Forrás: Népszava

Várhatóan az év végére felépül a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítása. A nagyközönség a jövő év első hónapjaiban láthatja a vészkorszak történetét bemutató tárlatot, melyet a Trifolium kft. valósít meg. A látványos eszközöket használó tárlat öt család és tucatnyi személy történetén kersztül mutatja be, hogyan fosztották meg jogaitól, méltóságától, vagyonától és életétől a hazai zsidóságot, romákat és másokat.

Az állandó kiállítás fő koncepcióját az a folyamat alkotja, amelynek során az állam lépésről lépésre megfosztja polgárait mindattól, ami az embert emberré teszi: állampolgári jogaitól, egzisztenciális biztonságától és tulajdonától, szabadságától, emberi méltóságától és végül a puszta életétől. A Páva utcai emlékközpont két egészen különböző kiállító térrel rendelkezik. Egy 600 négyzetméteres, asszimetrikus, nyomasztó, föld alatti kiállítási térhez csatlakozik a felújított, múlt század elején épült zsinagóga. A föld alatti teremben a megfosztási és kifosztási folyamat egyes állomásait mutatja majd be a kiállítás. A hangsúlyos végpont 1944, a gettók, a deportálás és végül Auschwitz magyar története. Az első és az utolsó stáció összevonásából született az induló és érkező tér, ahol szimbolikus üveg-plexi hengerek segítségével utalunk a zsidó-üldözések előtti közösségek és emberek számára, majd a kiállító térsor végén a hiányra – mondta Bihary Sarolta belsőépítész, a kiállítás egyik látványtervezője. A jogfosztás terében ágaskodó lomha, bizarr alakú installációs dobozok utalnak majd a zsidók szabadságát, jogait korlátozó rendeletekre, törvényekre. A kifosztás terében az installációs elemekkel utalnak majd az elkobzott tárgyakra, és a módszerek embertelen, jellegére. A szabadságtól való megfosztás tere elsősorban információközlő felületein mutatja be az eseményeket, melyet a kiállítás fókuszába helyezett méltóságtól való megfosztás tere követ. Ebben a térben hangsúlyváltással szeretnék az alkotók a látogató figyelmét felhívni. Az installáció színe megváltozik, a kiállított képek hirtelen léptéket váltanak. A megdöbbentő stációt az élettől való megfosztás tere követi, melyben a kiállítandó képanyagot a kiállítási tér tükröződéseinek segítségével elbizonytalanított térérzet belsőépítészeti eszközével fogják erősíteni. A lezáró térben ismét találkozhatunk a bevezető tér installációjával, itt indul az átvezető folyosó a zsinagóga földszinti terébe. A tárlat második nagy térbeli egységében az embermentőknek állít emléket a kiállítás, illetve a legyilkolt polgárok, az elpusztított családok és a megsemmisített közösségek után maradt hiányt kísérlik meg bemutatni az alkotók.

Öt család története

A kiállítás programirodája az elmúlt egy év során az országon belül és határainkon kívül is jelentős kutatási, szervezési munkát végzett, megbízásából levéltárosok, történészek, muzeológusok sok új, értékes dokumentumot, fényképet tártak fel. A kiállítás egyik legfontosabb célja hogy a 14-24 év közötti fiatalok és tanáraik átfogóbb képet kapjanak erről a korszakról és hogy a túlélők számára méltó mementó legyen. A családi és egyéni történetekkel, sorsokkal a magyar zsidó és roma holokauszt történetét új megvilágításban tudjuk bemutatni, nemcsak a túlélők és leszármazottaik számára.

Négy zsidó és egy roma családot, valamint számos egyéni sorsot választottak ki az alkotók. Molnár Judittól a Magyar Nemzeti Múzeumba működő programiroda vezetőjétől megtudtuk, a nagytőkéstől a neológ kispolgáron és a pesti kistisztviselőn keresztül az ortodox kárpátaljai szatócsig, valamint a vándorcigánytól a zenészekig és kézművesekig átfogó társadalmi körképet vázolnak fel. Egykori dokumentumok, fényképek, híradók, karikatúrák, röplapok, és plakátok bemutatásával megpróbálják megértetni a látogatóval a felfoghatatlant: félmilliónál is több magyar zsidó és roma jogfosztásának, kifosztásának és legyilkolásának okait és történetét. Az egyéni soprsok mellett természetesen a korszak történelmével is megismerkednek a látogatók.

A gyárostól a vándor cigányig

A nagytőkés családot a magyar történelemben jól ismert Hatvany-Deutsch-Chorin-Weiss család képviseli. Molnár Judit elmondta a kiállításrendező számára ez a család jelenti a legkevesebb problémát, hiszen dokumentumok sokasága áll rendelkezése, még eredeti mozgóképek is fellelhetők. A vidéki zsidó kispolgárságot a bonyhádi szatócs Singer familia képviseli. Akiknek tagjait, munkaszolgálatra hívták be, majd a család jó része Auschwitzban pusztult el. A revízió során magyarországhoz került területek zsidósága is osztozott az anyaországiakéban. Rájuk a Galpert-Ackermann család emlékeztet majd. Kárpátalja 1938-as visszacsatolása után a család férfitagjait munkaszolgálatra hívták be, majd 1944 haláltáborokba hurcolták őket, csak nagyon kevesen tértek vissza. A Kinszki család Budapesten élt. A családfő Kinszki Imre a zsidótörvények miatt veszítette el az állását, és szabadúszó újságíróként, fényképészként tartotta el a családját. Nem túl fényesen, hiszen a feleségnek is dolgoznia kellett, ő gép- és gyorsíró volt.

Molnár Judit hangsúlyta, a legnehezebb feladatnak a cigány család kiválasztása ígérkezett. Hiszen a korabeli cigányság körében alig-alig őrződtek meg olyan dokumentumok, levelek, fényképek, melyek segítségével egy egész család élettörténete felvázolható. Végül találtak ilyent, a bicsérdi Bogdán-Kolompár család sorsán mutatja be a kiállítás a Porrajmost – a cigány holokausztot.

A vészkorszak számos eleme azonban nem érzékeltethető pusztán az öt család históriáján. Ezért mintegy tucatnyi személyes történetet is elmesél majd a kiállítás. Lesz olyan ikerpár akiken a hírhedt Mengele végzett kíséleteket. De megidéznek orvos történeket is, például Nyiszli Miklósét, akinek „Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az Auschwitz-i krematóriumban” című könyve fontos és megdöbbentő dokumentuma a haláltáborok szörnyűségeinek. A látogatók megismerkedhetnek majd Ecséri Lillával, aki Anna Frankhoz hasonlóan naplót vezetett bújkálásáról. Bárczi Gusztáv 1944-ben 15 zsidó, nem fogyatékos lányt vett fel a gyógypedagógiai nevelőintézetbe, hogy megmentse őket a deportálástól. Értelmi fogyatékosnak álcázva tartotta ott őket, egészen a háború végéig.

KERET I.A magyar Anna Frank

A túlélő, személyes tanú Ecséri Lilla 1944-ben naplót írt, amely 1995-ben könyv alakban is megjelent. Ebben írta a következőket:”…most már két hete itt vagyok a Gyógypedagógián… itt nem kértek iratokat, de mindenki tudja, hogy ki vagyok. Mellesleg minden lány zsidó vagy félvér, persze a fele mint menekült szerepel… azért írok ilyen kuszáltan és zavartan, mert szörnyen el vagyok keseredve. Ide jött egy csomó német katona és megették az egész mákos bejglimet, amit anyu hozott karácsonyra…. aztán a külsőmmel sem vagyok megelégedve, mert nagyon zsidós vagyok, amit persze állandóan hallok. Máma is szörnyen rosszul esett, amikor mondták, hogy ne menjek fel, mert rólam rögtön látszik, hogy ki vagyok…”

Tizenöt év konfliktussal teli története

1990-ben alakult meg Vámos Tibor akadémikus vezetésével a Magyar Auschwitz Alapítvány, hogy a holokauszt dokumentumait, a túlélők emlékeit őrizze, gyűjtse, és előkészítse a múzeum megalapítását. A rendszerváltás utáni kormányok szavakban ugyan nem győzték támogatni a tervet, de pénz soha nem került rá. Az Antall-kormány elzárkózott a Rajk László által tervezett reprezentatív holokauszt kiállítástól is, a Horn-kabinet is halogatta a múzeum megalapítását. Az Orbán-kormány indította el végül az ügyet. Sokáig dúlt a vita a múzeum és dokumentációs központ helyéről is. A legtöbben az 1873-ban épült – évtizedek óta üresen álló – Rumbach Sebestyén utcai zsinagógáta legalkalmasabb e célra. A szecessziós zsinagóga a tradicionális zsidó negyedben, a Dohány utcai zsinagóga közelében áll. Itt gyűjtötték össze 1941-ben a később kivégzett nyolcezer „rendezetlen állampolgárságú” zsidót, tehát a hely a holokauszt történetének részese. Ám az ÁPV Rt. tulajdonában lévő nagy értékű – bár jelenleg rendkívül rossz állapotban lévő – ingatlant az állam nem akarta múzeum céljára átadni. A kilátástalan huzavonát megelégelve vetette fel megoldásként Verő Gábor a hitközösség tulajdonában lévő Páva utcai – szintén üresen álló – zsinagógát. Erre a tervre 1999-ben az Orbán-kormány is rábólintott, s be is jelentette, hogy a millenium évében átadják az intézményt. A bejelentésnél több azonban nem történt, csak 2002. március 19-én hozták létre a Vámos Tibor vezette korábban említett magánalapítványból a Holocauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítványt, melynek a múzeum létrehozása volt a feladata. Melynek alapkövét 2002. december 16-án tette le Medgyessy Péter miniszterelnök. A helyszínt illető vita lezárult, azonban a kiállítáűs szakmai koncepcióját illető huzavona javában dúlt. Olyannyira, hogy már ekkor világos volt, hogy nem készül el az állandó kiállítás 2004 április 16-ára, a magyarországi holokauszt 60. évfordulójára. Az izraeli államfő, Moshe Katzav jelenlétében átadott épület az Auschwitzi Album képeiből álló időszaki kiállítással nyílt meg másfél éve. Az intézmény neve is sokáig bizonytalan volt, sőt a holokauszt írásmódja is. Ágy az alapítvány nevében c-vel, míg az intézmény nevében, a magyar helyesírás szabályainak megfelelelően k-val írandó a holokauszt. A hosszú nevű Holokauszt Múzeum, Dokumentációs és Oktatási Központból végül Holokauszt Emlékközponttá rövidült. Ezzel kimondva, hogy elsődleges feladata az emlékezés, emlékeztetés, nem pedig nyűjtemény létrehozása.

Az állandó kiállítás koncepcióját végül a Magyar Nemzeti Múzeum keretén belül működő programiroda dolgozta ki. Kádár Gábor és Vági Zoltán alkotta meg a forgatókönyvet. Ők készítettek el az Auschwitzban látható magyar kiállítást is. Ezután már csak a kivitelezőkkel gyűlt meg a baj. Az áprilisban kihirdetett közbeszerzési pályázatot a Trifolium Hungary kft. nyerte meg. A döntést az alul maradt Mafilm Szcenika megtámadta. Május 6-án a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a közbeszerzési eljárás eredményét. A következő eljárást is az olcsóbb ajánlatot tevő Trifolium kft. nyere meg. A vesztes ismét bírósághoz forrdult, de ezúttal elutasították, s a döntést nem fellebezte meg. Ágy a Nemzeti Múzeum augusztus 1-ével megköthette a szerződést a Trifoliummal. Ezen a napon mondott le Varga László a Holokauszt Emlékközpont szakmai igazgatója is. A történész lapunknak elmondta, eredetileg csupán beosztásáról kívánt lemondani, de a közalapítvány kuratóriuma ezt a lépését munkaviszonyának felmondásaként értékelte. A történész elégedetlen volt az állandó kiállítás koncepciójával, és az Emlékközpont szakmai munkájával is. Ám az operatív döntések a közalapítvány kompetenciájába tartoznak.

Hamvay Péter