Forrás: Heti Válasz

Szőnyi Szilárd, itthon@hetivalasz.hu

Sokszínű zsidó közéletet sürgetnek a hazai zsidóság egyes képviselői.

Sokszínű zsidó közéletet! – sürgetik a hazai zsidóság egyes képviselői. A Mazsihisz elutasítja a monopóliumát megtörni szándékozókat, sőt a sajtóban két főrabbija bírálta a megújulás élére álló egységes magyarországi izraelita hitközséget. A Status Quo Ante néven is ismert szervezet vezetője, Köves Slomó rabbi nyilatkozott lapunknak.

– „A holokauszt előtti több mint nyolcszázezres zsidóság Magyarországon élő leszármazottainak száma a feltevések szerint megközelíti a százezer főt. Hitközségünkben szeretnénk ezeknek az embereknek azt a 95 százalékát bevonni, akik ma egyáltalán nem vesznek részt sem a zsidó hitközségek, sem más zsidó szervezet életében” – olvasni okiratukban. Hogy haladnak?

– Már eddig is szép eredményeket értünk el, mind „minőségben”, mind „mennyiségben”. Például most pészachkor kiadtunk egy haggádát, az ünnep megüléséhez használható könyvet, amelyet 18 ezer családnak küldtünk el. Ma ugyanis egy rabbinak az a dolga, hogy kimenjen a nagyvilágba, s felkeresse a közösség elveszett tagjait.

– Akár jégkrémosztogatással? Mert hogy idefelé jövet pont az önök jótékonysági akciójába botlottunk.

– Azzal nem a híveket keressük, hanem a közösségünkön kívüli rászorulóknak próbálunk segíteni. A kilenctonnányi jégkrém jelképes formája ugyanannak, aminek a télen felajánlott tizenhat tonna kenyér még egyértelműbb megnyilvánulása.

– Kóser ez a jégkrém?

– Nem. Ezért nem is a zsidó iskoláknak szóltunk, hanem azoknak osztjuk szét, akikre nem vonatkoznak az étkezési szabályaink. A közösségen belül is folytatunk szociális akciókat, Segítő Kéz segélyközpont alapítványunk például nyolcvan-száz családnak ad rendszeres – egyébként kóser – természetbeni juttatást.

– Hogyan ítélik meg kezdeményezéseiket a hittestvéreik? Úgy tudni, volt, aki összeráncolta a szemöldökét, amikor hanukagyertyát gyújtottak a Nyugati téren, vagy amikor sátrat állítottak a Sziget-fesztiválon. A tömegrendezvény idegen a zsidóságtól – mondták.

– Karitatív tevékenységünknek soha nem volt negatív visszhangja. Az első nyilvános gyertyagyújtást azonban valóban gyanakvás kísérte. A holokausztot túlélő nemzedék – érthetően – minden nagyobb csinnadrattától tart, nehogy az provokációnak tűnjék. Sokan viszont úgy vélik, hogy aki annak veszi, már azt is provokációnak tartja, ha végigmegyünk az utcán. A zsidóság örömteli megélése a hagyományunk lényege, a csoda széles körű hirdetése pedig a hanuka valódi tartalma.

– Azért volt, aki felvette a kesztyűt, hiszen a Jobbik a gyertyagyújtásra reagálva ácsolt kereszteket Budapesten.

– Mindenki állítson szabadon, amit szeretne, ettől is csak színesebb lesz Budapest. Ma az a dolgunk, hogy megmutassuk magunkat, és eloszlassuk a túlérzékenységből fakadó félelmeket. Sok olyan zsidó van, akivel nem fogunk összefutni a zsinagóga kapujánál, hanem mondjuk a Szigeten érjük utol. Ott több olyan nem zsidóval is találkoztam, akivel amúgy nem lenne kapcsolódási pontunk. Tanulságos volt például egy szkinheddel folytatott beszélgetésem, aki a végén kijelentette: „Ti jó fejek vagytok, most már csak a nem vallásos zsidókat utálom!” Ez is mutatja, hogy az antiszemitizmus mögött gyakran a megismerés hiánya áll, s az ellenérzéseket nyitottsággal csökkenteni lehet. A Szigeten azóta más zsidó szervezetek is követték példánkat, és a Mazsihisz, mely korábban ellenezte jelenlétünket, ma az egyik sátor anyagi támogatója.

– Mégsem felhőtlen a viszonyuk a Mazsihisszel. Máskülönben a szervezet két főrabbija nem esett volna önöknek a Népszabadságban, mondván, megosztják a zsidóságot.

– Korántsem biztos, hogy a neológ Mazsihisz képviseli a teljes magyar zsidóságot, sőt az sem, hogy a cikk a hitközség egészének véleményét tükrözi. A támadások mögött az állhat, hogy a Mazsihiszben sokan féltik az államtól kapott sokmilliárdos anyagi, illetve morális monopóliumot, így nem érdekük, hogy más, fiatal közösségek is megerősödjenek.

– Megalakulásukkor miért nem a Mazsihiszben keresték a helyüket? Ott is vannak ortodoxok és neológok, sőt a debreceni hitközséggel az önök status quo ante irányzata is képviselteti magát.

– A Mazsihiszben a neológ irányzat a meghatározó. A debreceni hitközség az utóbbi tíz évben volt már „neológ” és „ortodox”, megalakulásunkra fél évvel pedig „Status Quo Anyahitközség”- nek nevezte át magát. A Mazsihisz így akarta azt a látszatot kelteni, hogy mindhárom irányzatot a sorai közt tudja – miközben a rabbikarának nincs sem ortodox, sem status quós tagja. Mi független közösséget kívántunk alakítani, és meglepődve tapasztaltuk az ellenségeskedést. De mára elfogadták a létünket, és a Mazsihisz vezetőivel elég jó a kapcsolatunk.

– A sajtótámadás nem erről tanúskodik.

– A Mazsihisz vezetésében még nem mindenki békélt meg. Ugyanakkor például Feldmájer Péter elnökkel baráti a kapcsolatom, legutóbb a zsidóság nemzetiséggé nyilvánítása ügyében tárgyaltunk vele és Zoltai Gusztávval, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójával. Mi igyekszünk az autentikus zsidóság álláspontját közérthetően terjeszteni, ezért – az ügynökkérdéshez, a szervátültetéshez vagy a sterilizációhoz hasonlóan – erről a témáról is tanulmányban tettük közzé teológiai álláspontunkat. Eszerint bár a zsidóság „szülőanyja” és hosszú távon megtartó gerince a vallás, a nem hívők is a zsidó nép tagjai.

– Ehhez képest a Mazsihisz szerint „nem választható külön a zsidóság népisége a vallásától”, ezért elutasítják a nemzetiséggé nyilvánítást.

– E nyilatkozat hátterében is a monopólium elvesztésének félelme állhat. Képtelenség azt állítani, hogy a zsidóság csak a vallással egyenlő, és aki nem gyakorolja a hitét, nem is zsidó.

– Miközben a hazai zsidóság létszámát százezerre teszik, zsinagógába csak néhány százan járnak.

– Sajnos valóban így van. Megértem persze, ha valaki a hazai zsidóságot – kultúrája, nyelve miatt – elsősorban magyarnak tartja, sőt szerintem sem lenne szerencsés, ha zsidó önkormányzatok alakulnának. Ettől viszont még nem kellene megmásítani hitelvünket, miszerint az a zsidó, akinek az édesanyja az, még akkor is, ha nem gyakorolja a vallást.

– Hittestvéreik azt is a szemükre vetik, hogy amerikai gyökerű mozgalmuk idegen a pesti zsidóságtól.

– Közgyűlésünkön épp a minap fakadt ki az egyik tagunk, mondván: úgy érzi, őt lezsidózták – és hozzá két neológ rabbi tette ezt! Mert miért is lennénk idegenek? Azért, mert rabbijaink külföldön, nemzetközileg elismert ortodox rabbiiskolákban szerezték tudásukat? Vagy mert lelkes támogatónk az izraeli rabbinátus, az izraeli főrabbival az élen, aki meghívásunkra már kétszer is járt Magyarországon? Mi sem jellemzi jobban a magyar zsidó hagyományok képviseletét, mint az általunk kiadott Zsidó naptár, amelyből sok ezren ismerik meg a helyi ünnepi rituálékat, melyek teljességét mi állítottuk össze először.

– Az ellenérzések nem abból fakadnak, hogy vetélytársaik úgy vélhetik: az beszél sokszínűségről, aki a nevébe foglalja az egységességet?

– Nem, mert ezzel nem a szervezetek, hanem a hagyományok egységére utalunk. A magyar zsidóság a XIX. század végén szakadt szét, az asszimilációt szorgalmazó neológ, illetve a hagyományokhoz ragaszkodó ortodox táborra. Ezt követően lépett színre a korábbi állapotot fenntartani kívánó status quo ante irányzat, mely nyitottsággal kívánta megőrizni a hagyományokat. Úgy érezzük, ma is erre van szükség. Ennek legfontosabb eszköze az oktatás, ezért a Zsidó Tudományok Szabadegyetemét főiskolává fejlesztjük, államilag elismert szakképzést indítunk zsidó közművelődési szervező szakon, és felújítottuk az ortodox rabbiképzést.

– Már csak egy zsinagóga hiányzik. Mert bár központjukban van imaterem, az, gondolom, mégsem helyettesít egy patinás templomot.

– Zsinagóga, hála Istennek, sok van a városban. Élettel megtölteni őket – ez kell hogy legyen minden zsidó szervezet elsődleges feladata.

– Azért a Rumbach Sebestyén utcai templomra szemet vetettek – csakhogy az állam nem adta el önöknek, hanem annak a Mazsihisznek származtatta vissza, amely azt húsz éve egyszer már áruba bocsátotta.

– Az épület korábban status quo ante hagyományú közösség kezelésében volt. Ám hiába tettünk vásárlási ajánlatot, és hiába mondtuk, hogy megtöltenénk élettel – a zsinagóga mellett oktatási, kulturális központot alakítanánk ki benne -, a fenti okokból falakba ütköztünk. Az állam, érthetetlen módon, még mindig fenn akarja tartani a Mazsihisz ötven éve létrehívott monopóliumát.

– Hogyan alakítaná át a zsidóság szervezetét, hogy a sokszínűség is megjelenjen, de az állam is legitim képviselőkkel tárgyalhasson?

– Például úgy, hogy az állami támogatást az egyszázalékos felajánlások arányában osztanám szét a közösségek között. A közösségünknek juttatott összeg nagyságrendjére egyébként büszkék vagyunk, mert míg most a Mazsihisz számára mintegy ötezren, az ortodoxoknak pedig kétszázan ajánlották fel adójukat, minket már a tavalyi első évünkben hétszázan választottak. A másik lehetőség pedig az, hogy – bécsi példára – egy kvázi zsidó parlamentet hozunk létre. A Mazsihiszben van ugyan választás, ám abban csak a néhány száz templomjáró vesz részt. Amíg pedig ez így marad, kívülről kell döngetni a kapukat.

KÖVES SLOMÓ RABBI