Forrás: Erec

„A döntés megszületett, a szerződést aláírtuk” – mondta Feldmájer Péter a Magyar-Izraeli Baráti Társaság vendégeként, a MAZSIHISZ székházában tartott beszélgetésen, hozzátéve: „ez azt jelenti, hogy a tulajdonjogi helyzet rendeződik”. A szövetség elnöke, aki egyúttal a Társaság alapító tagja is, az Erecnek nyilatkozva elmondta: valamivel több mint két hete írták alá a szerződést, amelyet már visszaküldtek az ÁPV Rt.-nek. A MAZSIHISZ azzal összefüggésben jut hozzá a zsinagógához, hogy a volt egyházi ingatlanok tulajdoni rendezése keretében lemondott a kanadai nagykövetség Budakeszi úti épületének visszaigényléséről – jelezte.

Feldmájer Péter a fórumon hangsúlyozta: a Rumbach utcai zsinagóga „legegyszerűbb felújítása is” egymilliárd forintba kerülne.

A szervezet vezetője nagy eredménynek tekinti, hogy sikerült felgyorsítani a tulajdoni helyzet rendezését, s létrejött az a szerződés, amelynek tervezete már három éve fiókban feküdt; megszületett az állami és a hitközségi döntés is az akkori hitközség által az 1980-as évek közepén eladott, jelenleg használaton kívüli zsinagóga sorsáról.

Zoltai Gusztáv MAZSIHISZ ügyvezető igazgató a zsinagóga rendezéséről tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy reményeik szerint az egyelőre még romos zsinagóga lesz a pesti zsidónegyed egyik központja; egyszerre lesz templom, közösségi találkozóhely, kulturális intézmény, emlék- és zarándokhely. A részletes tervek várhatóan hat hónap múlva készülnek el – mondta, hozzátéve: az 1933 négyzetméteres ingatlant, amely a Dohány és a Kazinczy utcai zsinagógával egyedülálló egységet alkot, a MAZSIHISZ átadja a Budapesti Zsidó Hitközségnek (BZSH).

Comments are closed.