Forrás: Magyar Hírlap

Kiesett a versenyből az abszolút favorit, a küzdelem ismét teljesen nyitottá vált; újraosztják a lapokat

Amikor már éppen kezdtük azt hinni, hogy minden korábbinál kiszámíthatóbbá válik az izraeli választási kampány, megtörtént a tragédia: súlyos agyvérzést kapott Ariel Saron kormányfő. Az orvosok tegnap még nem tudták megmondani, egyáltalán életben marad-e, szenvedett-e maradandó agykárosodást – de ha túléli is ép elmével, akkor sem fog meggyógyulni március 28-ra, az előre hozott választás időpontjára. Vagyis kiesett a versenyből az abszolút favorit, a küzdelem ismét teljesen nyitottá vált; újraosztják a lapokat.

Kormányfőségének négy éve alatt Saron szinte észrevehetetlenül emelkedett magasan a többi politikus fölé, s vált a Haarec publicistájának megfogalmazása szerint talán a legerősebb és legdominánsabb kormányfővé az államalapító David Ben-Gurion óta. Gázai kivonulási tervéhez megszerezte a társadalom többségének támogatását, újonnan alapított pártja néhány hét alatt a legerősebb politikai tömörülés lett, mindkét oldalról folyamatosan szipkázta el a választókat, és első agyvérzése után is napról napra egyre többen támogatták. Úgy tűnt, semmi sem akadályozhatja meg Saront és a Kadimát a győzelemben.

De mi lesz most? Ez az a kérdés, amelyet mindenki feltesz, s amelyre senki sem tud válaszolni. Először is nagy kérdés, egyben marad-e a Kadima, amelyet sokan egyszemélyes pártnak tartanak. Ez azonban valószínűleg erős túlzás; Saron nagyon sok tehetséges és ismert politikussal, tekintélyes közéleti személyiséggel vette körül magát, s közülük akár többen is kinőhetik magukat, és a nyomdokába léphetnek. Ehhez azonban idő kell, a Kadima most még aligha remélhet annyi szavazatot Saron nélkül, mint amennyit vele együtt nyert volna, és azoknak a nagy része, akik korábban a három nagyobb párttól – a Likudtól, a Munkapárttól és a Sinujtól – álltak át, visszatérhetnek az „akolba”.

De kit találnak ott, akit Saron helyett választani lehet? A Sinujjal a legegyszerűbb a helyzet: a szekuláris párt még sokáig nem fog megerősödni annyira, hogy koalíciós partnernél, egyensúlynál több legyen. Vezetőjének, a magyar származású Joszef (Tomi) Lapidnak esélye sincs a kormányfőségre.

Nem úgy a másik két nagy párt vezetőjének, Benjamin Netanjahunak és Amir Perecnek. Előbbi esetében az izraeli választók pontosan tudják, hogy mit „vesznek”, hiszen a csak Bibiként ismert politikus volt már kormányfő – és csúnyán megbukott. Netanjahu 1996-ban verte meg Simon Pereszt, befagyasztotta az alig meginduló békefolyamatot, aztán szépen kikapott Ehud Baraktól, és sértődötten elment Amerikába pénzt keresni. Hatalmi ábrándjait azonban nem adta fel, az elmúlt években folyamatos kihívást jelentett Saronnak a Likudban – nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a kormányfő új pártot legyen kénytelen alapítani. Bár egy húszassal fiatalabb Saronnál, nála sokkal kevésbé érti az idők szavát, legalábbis erre utal az a vehemencia, amellyel igyekezett megakadályozni a gázai kivonulást. Népszerűségének nem tett jót az sem, hogy sikeres pénzügyminisztere volt a Saron-kormánynak: a gazdaságot gatyába rázta ugyan, de olyan megszorítások árán, amelyeket a szegényebb rétegek nehezen bocsátanak meg neki. Azt pedig valószínűleg még elvakult hívei sem hiszik, hogy képes és kész megállapodni a palesztinokkal, vagy akárcsak kezelni a helyzetet, amely a Hamasz várható jó választási eredménye után kialakul.

Pereccel viszont még az izraeli szavazók is zsákbamacskát vesznek. Az egykori szakszervezeti vezető balos retorikája finomodott ugyan, mióta kiütötte a veterán Pereszt a Munkapárt elnöki székéből, de eddig kizárólag a szociális-gazdasági témákra: a minimálbérre, a nyugdíjakra, a munkanélküliségre koncentrált, miközben az izraelieket elsősorban a biztonságuk érdekli. Ráadásul a nagypolitikában is tapasztalatlan, ami a bonyolult közel-keleti helyzetben nagy hátrány.

A Kadimát talán már csak azért sem érdemes temetni, mert ott viszont vannak tapasztalt politikusok: Ehud Olmert, Saul Mofaz, Cipi Livni, akik végigcsinálták Saronnal az elmúlt éveket. Olmert a legesélyesebb, ő már korábban is afféle „kijelölt örökösként” lépett fel, sorozatosan saját diplomáciai kezdeményezésekkel állt elő az utóbbi időben. Az ő szájából ráadásul hihetően hangzik, hogy Saron politikáját akarják folytatni, azt a politikát, amely a legutóbbi felmérések szerint megnyerte a szavazók egyharmadának a támogatását.

Medgyesi Csilla

rovatvezető