2005 legjei
Az év legfontosabb eseményeit gyűjtöttük össze 2005-ös hírnaptárunkba. A szövegek végén lévő „hármas nyílra”, valamint a képekre kattintva bővebben is olvashat az adott hírről. Minden kedves olvasónknak Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk!
JANUÁR
01. 01.: A hivatalos adatok szerint 123 ezer áldozata volt a tavaly december végi, thaiföldi földrengést követő szökőárnak. A helyreállításokhoz több milliárd forint értékű magyar szállítmányok érkeztek. A Magyar Vöröskereszt pedig egy kórházat ígért.
01. 04.: Január elsejétől kötelező minden kórházban a betegazonosító karszalag alkalmazása. A módszert a tavalyi szegedi betegcsere miatt vezették be.
01. 12.: Elsőfokon felmentette a bíróság Molnár Csabát a Kulcsár-ügy egykori főnyomozóját. A vesztegetéssel vádolt rendőr az ítélet hallatán elsírta magát.
01. 14.: A Skála Áruházak vezetői bejelentik, hogy kivonulnak a magyar piacról. Az 1976-ban megnyílt Budai Skála volt az első hazai önkiszolgáló áruház.
01. 15.: Megérkeztek az első felvételek a Titánról. A Szaturnusz legnagyobb holdján tavak és folyók is vannak, de a tudósok szerint nem vízből, hanem petróleumból. Életnek azonban semmi nyoma a Titánon.
01. 17.: Megtalálták Charles Zentait. Az Ausztráliában élő magyar férfit a Simon Wiesenthal Központ gyanúsította meg azzal, hogy 1944 őszén megölt egy zsidó kisfiút.
01. 19.: Kegyelmet kapott Mádl Ferenc köztársasági elnöktől az apja megölése miatt börtönre ítélt Simek Kitti.
01. 21.: Tűz volt a Paksi Atomerőműben. A lángok a korábban megsérült kettes blokk mellett lobbantak fel. A cégvezetők szerint a tűz nem veszélyeztette az erőmű biztonságát.
01. 23.: Jó magaviselete miatt négy és fél év után kiengedték Stadler Józsefet. A juhászból lett milliárdost adócsalás miatt ítélték el, vissza akarta ugyanis igényelni az áfát Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című képe után.
01. 27.: Lezuhant és meghalt két magyar pilóta, amikor kisrepülőjükkel postai küldeményeket akartak Magyarországról Romániába szállítani. A két repülős már évek óta vitt küldeményeket a szomszédos országba.
FEBRUÁR
02. 02.: Szabályosan kivégeztek egy hattagú magyar családot a vajdasági Horgoson. A közelről fejbelőtt holttesteket csak napokkal a gyilkosság után fedezték fel.
02. 04.: Hazaérkezett Irakból a magyar szállítózászlóalj felszerelése. Ezzel befejeződött a magyar részvétel a nemzetközi misszióban.
02. 10.: Észak-Korea elismerte, hogy van atomfegyvere. Phenjanban azt is bejelentették, hogy a kommunista állam nem vesz részt az atomprogramja korlátozásáról szóló hatoldalú nemzeti tárgyalásokhoz.
02. 11.: Hatalmas érdeklődést, valamint szitkozódó és elismerő levelek áradatát váltott ki egy politika kutató cég ügynöklistája az interneten. A listán 19 név szerepelt. Ezzel egyidőben Lengyelországban is hatalmas vihart kavart, mikor egy újságíró egy 240 ezer névből álló jegyzéket tett közzé.
02. 13.: A februárban közölt végeredmény szerint a síita Egyesült Iraki Szövetség nyerte az első demokratikus iraki választásokat. Az Irakot évtizedekig irányító szunnita kisebbség bojkottálta az eseményt.
02. 14.: Az utolsó esélye is elúszott Baumgartner Zsoltnak, hogy az idei szezonban is Forma-1-es versenyző lehessen. Volt csapata, a Minardi ugyanis az osztrák Patrick Friesachert választotta a helyére.
02. 17.: Kis híján botrányba fulladt a Simon-ügy ítélethirdetése. A focista 2002-es meggyilkolásával vádolt férfiak barátait ugyanis csak a biztonsági őröknek sikerült lecsillapítani. Az ítélet szerint újra kell tárgyalni az ügyet.
02. 18.: Új eljárást indítottak Repülős Gizi ügyében. A besurranós lopásairól elhíresült 79 éves asszony még az 50-es években kapta becenevét, mert akkor a még létező belföldi járatokkal utazta be az országot ingyen.
02. 20.: Történelmi döntést hoztak Izraelben a Gáza-övezetben élő 9000 zsidó kitelepítéséről. A döntést az izraeli miniszterek egyhangúlag szavazták meg.
02. 21.: Több száz traktorral és egyéb mezőgazdasági járművel elindultak a gazdák a fővárosba. A gazdálkodók több megyéből mentek Budapestre, hogy az elmaradt állami támogatások ellen tüntessenek.
02. 23.: Nem vesz részt fia esküvőjének polgári szertartásán. Ágy döntött II. Erzsébet brit uralkodó, mivel ellenezte, hogy Károly herceg feleségül vegye Camilla Parker Bowles-t.
02. 25.: Alváson kapott két rendőrt fényes nappal Budapesten egy járókelő. A mobiltelefonjával készített képeken jól látszik, hogy a járőrök a kocsijukban szunyókálnak.
MÁRCIUS
03. 02.: 138 szobás luxushotelt építettek Adolf Hitler egykori alpesi rezidenciájából. A zsidó szervezetek ízléstelennek nevezték a beruházást. A szállodában egy éjszaka 50 ezer és egymillió forint között mozog.
03. 02.: Lovaggá ütötte az angol királynő Bill Gates-t. A Microsoft alapítója a hivatalos megfogalmazás szerint azért kapta a címet, mert tevékenységével nagy hatást tett a brit gazdaságra.
03. 03.: Elkezdődött az RTL Klub új politikai magazinja, a Házon kívül. A műsor szerkesztői civileket hoznak össze a döntéshozókkal.
03. 06.: Magyarországon először Debrecenben adtak engedélyt arra, hogy őssejtkezelést alkalmazzanak egy infarktus kezelésére. Az eljárással, ha nem is egészen, de regenerálható a szívizomzat.
03. 08.: Bordélyházként működött az egyik fővárosi nyilvános vécé. A szolgáltatást a vécésnénik kínálták néhány ezer forintért.
03. 10.: Elkészült az első magyar akcióterv arra az esetre, ha a madárinfluenza emberre is veszélyes mutációja terjedni kezdene.
03. 10.: Internetes játék formájában bárki kipróbálhatja, milyen lehetett az 1848-as forradalom és szabadságharc valamelyik tábornokának lenni. Az Oktatási Minisztérium játékát bárki ingyen használhatja.
03. 11.: Az amerikai kormány 25 és fél millió dolláros, peren kívüli alkuban elismerte, hogy amerikai katonák lefoglalták a magyar zsidók értékeit szállító úgynevezett aranyvonatot. A kárpótlásból 21 millió dollárt kapnak a túlélők, fél milliót oktatásra, a maradékot pedig a perköltségekre kell fordítani.
03. 13.: Megszületett az agrármegállapodás. A február végén indult tüntetés eredményként a gazdák megkapják a nekik járó támogatásokat, úgy, hogy ezzel nem kerül veszélybe az idei költségvetés.
03. 16.: Bűnösnek találta az amerikai szövetségi esküdtszék Bernard Ebbers-t. A Worldcom telekommunikációs cég 63 éves elnökét 11 milliárd dolláros sikkasztásért ítélték 25 év börtönre.
03. 17.: A Da Vinci-kód bojkottálására szólított fel a katolikus egyház egyik magas rangú vezetője. A genovai érsek szerint ugyanis Dan Brown bestsellere kétségbe vonja az egyházat és történelmét.
03. 19.: Lekapcsolták az életmentő gépekről a 41 éves Terri Schiavót Floridában. Az 1990-ben, egy autóbaleset után kómába esett asszony néhány hétig még életben volt, majd éhen halt. A halálba segítése hatalmas vitát váltott ki világszerte.
03. 22.: Rohammentőben halt meg egy négyéves kisfiú Szigetvár és Pécs között. A gyerek torka egy néhány héttel korábbi mandulaműtét után kezdett váratlanul vérezni. Mire a másik, Pécsről indult mentőbe átrakhatták volna, elvérzett.
03. 25.: Újraindították a Paksi Atomerőmű két évvel ezelőtt elromlott kettes reaktorát. A kettes blok megsérült fűtőelemeit kicserélték.
03. 28.: Hatórás űrsétát tett a Nemzetközi Űrállomás orosz-amerikai legénysége. A csapat lehetővé tette az első európai, Verne Gyuláról elnevezett teherűrhajó fogadását az állomáson.
03. 31: Az RTL Klub szervezésében kiosztották az első Aranycsirke díjakat. A filmes gálán Koltai Róbert lett a legjobb színész, a Kontroll pedig a legjobb film. Előbbi 3, utóbbi készítői 50 millió forintot is kaptak az arany csirke mellé.
ÁPRILIS
04. 02.: 85 éves korában meghalt II. János Pál pápa. A katolikus egyházfőn még márciusban hajtottak végre gégemetszést, azóta nem épült fel. A Karol Vojtila néven született egyházfő 1976-tól volt pápa. Rengeteg békeútja miatt „utazó pápának” is nevezték. Halálakor 70 ezer ember gyűlt össze gyászolni a római Szent Péter téren.
04. 05.: Precedens értékű ítéletet hozott a Veszprémi Munkaügyi Bíróság az orvosok ügyeleti díjával kapcsolatban. A döntés szerint az ügyeletben eltöltött idő munkaidőnek számít, így eszerint is kell fizetni.
04. 06.: Hosszan tartó betegség után elhunyt III. Rainier monacói herceg. 1949 óta kormányozta a törpeállamot, így a thaiföldi uralkodó után ő uralkodott a legtovább a világon. Utóda 47 éves fia, Albert lett.
04. 09.: Másodszor is megházasodott a brit trónörökös. Károly walesi herceg Camilla Parker Bowles-t vette feleségül. A boldogító igent a királynő nélkül, 30 vendég előtt mondták ki a windsori városházán.
04. 11.: Hatévnyi bujkálás után Hollandiában őrizetbe vették Varga Tamást. A Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját távollétében ítélték öt év börtönre többszörös adócsalás miatt.
04. 18.: Menesztette a miniszterelnök Draskovics Tibor pénzügyminisztert. Gyurcsány Ferenc azt mondta, Draskovics nem volt elég bátor az adóreformokhoz. Helyére akkori kabinetfőnökét, Veres Jánost nevezte ki.
04. 19.: Joseph Ratzingernek szólt a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló fehér füst. XVI. Benedek pápát csak másodszori nekifutásra választotta meg a 115 választó bíboros. A német származású egyházfő a 265. katolikus pápa.
04. 25.: A pénzügyminiszter után földművelésügyi miniszterét is menesztette Gyurcsány Ferenc. Az indoklás szerint Németh Imre agrárpolitikus, helyette agrármenedzserre van szükség. A miniszterelnök Gráf Józsefet nevezte ki.
04. 27.: 33 évre ítélték Engel Zoltánt, aki 2003-ban egy budai villa kirablásakor lelőtt egy rendőrt.
04. 28.: 22 ezer lejárt szavatosságú tojást csomagolt át egy áruházlánc. A csalást egy kirúgott osztályvezetője leplezte le. Az áruház tagadta az átcímkézést.
MÁJUS
05. 02.: Pénzért engedett be órák után egy debreceni boncmester norvég orvostanhallgatókat a Debreceni Egyetem Anatómiai Intézetében. Az esetről rejtett kamerás felvételek is készültek.
05. 06.: Először szólalt meg a nyilvánosság előtt Kulcsár Attila. A brókerbotrány főszereplője a Magyar Távirati Irodának adott interjújában azt mondta, az ügyben felmerülő neveket valaki tudatosan szelektálja.
05. 09.: Karddal hasba szúrt egy 15 éves fiút egy férfi egy budapesti buszon. A rendőrök néhány nap múlva elfogták az elkövetőt. A Mortimer becenevű férfi azt állította, hogy csak védekezett.
05. 09.: Az érettségik előtti éjszaka felkerültek az internetre a magyar, majd a történelem és matematika tételek is Utóbbit az oktatási tárca szerint annyian láthatták, hogy újra kellett íratni. A rendőrségi nyomozást végül megszüntette az ügyészség. Később szigorítottak mind a tételek nyomtatásán, mind a szállításán.
05. 10.: Nem tagadhatják meg a szondáztatást az országgyűlési képviselők. Ágy döntött a mentelmi bizottság, miután a képviselők hosszú ideig érveltek, hogy rájuk nem vonatkozik ugyanaz, mint a többi autósra.
05. 11.: Bemutató közben lezuhant egy MIG 29-es a Kecskeméti Repülőnapon. A pilótának még idejében sikerült katapultálnia. A vizsgálatok szerint nem típushiba, hanem az egyik hajtómű speciális alkatrésze okozta a balesetet.
05. 16.: Sikerült átúsznia hosszában a Balatont egy spanyol sportembernek. Carlos Pena négy nap alatt tette meg a 77 kilométeres távot.
05. 17.: Roma ösztöndíjprogramot indít az RTL Klub. A 600 jelentkező közül Adler Alízt és Orsós Lajost választották ki. Ők szeptembertől egy évig az RTL-nél tanulhatnak, amihez havi 100 ezer forintot is kapnak a Hégető Honorka Alapítványtól.
05. 21.: Édesapja bevallotta, hogy tíz hónapja Törökországban rejtegetette Mehmet Karcsikát. Az ügy komoly diplomáciai és jogi vitát kavart. Még a magyar miniszterelnök is kérte a nyolcéves kisfiú kiadatását.
05. 24.: A parlament elfogadta az új felsőoktatási törvényt, mely szerint jövőre már csak bolognai programnak megfelelő 3+2 éves képzések indulnak. Az Alkotmánybíróság később több ponton is alkotmányellenesnek ítélte a törvényt, de végül elfogadták.
05. 26.: Minden idők egyik legizgalmasabb mérkőzésén 3:3-as döntetlen után 11-esekkel nyerte az idei Bajnokok Ligáját a Liverpool az AC Milan ellen. A győztes csapatot tízezrek várták a Beatles városában.
05. 30.: Elutasította az Európai Unió alkotmányát Franciaország. A népszavazáson 70 százalékos részvétel mellett a franciák 55 százaléka mondott nemet. Később a hollandok is így vélekedtek.
JÚNIUS
06. 01.: Megkezdték működésüket az Orbán család és az „Apró-Gyurcsány” érdekkör meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottságok.
06. 05.: 8500 méteres magasságról kellett visszafordulnia a Mount Everestről egy hegymászó csapatnak, mert egyik társuk meghalt. Az alakulat magyar tagjának nem esett baja.
06. 07.: Sólyom László lett a köztársasági elnök. Az Alkotmánybíróság korábbi elnöke Szili Katalinnal vívott nagy versenyt. Végül csak a harmadik szavazáskor dőlt el az államfő személye.
06. 10.: Fél évig bujkált saját házának egy speciálisan kialakított fülkéjében Magyar Ildikó. Benkő Péter színész korábbi élettársát hat és fél év börtönre ítélték áfacsalás miatt, ezért rejtőzött el.
06. 11.: Elengedték a 18 legszegényebb ország tartozását a világ vezető gazdaságainak vezetői. A 70 milliárd dolláros adósságon felül további 11 országnak felajánlották a tiszta lapot. Cserébe a területükön dúló háborúkat kell megfékezniük.
06. 13.: Hatalmas káoszt okozott a fővárosban az évtized legnagyobb útfelújítási programjának kezdete. Az útrehabilitációban csaknem 80 kilométert újítanak fel.
06. 14.: Az összes vádpont alól felmentette a bíróság Michael Jackson énekest. A popsztárt a többi között azzal vádolták, hogy Neverland elnevezésű birtokán megrontott egy tinédzsert.
06. 18.: A világ legnagyobb Monopoly játékát rakták ki egy berlini stadionban. Az 1935-ben, Amerikában piacra dobott társasjáték 900 négyzetméteres mása világrekord lett.
06. 19.: Minden idők harmadik legnagyobb lottóötösét vihették haza. A 19 hétig halmozódó nyeremény 2 milliárd 302 millió 41 ezer 279 forint volt.
06. 21.: Megbilincseltek és nyolc órán át fogdában tartottak egy diáklányt, mert azt hitték, hogy meghamisította a BKV-bérletét. Később kiderült, hogy a pénztáros hibázott, akit ezért elbocsátottak.
06. 23.: Jogerősen pert nyert Orbán Viktor feleségének egykori cége az Élet és Irodalom ellen. A hetilap egy korábbi cikksorozatában azt állította, hogy a volt miniszterelnök többször is részt vett az akkor még felesége résztulajdonában álló cég tárgyalásain.
06. 25.: Fölényesen nyerte az iráni elnökválasztást a 48 éves korábbi teheráni polgármester, Mahmúd Ahmadinedzsád. A radikális nézeteiről ismert konzervatív politikus azóta is harcol Irán atomprogramjáért.
06. 26.: Csókvilágrekordot döntött Magyarország. Az Erzsébet hídon 6500 pár ajkai forrtak össze egyszerre több mint 10 másodpercig.
06. 27.: Gyurcsány Ferenc bejelentette a január elseje utáni adóváltozásokat. Eszerint 5 százalékkal csökken majd az áfa legmagasabb kulcsa. Elmarad az iparűzési adó, valamint a kétkulcsos személyi jövedelem adó felső kulcsa két százalékkal, 36 pontra csökken majd.
JÚLIUS
07. 03.: Világszerte 3 milliárd ember látta az Afrika megsegítéséért létrehozott Live8 koncertet. Tokiótól Londonig a 10 nagyvárosban tartott rendezvényen olyan hírességek léptek fel, mint a Pink Floyd, Madonna és Robbie Williams.
07. 06.: London nyerte a 2012-es nyári olimpia rendezésének jogát. A brit fővárosban utoljára a II. világháború után, 1948-ban volt olimpia.
07. 07.: Terrortámadás volt Londonban. A merénylők – akikről később kiderült, hogy palesztinok -, három metróállomáson és egy emeletes buszon robbantottak bombát. A robbantásoknak 56 halálos áldozta volt.
07. 08.: Hosszas üzengetés után asztalhoz ült Gyurcsány Ferenc jelenlegi és Orbán Viktor korábbi miniszterelnök, hogy vitatkozzanak Magyarország gazdasági helyzetéről. Kiderült, hogy szinte semmiben sem értenek egyet.
07. 11.: Elérte Amerika partjait az év első pusztító erejű hurrikánja, Dennis. A 250 kilométer/órás szélvihar elől 2 millió embert kellett kitelepítenie a hatóságoknak.
07. 16.: Két és fél évvel a Columbia űrsikló katasztrófája után újabb űrrepülőt lőttek fel az Egyesült Államokban. A Discovery indulását is többször el kellett halasztani.
07. 18.: Alkotmánybírósághoz fordult az RTL Klub, a TV2, a Független Hírügynökség, a Hír TV, az ATV és a MÚOSZ a parlamenti forgatási tilalom ügyében. A médiumok korlátlan felvételkészítést akarnak. Döntés azóta sincs.
07. 19.: Elkezdődött a kormány SMS-kampánya. Hat héten keresztül hetente egy társadalmilag fontosnak tartott kérdésre várták Magyarország válaszát. A program 40 millió forintba került.
07. 21.: Ismét bombákat robbantottak Londonban. Ezúttal három kisebb pokolgépet használtak a merénylők. Mint később kiderült, a terroristák nem gyilkolni, csak megfélemlíteni akartak.
07. 21.: Kártérítést követeltek az utazási irodától azok a magyar turisták, akik tunéziai nyaralásukon nem megfelelő hotelben kaptak szállást. Amatőr felvételeiken jól láthatóak a csótányok és a lerobbant állapotú szobák.
07. 23.: 88 halálos áldozatot követelt a Sharm-el-Sejk-i bombamerénylet. Egyiptom egyik legkedveltebb üdülőhelyén három szállodánál robbantak a pokolgépek. A támadásokban sok turista is meghalt.
07. 25.: Jó magaviselete miatt hat napra külön engedéllyel kiengedték a börtönből Zalatnay Saroltát. Az énekesnőt 35 rendbeli csalásért tavaly három évre ítélte a bíróság.
AUGUSZTUS
08. 01.: Augusztus elsejétől bárki kiválthatja a kék könyvet. A kormány ezzel akarja legalizálni a takarítónők, kertészek vagy bébiszitterek alkalmi munkavállalását.
08. 01.: Túlszaladt a kifutón és kigyulladt az Air France légitársaság egyik repülője Torontóban. A gépen 309-en utaztak, de a csodával határos módon senki sem sérült meg.
08. 05.: 190 méteres mélységben rekedt egy orosz mini tengeralattjáró a Kamcsatka-félsziget közelében. A 7 személyes legénység három napig vesztegelt a háromszemélyesre tervezett járműben, mire az angol-amerikai-orosz mentőcsapatok felszínre hozták őket.
08. 06.: Kényszerleszállást hajtott végre egy tunéziai repülő a tengeren, Szicília partjainál. A gyors mentőakciónak köszönhetően a repülőn lévő 39 ember közül 24-et kimentettek.
08. 06.: Többszöri elhalasztás után úgy döntöttek a szervezők, hogy végleg elmarad az idei Balaton-átúszás.
08. 10.: Rekordot döntött a Munkácsy-kiállítás. A Nemzeti Galéria tárlatát 310 ezren látták, 10 ezerrel többen, mint az addigi csúcstartót, a „Monet és barátai”-t.
08. 11.: Hosszú betegsége után elhunyt Barbara Bel Geddes. Az Emmy-díjas és Oscar-díjra is jelölt színésznőt a magyar nézők a Dallas című filmsorozatból ismerhették meg.
08. 24.: 21 ember ellen emeltek vádat a Kulcsár-ügyben. Őket sikkasztással, vesztegetéssel, pénzmosással, orgazdasággal és bűnpártolással vádolják. Bár a kihallgatások során több politikus neve is felmerült, a vádlottak között egy sincs.
08. 30.: A Dennis hurrikán után néhány héttel lecsapott Amerikára Katrina is. Utóbbi 80 emberéletet követelt. Hetekre víz alá került New Orleans 80 százaléka. Az összes kárt 26 milliárd dollárra becsülik. Bush elnököt rengetegen bírálták a lassan beinduló mentés miatt.
SZEPTEMBER09. 01.: Nagyjából száz magyar is volt Amerikának azon a részén, ahol a Katrina hurrikán súlyos pusztításokat végzett. Néhány napon belül azonban mindegyikük jelentkezett vagy a magyar követségen vagy családjuknál.
09. 01.: Több, mint öt év után újra megnyitották a Sió-csatornát. A Balaton vízszintje ugyanis 13 centivel magasabb volt, mint az ilyenkor előírt. 09. 08.: Kikapott Svédországtól és így már biztos, hogy nem lesz ott a 2006-os németországi világbajnokságon a magyar labdarúgó-válogatott. 09. 09.: Senki sem vonható felelősségre az érettségi botrány miatt – mondta ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. Inkább szervezési hibák voltak, amit jövőre ki kell küszöbölni.
09. 20.: Az Oktatási Minisztérium bejelentette, hogy jövőre sem szűnik meg a Sulinet Expressz program. Idén több, mint 5 milliárd forintnyi így támogatott számítástechnikai eszközt adtak el. 09. 23.: Az Egészségügyi Minisztérium elindította a Nemzeti Rákellenes Programot. A tárca célja, hogy 2010-re 3000-el kevesebben haljanak meg rák miatt. Magyarországon évente 30 ezer ember halálát okozzák a daganatos betegségek. 09. 26.: Hét év után ismét alkotmánybírókat választott a parlament kétharmados többséggel. A két új bíró Bragyova András egyetemi tanár és Kovács Péter miskolci jogprofesszor lettek. 09. 26.: Letette a fegyvert az IRA. Az Ár Köztársasági Hadsereg korábban is bejelentett már hasonlót, de ezúttal a teljes fegyverarzenáljukat használaton kívül helyezték. 09. 28.: Egy napon belül jelent meg Gyurcsány Ferenc saját magáról és a róla írt könyv. Utóbbit Stumpf István, a Fidesz-kormány korábbi kancelláriaminisztere írta.
09. 28.: A maximális tíz év börtön helyett csak három évet szabott ki a hadbíróság Lyndie Englandre. A 22 éves katonanő, akit a világ az iraki fogolykínzásokról készült fotókról ismert meg, elsírta magát az ítélet hallatán.
OKTÓBER
10. 01. A kazahsztáni Bajkonurból indult útnak a világ harmadik űrturistája. A 60 éves amerikai Gregory Olsen 20 millió dollárért tölthetett 10 napot az űrben.
10. 03.: Vitát kezdeményezett az RTL Klub, mert a parlamenti üléstermében csak fotósok dolgozhatnak, televíziók nem. A kezdeményezéshez később több csatorna is csatlakozott, de novemberben Szili Katalin házelnök végleg megerősítette a tiltást.
10. 03.: Hosszas diplomáciai csatározások után az Európai Unió külügyminiszterei Luxemburgban megkezdték a csatlakozási tárgyalásokat Török- és Horvátországgal.
10. 07.: Mohammed ElBaradei kapta az idei Nobel-békedíjat. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője az atomenergia háborús felhasználásának megakadályozásáért kapta a kitüntetést.
10. 10.: Angela Merkel lett Németország történelmének első női kancellárja. A politikusnő, aki később kereszténydemokrata-keresztényszociális nagykoalíciót alakított, nagy csatában győzte le Gerhard Schröder korábbi államfőt.
10. 21.: Leváltották a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát. A 2004-es athéni játékokon történt magyar doppingbotrány óta Aján Tamás volt az első magas rangú sportvezető, akinek mennie kellett.
10. 23.: Lecsapott az Alpha hurrikán Amerikára. Azért kapta ezt a nevet, mert a minden év elején kijelölt 21 női név elfogyott. Alphával minden idők rekordja megdőlt: a hurrikán-feljegyzések kezdete, 1851 óta nem alakult még ki ilyen sok trópusi vihar egyetlen szezonban.
10. 28.: Zavargások törtek ki Párizs bevándorlók lakta kerületeiben. A főleg fiatalokból álló bandák csaknem három hét alatt több ezer autót gyújtottak fel. A lázongások Nikolas Sarkozy francia külügyminiszter rasszista kijelentése után törtek ki.
10. 29.: Több 10 ezer ember nézte végig a világ legnagyobb utasszállító repülőjének első komolyabb próbaútját. A 73 méter hosszú, 560 tonnás Airbus 380-as, amely akár 555 embert is képes szállítani, Frankfurtban tett néhány kört.
10. 31.: 125 milliárd forintos beruházással Magyarországra települ a dél-koreai Hankook gumiabroncsgyár. Az üzemek 2010-re készülnek el Dunaújváros közelében, de a tervek szerint már 2007-ben beindulhat a gyártás.
NOVEMBER
11. 03.: Magyarország mellett Csehország, Szlovákia, Bulgária, Románia és Lengyelország is cáfolta egy titkos terroristabörtön létezését. A feltételezést a Washington Post című lap közölte. Állításuk szerint több tucat ilyen börtön is van Kelet-Európa-szerte.
11. 03.: Tilos lesz Szilveszterkor petárdázni – erről döntött a kormány. Akit mégis rajtakapnak, akár 100 ezer forintra is büntethetik.
11. 06.: 19 hét után újra volt telitalálatos az ötöslottón. A győztes vagy győztesek ezúttal 2 milliárd 56 millió 228 ezer 524 forintot vihettek haza.
11. 09.: Bejelentette visszavonulását az idősebbik Klicskó-testvér. A 34 éves nehézsúlyú bokszoló Vitalij sorozatos súlyos sérülései miatt döntött így.
11. 09.: Csaknem hatvanan haltak meg Ammanban, mikor öngyilkos merénylők három szállodában robbantották fel magukat. A jordániai merényletekért később az al-Kaida vállalta a felsősséget. Magyar áldozatok nem voltak.
11. 14.: A jelenlegi 15 helyett jövőre már csak 11 védőoltás kell kapniuk a kisgyerekeknek. Az Egészségügy Minisztérium ugyanis új vakcinákat vezet be, melyek egyszerre több betegségtől is védenek majd. A csere 5 évre 10 és fél milliárd forintba kerül.
11. 17.: Mindenféle következmények nélkül zárult mind az Orbán-, mind a Gyurcsány-bizottság félévnyi működést követően. A testületek még jelentést sem készítettek.
11. 20.: Több, mint 23 év után új magyar rekord született bűvöskocka-kirakásban. Nádas Zoltán 1982-es 24,49 másodperces csúcsát Kántor Kolos döntötte meg. Az új csúcs 22,65 másodperc.
11. 23.: Megtalálták a korábban a Zengőre tervezett NATO-lokátor új helyét. A honvédség a Pécs melletti Tubes-hegyre telepíti a radarállomást.
11. 25.: Emelkedik a minimálbér. Az érdekegyeztető tanács döntése alapján jövőre 5500 forinttal magasabb, azaz 62 ezer 500 forint lesz a legalacsonyabb jövedelem.
11. 26.: Sikeresen landolt egy japán űrszonda egy aszteroidán. A Hajabusza nevű szonda 2003-ban indult a kisbolygóra és 2007-ben tér majd vissza 300 millió kilométeres távolságból.
11. 29.: Másodszor fogadta el a parlament a felsőoktatási törvényt azután, hogy az első verziót alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság. Az új törvény 2006. március 1-jével lép hatályba.
DECEMBER
12. 02.: Csak Gyurcsány Ferenc tett javaslatot Tony Blairnek Budapesten a visegrádi négyek és a brit miniszterelnök találkozóján az uniós költségvetés megkurtítása miatt. A végső büdzsében, 2007 és 2013 között Nagy-Britannia 10,5 milliárd euróról lemond éves költségvetési visszatérítéséből, az újonnan csatlakozott tagállamoknak segítve ezzel. Ez két és fél milliárddal több, mint a korábbi javaslat.
12. 02.: Bokszmeccsen próbált megfegyelmezni egy 16 éves, kecskeméti nevelőotthonban élő fiút tanára, miután a gyerek összeveszett egyik társával. A fegyelmi eljárás és a rendőrségi nyomozás még tart.
12. 07.: Minden vádpont alól felmentette a bíróság a Papa néven ismert egykori rendőrtisztet. Sándor Istvánt egyebek mellett közokirat-hamisítás és vesztegetés miatt helyezték vád alá még 2002-ben. Az egykori nyomozó most 10 millió forintos kártérítési pert indít az állam ellen.
12. 08.: A vártnál sokkal magasabb áron, csaknem 465 milliárd forintért adták el a ferihegyi repülőtér üzemeltetési jogát, de a repülőtér továbbra is állami tulajdon marad. A vásárló egy, a londoni Heathrow repteret is működtető cég volt.
12. 08.: Többévnyi üldözés után a Kanári-szigeteken fogták el Ante Gotovina horvát tábornokot. Gotovina vezette 1995-ben a Vihar hadműveletet, melynek nyomán 2 ezer 500 szerb tűnt el és 250 ezren menekültek el Horvátországból.
12. 09.: Véget ért egy különleges korszak Londonban. Több, mint 50 év után megszüntették a nyitott hátuljú emeletes buszokat, melyek a város jelképeivé váltak.
12. 10.: Nem hibázott az RTL Klub, mikor Híradójában közölte egy pályázati felhívás főtámogatójának nevét – mondta ki a Magyar Reklámszövetség. Az Országos Rádió és Televízió Testület ugyanis korábban ezért 7 millió forintra büntette a csatornát. A szövetség szerint az értékítélet nélküli, tárgyilagos közlésnek nincs reklámértéke, így nem burkolt reklám.
12. 17.: Megszületett a megállapodás az Európai Unió 2007 és 2013 közötti költségvetéséről. A miniszterelnök szerint minden családra több mint 2 millió forint jut Magyarországon az új uniós büdzséből. A Fidesz gazdasági kudarcról beszél.