Forrás: Népszava

Egységesen elítélte a kormány és mind a jobb-, mind a baloldal, hogy ismeretlenek több mint százharminc sírt rongáltak meg a Kozma utcai zsidó temetőben. A sírgyalázást az MSZP alantas gaztettnek, a Fidesz elnöke az emberi méltóság lábbal tiprásának nevezte, az MDF szerint emögött nem tudatos antiszemitizmus, inkább primitívség áll, az SZDSZ pedig kijelentette: az egész magyar közéletnek végig kell gondolnia, milyen szerepe van abban, hogy ez előforulhatott. A Mazsihisz vezetője, Zoltai Gusztáv elmondta: ami ebben a borzalomban megható volt, az a részvét.

Több mint százharminc sírt gyaláztak meg a Kozma utcai zsidótemetőben: a temetőt vasárnap zárták be ünnep miatt, és bár őrizték, csak a szerdai nyitáskor vették észre a rongálást. A sírköveket felborították, összetörték, az erkölcsi kár felbecsülhetetlen, az anyagi kár pedig meghaladhatja a százmillió forintot – mondta lapunknak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója. Zoltai Gusztáv hozzátette: ami ebben a borzalomban megható volt, az a részvét. Mint mondta, felhívta őt Szili Katalin házelnök, együttérzéséről biztosította Gyurcsány Ferenc kormányfő és Hiller István, az MSZP elnöke. Kint járt a temetőben Orbán Viktor Fidesz-elnök, Gulyás Kálmán egyházügyi államtitkár, Izrael állam nagykövete és Demszky Gábor főpolgármester is – tette hozzá.

A külföldön tartózkodó köztársasági elnök is elítélte a sírok vandál, az emberi méltóságot és a kegyelet érzését semmibe vevő meggyalázását, cskúgy, mint a miniszterelnök. A kormányfő leszögezte, hogy a kormány bármilyen vallási közösség elleni támadást elutasít és mélyen elítél. Lamperth Mónika a Kozma utcai temetőben járva kijelentette, a látvány torokszorító volt, ilyen nagyságrendű sírrongálást a rendőrség még nem tapasztalt. Úgy vélte, a társadalom elítéli a brutális támadást, amit a történelem szemétdombjára való eszmék nevében követhettek el. Gergényi Péter országos rendőrfőkapitány arról tájékoztatott, hogy hat fős nyomozócsoport foglalkozik a sírrongálás elkövetőinek felderítésével.

A történteket valamennyi parlamenti párt egységesen elítélte. A Fidesz elnöke együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak. Orbán Viktor szerint az emberi méltóság ilyen mértékű lábbal tiprása, megsértése a tizenöt éves magyar demokráciában példátlan. Az MSZP a legalantasabb gaztettnek minősítette a sírgyalázást. Donáth László szocialista politikus szerint hogy neonáci, vagy fasiszta szimbólumot nem mázoltak a sírokra, nem jelenti azt, hogy nem abból az indulatból tették, amit e jelképek hordoznak. Elképesztő, hogy 2005-ben Magyarországon ilyesmi előfordulhat – közölte Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő. Az egész magyar közéletnek végig kell gondolnia a felelősségét ebben – jelentette ki. Bozóki András kulturális miniszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy ilyen romboló indulatok munkálnak a társadalomban. Közös szégyen ez, és közös a felelősség is, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg – mondta. Az MDF szerint megdöbbentő, hogy időről-időre zsidó temetőket rongálnak meg. Herényi Károly frakcióvezető szerint emögött valószínűleg nem tudatos antiszemitizmus áll, hanem primitívség.

A rendőrség rongálás és kegyeletsértés alapos gyanúja miatt folytat eljárást – egyelőre – ismeretlen tettes ellen. A rendőrség félmillió, a főpolgármester egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek, s a rendőrség közölte: szükség esetén a tanú védelméről is intézkedik.

NÉPSZAVA Online

Comments are closed.