Forrás: HVGMásodik világháborús emlékművet avatnak októberben a XII. kerületben, a Hegyvidék valamennyi áldozatára emlékezve. A fővárosi önkormányzat a helyszínt tartja alkalmatlannak, mások a turul ellentmondásos üzenete miatt nem értenek egyet a tervvel.
,,A magyarok ott álltak ragadozó nélkül” – adott magyarázatot 1994-ben a Magyarok Kelet és Nyugat között című, a mítoszok és a nemzeti jelképek történeti kapcsolódását taglaló tárlat főrendezője, Hofer Tamás etnográfus arra a talányra, miért éppen a millennium idején keletkezett új kultusza az „ősmagyar szimbólumnak”, a turulmadárnak. Merthogy – folytatta a gondolatmenetet Hofer – „a 19. században, a nemzeti öntudat megerősödésének idején az államok nagy részének címerében volt olyan ragadozó állat, oroszlán, sas, amit gyakran agresszív nemzeti törekvések kifejezésére lehetett használni”, ám a magyar állam címeréből hiányzott az effajta jelkép.
Ezt pótolandó kezdték el felfedezni – éppen a honfoglalás ezredik évfordulójának érzelmileg amúgy is túlfűtött időszakában – az Álmos és Árpád címerpajzsán fellelhető sasszerű madarat, a turult, melyet aztán kitárt szárnnyal, a harciasságot jelző felborzolt tollazattal és egyre nagyobb, félelmetes testtel jelenítettek meg.
Az egy évtizeddel ezelőtti kiállítás, noha a szervezők szándéka szerint a tudomány által feltárt összefüggéseket kívánta bemutatni, meglehetős indulatokat váltott ki: jó néhányan akadtak, akik a „szép ősmagyar mítosz elleni méltatlan támadásnak”, mások egyenesen „magyarellenességnek” aposztrofálták a Néprajzi Múzeum szóban forgó tárlatát. Hasonló fűtöttségű disputa várható mostanság, amikor is a XII. kerületi önkormányzat – a fővárosi közgyűlés elutasító határozata dacára – második világháborús emlékművet állít fel. A 2 méter magas és 4,5 méter szárnyfesztávolságú – az évszázada kialakult ábrázolás kánonjának megfelelő – turulmadár a kerület katonai és polgári áldozatainak emlékét lesz hivatott őrizni. A fővárosi közgyűlési vita valójában végig akörül forgott: vajon a „kardos turul” megfelelő szimbólum-e arra, hogy közös emlékműve legyen az 1944-1945-ös ostrom során a hitleri csapatok mellett végsőkig kitartó s a harcban elesett magyar katonáknak, valamint sok más áldozatnak, ideértve az előtte való években zsidó származásuk miatt törvényileg kiközösített (esetleg már 1944 nyarán deportált) és a nyilas időszakban meggyilkolt hegyvidéki polgárokat (Lásd Békétlenséggé oldott emlékezés című írásunkat).
„A turul vagy saskeselyű a magyar nemzet legrégibb hadi címere” – ez áll az ugyancsak a millenniumi felbuzdulás jegyében fogant Pallas Nagylexikonban, amely IV. Béla névtelen jegyzőjének, Anonymusnak, illetve a 13. századi krónikásnak, Kézai Simonnak állítását elfogadva a magyar nemzetséget Attila hun királyig vezeti vissza. Az egyébként meglehetősen rövid szócikk felemlíti az Álmos-mondát is, mely szerint Emesét – Álmos anyját, a honfoglaló Árpád vezér nagyanyját – az égi és földi hatalmak között közvetítő turulmadár termékenyítette meg, ekként, isteni beavatkozással jött létre a Turul nemzetség, e királyi családot pedig csak később kezdték Árpád-házként emlegetni. (A ragadozó madarak, amint azt számos jelképpel foglalkozó tanulmány bizonyítja, mindenkor az uralkodás égi eredetét szimbolizálták, kezdve az egyiptomi – olykor sólyomfejjel ábrázolt – Ré napistentől, a hindu fantáziamadáron, a hatalmas testű Garuda Indrán át a szibériai griffig.) Az említett ősmagyar mondának egyébiránt fennmaradt egy erkölcsösebb, szelídítettebb változata is. E szerint Emesét nem a turul ejtette teherbe, hanem a méhében már Álmost hordó anyának álmában megjelent a „sólyomfogú karvaly”, s ő ebből az isteni látomásból értesült arról, hogy „ágyékából dicső királyok származnak majd”.
A kérdéskör egyik legavatottabb szakértője, Szűcs Jenő eszmetörténész A magyar nemzeti tudat kialakulása című, a halála után négy évvel, 1992-ben megjelent kötetében azt bizonyítja, hogy a „pogány-totemisztikus” turulmonda eredetiben nem, csupán annak „lényegesen átdolgozott, krisztianizált” változatában mentődött át az utókorra. Mégpedig azokban a krónikákban, melyeknek célja a 12. és 13. századi dinasztikus érdekek szolgálata volt. Szűcs szerint a turulmonda túl pogány gyökerűnek bizonyult a keresztény Magyarországon. A kerecsensólymot – így is nevezik a turult – csak a 19. század végén fedezték fel ismét mint ősmagyar jelképet. Más, nem mellékes kérdés, hogy ekkor már „Szent István hagyományai és az ország őrzőjeként” kezdték emlegetni. Jól jelzi ezt az ábrázolás megváltozása is: míg az 1358-as, Kálti Márk-féle Képes Krónikában a magyar vitéz turulos zászlaján a madár csukott szárnnyal szinte békésen szundikál, a millenniumkor már a Hofer Tamás említette harcias ragadozó válik etalonná. A magyarok ezredéves bejövetelének ünnepén ilyen típusú – „koronás” és „Szent István-kardos” – turulszobrok lepték el (Nagy-)Magyarországot. Munkácson például az ősmadár a 33 méter magas Ezredévi emlékmű tetején óvta kitárt szárnyával a környéket. Tatabányán Európa legnagyobb madárszobrát adták át (igaz, néhány esztendővel lekésve a nevezetes jubileumot). De a bihari vár frissen felhúzott obeliszkjének tetejére csakúgy odakerült a turul, mint Budán a királyi palota keleti kapujára vagy a Ferenc József (mai nevén: Szabadság) híd négy pillérére.
A turulok „röpdösése” – az Új várak épültek című verse tanúsága szerint – nem tetszett Ady Endrének sem, ez azonban nem akadályozta meg az úri Magyarországot abban, hogy a turul az első világháború után, immár a trianoni traumával keveredve, folytathassa hódító útját. Az idén szeptember közepén a felvidéki Kolozsnéma főterén álló emlékműről ellopott öntöttvas madarat az 1920-as években avatták, 1928-ban pedig a budapesti Szabadság téren – az irredenta szobrok szomszédságában, azok kiegészítéseként az Ereklyés országzászló talapzatára került egy bronzturul.
Az avatóünnepségen nagy számban képviseltette magát az 1919-ben alakult, a jobboldali egyetemi diákságot összefogó Turul Szövetség, melyet 1945. március 17-én a dálnoki Miklós Béla nevével fémjelzett ideiglenes nemzeti kormány rögvest betiltott – az Ébredő Magyarok Egyesülete, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség vagy a Magyar Tudományos Fajvédő Egyesület mellett – mint a 25 „horthysta, fasiszta politikai és katonai jellegű szervezet” egyikét. A Turul Szövetség megalakulásakor igen sajátosan elegyítette a pogány és a keresztény hagyományokat. „Az ősmagyarság valószínűleg egynejűségben élő, erkölcsökben a keresztény nyugat
