A „szent hajlék” feltámadása
Ez a történet, amely rövidesen egy újabb szép fejezetéhez érkezik, 1866 szeptemberében kezdődött, amikor a szabadabb szeleket megérezvén Győr városának izraelita polgársága pályázatot írt ki a Győri Közlönyben zsinagóga, hozzá kapcsolódó iskola, irodák és lakások építésére. Harminchárom pályamunka érkezett be. Benkó Károly jeles pesti építész tervét találták megvalósíthatónak, aki a zsidó vallás megújítását célul tűző neológok izlésének megfelelően építtette meg az épületet. Az „első ásóbökésre” 1868 november 9-én került sor, s a mai viszonyokhoz képest elképesztően gyorsan el is készültek, 1870 szeptemberében a nagy őszi ünnepeket már itt tartották meg. Közel nyolcszáz ülőhely található a zsinagógában. De még ez is kevésnek bizonyult később. Hja kérem, Győrben akkor erős és módos zsidóság élt, a húszas években még bővíteni is kellett a helyet.
Aztán a háború, a gyilkosságok sora. A majd hatezres közösségből alig hétszázan tértek haza. Ha mind elmennek imádkozni, akkor sem telik többé meg az egykor annyi szép napot látott épület.
A megmaradt, megcsappant hitközség, legjobb akarata ellenére sem tudta fenntartani intézményeit. Bár 1946 március 15-én a megbecstelenített, kirabolt, lerombolt templomot újra felavatták, többé már sohasem táncolták végig Tórával a kézben a padok közti kis járatokat a hívek, ahogy pedig majd hetven éven át, mindig a Tóraadás napján. Lassan elfogytak, elmaradoztak innen az emberek. Aztán a Zeneművészeti Főiskola győri tagozata került ide, majd 1968-ban, a városi tanács nyomására, ahogy sokfelé az országban, eladták Győr városának az épületet, amely vállalta azt is, hogy gondozza, karbantartja.
Ismerjük az ilyesmit.
Győr egykori büszkesége, az Újváros kis házai fölé emelkedő kupolás épület, ahogy annyi meggyilkolt hívőjét elvesztett zsinagóga az országban, szépen, lassan pusztult.
Sokaknak nem tetszett ez. Még olyan is akadt közülük, aki úgy gondolta, tenni kellene mégiscsak valamit. Biztos többeket lehetne említeni, de most legyen elég csak négy név. Az egyikük Sebes József, aki egy alapítványt gründolt a zsinagóga megmentéséért. A másikuk Szőcs Sándor, aki műemlékvédelmi szakmérnök. Jó, ha úgy tetszik a lerobbant épületek helyreállítása a szakmája. Annyi szeretettel, annyi hozzáértéssel tudott beszélni arról, mit és hogyan kellene itt rendbe tenni, miközben másztunk föl a szétrohadt, galambszaros kupolába, hogy komolyan elhittük neki, ez nem csak egy mérnöki feladat neki, hanem annál sokkal több. Ne legyünk túl patetikusak, de talán annyi megkockáztatható, hogy egy emlékmű annak a megölt sokezer győri embernek.
Csatlakozott hozzájuk később Győr akkori polgármestere Kolozsváry Ernő, majd Balogh József – mai hivatali utóda – is fontosnak tartotta, hogy felújítsák az épületet.
Ha minden jól megy, pillanatokon belül át is adják a megszépült zsinagógát. S talán újraaranyozták már homlokzatán a büszke felírást a 95. zsoltárból: „Ez a szent hajlék urunké, gyertek, boruljunk le teremtőnk előtt.”
Dési János
