Kertész Péter
DEBRECZENI SZELLEME
Debreczeni József közíró – miközben az aktuális sérelmei következtében keletkezett sebeit (leügynöközés, történelemtanári regnálásának megszűnte, kitiltása hol ettől, hol attól a laptól) vele együtt a fél ország nyalogatja -, bármiről lett légyen is szó, írásaiban van egy visszatérő panel, amelyben jól odasóz Göncz Árpádnak. Szíve joga nem szeretni a volt köztársasági elnököt, aki tíz éven át, hónapról hónapra bizonyult az ország legnépszerűbb politikusának, s közben vélhetően hibákat is elkövetett. Debreczeni ezekkel, valamilyen apropóból, újra és újra előhozakodik, és ha már nála van a szó, ítélkezik kíméletlen következetességgel. Legutóbb az Antall szelleme (Népszabadság, 2006. május 27.) című értekezésében, melyben Révész Sándor Szellemharc (Népszabadság, május 13.) című írására reflektál, s ennek során minősíthetetlenül minősíti a már akkoriban tisztes korú államfőnek a médiaháborúban kifejtett szerepét. Anélkül, hogy bárminemű érvvel előhozakodna. Be kell érnünk ennyivel: „Belülről alaposan ismerem ezt a történetet. Ismerem a miniszterelnököt egyre rosszabb pályára szorító kényszereket – köztük a köztársasági elnök alkotmánysértő szerepét. De hagyjuk…”
Eltekintve attól, hogy az idézett rész kurta félmondata kísértetiesen hajaz Orbán Viktor elhíresült mondására (Oszt jónapot), emlékeztetném D. J.-t, hogy az alkotmánysértés tényének kimondása kizárólag az Alkotmánybíróság illetékessége. Az egyebekben kitűnő publicista a fenti megállapításra az Antall-kormány regnálásának számomra és sokunk számára legemlékezetesebb, legfájóbb eseménye, a Magyar Nemzet 1990-ben történt privatizációjának felidézése során jut. Vitatva Révész írásának azt a kitételét, miszerint „a kormány Antall József személyes irányításával, az ellenzék durva befeketítésével durván beleavatkozott a Magyar Nemzet privatizációjának folyamatába s elindította a lapot azon az úton, melyen eljutott odáig, ahol most áll”.
Márpedig ez történt. Leszámítva azt, hogy a néhai miniszterelnök természetesen nem tudhatta, később miként alakulnak a dolgok. Tény viszont, hogy ha nem avatkozik be, fel sem merül annak a lehetősége, ami az 1938-ban Pethő Sándor által alapított, magát zsidó-keresztény szellemiségű, nemzeti, liberális lapnak valló orgánummal megtörtént. Antall József – akiről Debreczeni szerint az ellenfelei is tudták, hogy nem kívánta uralma alá hajtani a tévét és a rádiót – olyannyira beavatkozott (azt sugalmazva, hogy Párizs inkább Európa, mint Stockholm) az akkoriban legkapósabb, kedvenc napilapja sorsába, hogy leállítatta valamennyi folyamatban lévő privatizációs lehetőségét. Haraszti Miklós szabad demokrata képviselő interpellációját követően rögvest kinevezte a Lapkiadó Vállalat élére kedves emberét, Horti Józsefet, aki maradéktalanul megszolgálta a bizalmat. Így lett a Magyar Nemzet többségi tulajdonosa a francia Hersant, a kontinens talán legrosszabb hírű sajtócége. Jóllehet akkor már a lap vezetői előrehaladott tárgyalásokat folytattak a svéd Dagens Nyheterrel.
Ami ezután történt, abban – merem remélni – egyetértünk Debreczeni Józseffel.
Kertész Péter
a Magyar Nemzet egykori
főmunkatársa, a sztrájkbizottság tagja
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 23. szám
