Forrás: Népszava

Feldmájer Pétert választotta szombaton elnökévé a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) rendkívüli közgyűlésén.

Feldmájer Péter nem először tölti be a Mazsihisz elnöki posztját, két cikluson keresztül, 1991-1999 között már ellátta a tisztséggel járó feladatokat, mostanáig pedig a szövetség elnökhelyettese volt.

Megválasztására nem rendes tisztújításon került sor. A szövetség korábbi elnöke, Heisler András ugyanis a múlt hónap végén váratlanul lemondott tisztségéről. Ehhez állítólag Zoltai Gusztávval, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójával való konfliktusa vezetett. Heisler a szervezet alapszabályában több olyan módosítást fogadtatott el, mely csökkentette az ügyvezető hatáskörét. „Az igazi esélyt az alapszabály teljes átalakítására 2004-2005-ben eljátszották, nem látok esélyt arra, hogy a következő 1-2 évben ismételten jelentős változtatások történjenek” – írta megválasztása előtt Feldmájer a Szombat című lap internetes fórumán. Elnökké választása után pedig azt mondta, korrekt munkakapcsolatra törekszik Zoltaival. Heisler korábban „csendes háborúról” beszélt a Mazsihiszben. Feldmájernek nem lesz könnyű dolga, ha azt akarja, a „csendes háborúból” csak a csönd maradjon. Ezzel azonban immár harmadik ciklusos elnökként nyilván tisztában is van. Az ügyvédként dolgozó Feldmájer amúgy a Mazsihisz vallásos jellegének erősítését tartja stratégiai célnak. Talán nem vállalta volna el újra a tisztséget, ha úgy látja, a háború áldozatává válhat ez a cél.

Arató Judit

Comments are closed.