mathiász-projektről. Az egykori politikus Győri Tiborhoz irányította, megadva neki titkársága telefonszámát.
Mathiász Gábor, mint elmondta, soha addig nem hallott még Győriről, de mivel megoldást ígértek a problémáira, állt a találkozás elébe. Győri kedves volt a telefonban, és megígérte, ha valaki, akkor ő megoldja a konfliktust. Múlt csütörtökre megbeszéltek egy személyes találkozót a Batthyány téri Angelika kávézóba. Győri titkárnője azonban az utolsó pillanatban lemondta a találkozót, mondván: az ügy elveszítette diszkrécióját, egyre több újságíró érdeklődik náluk a projektről. „Én vagyok az indiszkrét, hiszen nekem lopták el a nevem és a többéves munkámat!” – háborog Mathiász Gábor, hozzátéve: „azért, mert ebben az egészben benne van néhány állítólagos nagy név, aki összevissza hiteget, nekem az lenne a dolgom, hogy szó nélkül üljek a babérjaimon?”.
Visszariadó
Lapunk megkereste Dúc Istvánt, aki a szőlőskei Mathiasz-birtok fő tulajdonosa. Csak annyit mondott az ÉS-nek: „Elegem volt, felejtsék el a Mathiász-birtokot, le fogjuk venni a nevet, az átírást már jeleztem is a minisztériumban.” De azt elismerte, hogy egyelőre a hatalmas birtokon mintegy ötven hektár telepítésénél tartanak, és minőségi tokaji bort fognak készíteni. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy egy rimaszombati barátja mellett Hegedűs Zoltán tanácsadóként, tizenöt százalékban résztulajdonos a cégben.
Hegedűs Zoltán nem cáfolta, hogy részese a Dúc István által alapított szőlőskei cégnek, és hogy beszélt Mathiász Gáborral a közelmúltban. Elmondta, hogy a felkérést a szlovákiai fejlesztésre szakmai múltjának köszönheti, és hogy a feldolgozó valóban a nagy borász munkásságára tekintettel kapta a Mathiász nevet. De hozzátette: nem tudtak a Mathiász-projektről, nem loptak el senkitől semmit, és tiszteletben tartják a dédunoka álláspontját. A nevet megváltoztatják, nincs kedvük vitával kezdeni a beruházást, de nem zárja ki, hogy idővel együtt tudnak majd munkálkodni az örökössel. Szerinte a szőlőskei beruházás példaértékű, és a legfejlettebb pincészet lesz Tokaj-Hegyalja szlovák oldalán. Hegedűs azt is elmondta kérdésünkre, hogy valóban üzlettársa Kékessy Dezsőnek a Mercatus Tokaj Kft.-ben, de a volt párizsi nagykövetnek a szlovákiai vállalkozáshoz nincs köze.
A Mercatus Tokaj Kft. székhelye, Kékessy egy másik cégével együtt, a Tokaj, Bethlen Gábor utca 5. szám alatti ingatlan. Mint ismeretes, a műemlék volt ÁFÉSZ központ máig tisztázatlan körülmények között került az ÁPV Rt. egyik cégétől Kékessyhez (Tokaji borcsaták III-IV., ÉS, 2005/12.;15.). A Mercatus Tokaj Borkereskedőház Kft. egyébként, a Mathiász projekthez hasonlóan, a kis borászatok összefogásával foglalkozik, és a megcélzott piacon jól csengő márkaneveken forgalmazza a tokajit. Lengyelországban például palackjaikon Balassi Bálintnak és János Kázmér királynak állítanak emléket.
Lapunk több alkalommal is kereste – a témát ismertetve – Győri Tibort, aki a Mahir-csoporthoz tartozó cégekben viselt vezető tisztségeket, és a „Fidesz megalakulásától kezdve mind a mai napig a párt legszűkebb tanácsadói, vállalkozói köréhez tartozik, és a legkülönbözőbb Fidesz-közeli média- és reklámérdekeltségekben működött közre tulajdonosként vagy vezetőként, olyan, ugyancsak a Fideszhez köthető ismert személyekkel, mint dr. Simicska Lajos – akivel a cégjegyzék szerint lakcíme is megegyezik -, Gansperger Gyula, Kövér Szilárd, dr. Stumpf János, Tóth Béla és Schlecht Csaba” (Vásárhelyi Mária:Ítél a tábla, ÉS, 2006/13.). Szerettük volna megkérdezni, hogy miért merült fel a neve a szőlőskei, Mathiász-nagyberuházás kapcsán, de, ellentétben az ígéretekkel, nem kaptunk visszahívást.
Mathiász Gábor pedig továbbra sem érti, mi történik körülötte. Azt mondja, „azt hittem, végre jó kezekbe került az ügy, és a véletlen úgy hozta, hogy ezt sikerül politikától függetlenül esetleg közösen végigcsinálnunk, aztán mégis megfutamodnak. Hát ez tényleg felettébb érthetetlen!”
Mindenesetre mostanában egy kicsit lázasabb kutakodás indult Mathiász János után a levéltárakban. Néhány ügyvéd ugyanis arra kíváncsi, amikor a magyar állam a „szőlőbűvész” halálakor megvette a családtól annak birtokát és hagyatékát, vele vitte-e családnevet?
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 25. szám
