Forrás: Népszava

A Magyar Nemzetnek, illetve szerkesztőjének, Szentesi Földi Lászlónak hálás vagyok azért az értesülésért, hogy „Fejtő Ferencet ma szeretni illik Magyarországon”. Arról ugyan tapasztalatilag tudomást szereztem, hogy sok jó barátom van, de hogy már oda jutottunk, hogy engem „szeretni illik”, úgy általában, ez új hír. Megvallom nem egészen meglepő számomra a nagyszámú üzenet után, amelyet az utolsó időben, Orbán Viktornak, s másoknak küldött történelmi leckéim és cikkeim váltottak ki. Megköszönték szókimondásomat, amivel az otthoni sajtó nem kényeztette el őket. De azért is hálás vagyok a Magyar Nemzetnek, mert cikke újraélesztette bennem a harmincas években a szélsőjobboldali és nyilas sajtó öblös, fennhéjázó hangjának emlékét, amely zsidó származásomat és az abból folyó nemzetgyűlöletemet kipécézte. S azután az 1948-as, és az azt követő években ellenem hangoztatott renegátság, CIA-ügynökség, Tel-Aviv- és New York-bérenc-jelzőket. Áme tehát: ugyanazon gyűlöletet és embermegvetést rikácsoló hangnem, ugyanazok a hazugságok, amelyek megnyugtatnak afelől, hogy nemcsak én nem változtam, Magyarországon sem fogyott ki a nyugodt hazafiság, a humanista érzelem dühös ellenségeinek száma a keresztény-nemzeti korszak óta. A Magyar Nemzet szerzője azzal is megtisztel, hogy az „egész magyar nemzeti társadalomnak hadat üzentem”, – így! -, amiért Csokonai Vitéz Mihályt baloldalinak mertem nyilvánítani, mert mint „világpolgár”, azaz kozmopolita, rokonszenvét nyilvánította a francia felvilágosodás és a francia forradalom eszméje iránt. Sőt, még József Attilát is baloldalinak reklamáltam, holott a költő minden olvasója ismerte az ő revizionista, szomszéd népeket gyűlölő klerikális és antimarxista írásait, amelyekben műve bővelkedik.

Ahány szó, annyi hazugság.

Például a kiváló tollforgató ugyan tudja, hogy egy bírói ítélet végrehajtása elől „szöktem” Franciaországba – szabályos útlevéllel a Népszava megbízásából, mint párizsi tudósító -, de arról úgy látszik, nem értesült, mi volt a Népszavába írt cikkemnek az az egyetlen mondata, amelyért a bíróság hat hónapi börtönre ítélt. Hadd idézzem magamat : „Ha a magyar uralkodó osztályban a józan észnek és hazafiságnak csak egy százalékát érzékelném annak, amit a makói gazdákkal való beszélgetésem alatt tőlük hallottam, nem volna okom aggódni a magyar nemzet sorsa iránt”. – Ezt egy hónappal az anschluss után írtam. S a történelem ugyebár, Magyar Nemzet! rámcáfolt.

Ha nem hazudik, csúsztat, és ferdít. Például 1938 végén, Párizsból küldött tiltakozásomat a Kelet Népében, Féja Géza támadása ellen: örömét fejezte ki, hogy a „Fejtő Fisl típusnak pusztulnia kell a magyar életből.” Elfelejtette megemlíteni, hogy a Szép Szó 1937 decemberi szamában azt írtam ugyanerről a Féja Gézáról, hogy a Viharsarok című könyvéért ellene intézett perben „a bíróság előtti bátor viselkedéséért nem vonhatjuk meg tőle megbecsülésünket”, akkor sem, ha nem értünk vele mindenben egyet. Mint láthatja a Magyar Nemzet, Féja, nemzeti eleganciával viszonozta a hazafiatlanságáról hírhedt Fejtő baráti gesztusát. Szentesi Földi akkor is alábecsüli a Magyar Nemzet olvasóinak értelmi képességeit, ha azt feltételezi, hogy még azt is el tudja hitetni rólam, hogy eloroztam József Attila fizetését, s hogy a szerencsétlen költő, az én parancsomra írta leghazafiatlanabb verseit is, mint a Hazám, A Dunánál, vagy az Eszmélet. S ugyanez a Fejtő hazudta, hogy nemcsak barátja volt József Attilának, hanem vele együtt szerkesztette a híres, magyarellenes Csúnya Szó nevű folyóiratot.

Unalmas volna a cikkíró minden hasonló értékű támadására részletesen felelni. Mégis fölvetem a kérdést, hogy vajon a Magyar Nemzetnek a nevem körül kerekedett „hamis mítosz” elleni feldördülését talán az okozta, hogy jóformán egyetlen túlélő tanúja vagyok József Attila hajthatatlan hűségének a baloldalhoz és a szocializmushoz? Az is hozzájárulhat, hogy ma is folytatom ifjú éveim küzdelmét az általa elítélt „ordas eszmék” ellen. Továbbá az se tetszhet, hogy egy olyan európaiság és nemzetköziség mellett harcolok megint, amely szerintem a magyar nép valós érdekeinek és értekeinek jobban megfelel, mint a Magyar Nemzet körének antiszemita pimaszkodásai.

Végezetül hadd köszönjem meg a Magyar Nemzetnek, hogy hosszú mocskolódásaival felhívta még a saját olvasótáborának, esetleg fanatizmus-mentes tagjainak figyelmét is újságírói és írói művemre, amelyeknek egy része immár magyar nyelven is olvasható.

Fejtő Ferenc

Comments are closed.