Csendes háború zajlik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségében, ahol vasárnap választanak új elnököt – állítja a nemrég posztjáról lemondott elnök, aki nem kívánja újra jelöltetni magát. Heisler András csak akkor indulna újra, ha Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója bejelentené, hogy nyugdíjba vonul. Heisler lemondásához állítólag Zoltaival való konfliktusa vezetett.
Vasárnap választ új elnököt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz). Az elnöki posztra a szervezet elnöki tisztségét betöltő korábbi elnökök: Tordai Péter, illetve Feldmájer Péter esélyesek. Az eddigi elnök, Heisler András – aki nem akarja újrajelöltetni magát – múlt hónap elején mondott le váratlanul a tisztségéről.
A Szombat című folyóirat internetes fórumán az esetleges újraindulásáról azt írta, az csak akkor lenne lehetséges, ha Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója bejelentené, hogy nyugdíjba vonul. Heisler lemondásához állítólag Zoltaival való konfliktusa vezetett. Heisler a szervezet alapszabályában több olyan módosítást fogadtatott el, mely csökkentette az ügyvezető hatáskörét.
A fórumban erről a lemondott elnök azt írta, hogy „a korábbi abszurd helyzetet – miszerint az ügyvezető igazgató egyszemélyben képviseli a Szövetséget, miközben az elnök csak az igazgatóval közösen képviselhet – megszüntettük. A gazdálkodás területén pedig korlátozásra kerültek az ügyvezetői jogosítványok”.
Heisler megfogalmazása szerint „csendes háború” kezdődött. „A Síp utcában folyamatos hazugságok generálódnak: ezek megakadályozása éppen az ügyvezető egyik feladata lett volna. Személyesen cáfoltam a terjesztett valótlanságokat, majd körülnéztem és újabb hazugsággal találkoztam. Ágy senki sem tud eredményesen dolgozni” – írta Heiser, aki egy négyszemközti beszélgetésben felkérte Zoltait, hogy vonuljon vissza. Zoltai azonban rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol őt a többség megerősítette tisztségében. Heisler ezután lemondott az elnöki posztjáról.
NÉPSZAVA Online