2006. május 10. 10:42
2006. május 10. 10:10
Izrael hat hónap haladékot ad a palesztin kormányak, hogy bizonyítsa tárgyalási hajlandóságát, ezt követően egyoldalúan határozzák a zsidó állam határát – idézte szerdán Ehud Olmer miniszterelnököt az egyik izraeli újság.
Egyetlenegy utalás volt rá – az is 1800 évvel ezelőtti -, hogy Júdás apostolnak is lehetett evangéliuma.
Cipi Livni szerint a humanitárius segítséget továbbra is folyósítani kell a palesztinoknak a válság megelőzésére, de a Hamász ne részesülhet belőle
2006. május 10. 8:17
Izrael az év végéig megkezdi az egyoldalú kivonulást Ciszjordániából, ha a Hamász vezette palesztin kormány nem ismeri el a zsidó államot, nem mond le a fegyveres harcokról és nem tartja tiszteletben a korábbi izraeli-palesztin megállapodásokat.
A német nyelvterület sajtószemléje
Napi Gazdaság
Egy izraeli kutatás szerint a kemoterápia alatt alkalmazaott antibiotikumos kezelés csökkenti a daganatos betegségek halálozási arányát
Tanulmánynak is beillő írás volt a Washingtonnak címzett első teheráni levél

