Sírgyalázás a Kozma utcai temetőben
Egységesen elítélte a kormány és mind a jobb-, mind a baloldal, hogy ismeretlenek több mint százharminc sírt rongáltak meg a Kozma utcai zsidó temetőben. A sírgyalázást az MSZP az egyik legalantasabb gaztettnek, a Fidesz elnöke az emberi méltóság lábbal tiprásának nevezte, az MDF szerint emögött nem tudatos antiszemitizmus, inkább primitívség áll, az SZDSZ pedig kijelentette: az egész magyar közéletnek végig kell gondolnia, milyen szerepe van abban, hogy ilyesmi előforulhatott. A Mazsihisz vezetője, Zoltai Gusztáv lapunknak elmondta: ami ebben a borzalomban megható volt, az a részvét.
Több mint százharminc sírt gyaláztak meg a Kozma utcai zsidótemetőben: a temetőt vasárnap zárták be ünnep miatt, és bár őrizték, csak a szerdai nyitáskor vették észre a rongálást. A sírköveket felborították, összetörték, az erkölcsi kár felbecsülhetetlen, az anyagi kár pedig meghaladhatja a százmillió forintot – mondta lapunknak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatója. Zoltai Gusztáv hozzátette: ami ebben a borzalomban megható volt, az a részvét. Mint mondta, felhívta őt Szili Katalin házelnök, aki Szentpétervárról hazatérve maga is felkeresi a temetőt, együttérzéséről biztosította Gyurcsány Ferenc kormányfő és Hiller István, az MSZP elnöke. Kint járt a temetőben Orbán Viktor Fidesz-elnök, Gulyás Kálmán egyházügyi államtitkár, Izrael állam nagykövete és Demszky Gábor főpolgármester is, aki felkérte a Budapesti Temetkezési Intézetet, hogy vegyen részt a felborított és összetört sírok helyreállításában – tette hozzá Zoltai Gusztáv.
A hozzátartozók közül sokan keresték fel a temetőt, de a rendőrségi és a helyreállítási munka miatt nem mehettek be – ők virágokat helyeztek el a bejáratnál és a kerítés mentén.
A külföldön tartózkodó köztársasági elnök is elítélte a sírok vandál, az emberi méltóságot és a kegyelet érzését semmibe vevő meggyalázását. Aki képes bemocskolni az elhunytak emlékét, az nem tiszteli az élő embert sem, nem tisztel semmilyen értéket. Különösen fájdalmas mindez azok után, hogy az ország méltó módon hajtott fejet az áldozatokra emlékezve a holokauszt hatvanadik évfordulóján – fogalmazott Mádl Ferenc.
A miniszterelnök tegnap megdöbbenését fejezte ki Zoltai Gusztávnak, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának a Kozma utcai temetőben elkövetett sírrongálások miatt. A kormányfő fontosnak tartja leszögezni, hogy a kormány bármilyen vallási közösség elleni támadást elutasít és mélyen elítél – közölte László Boglár kormányszóvivő. Gyurcsány Ferenc a kormány ülésén arra kérte Lamperth Mónika belügyminisztert, hogy haladéktalanul tájékozódjon és tegye meg a szükséges intézkedéseket. A belügyminiszter ellátogatott a kormány ülését követően a Kozma utcai temetőbe. Ezt követően kijelentette, a látvány torokszorító volt, ilyen nagyságrendű sírrongálást a rendőrség még nem tapasztalt. A miniszter kifejezte együttérzését a sírkertben lévő családtagoknak és leszögezte, úgy véli, az egész magyar társadalom elítéli a brutális támadást, amit a történelem szemétdombjára való eszmék nevében követhettek el. Gergényi Péter országos rendőrfőkapitány arról tájékoztatta a tárca vezetőjét, hogy hat fős nyomozócsoport foglalkozik a sírrongálás elkövetőinek felderítésével.
A történteket valamennyi parlamenti párt egységesen elítélte. A Fidesz elnöke pártja nevében együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak. Orbán Viktor szavai szerint az emberi méltóság ilyen mértékű lábbal tiprása, megsértése a tizenöt éves magyar demokráciában példátlan. Akármilyen politikai viták voltak korábban, az emberi méltóság védelme mindenek felett állt, jó volna, ha ez nem változna meg – tette hozzá.
Az MSZP a legalantasabb gaztettnek minősítette a sírgyalázást. Donáth László szocialista politikus szerint azért, mert aki ilyet tesz, az az élőkkel nem tud mit kezdeni. Emiatt ez súlyosabb dolog, mint hogyha valakit pofon vágnak vagy leköpnek az utcán – tette hozzá. A politikus szerint, hogy neonáci, vagy fasiszta szimbólumot nem mázoltak a sírokra, nem jelenti azt, hogy nem abból az indulatból tették, amit e jelképek hordoznak.
Elképesztő, hogy 2005-ben Magyarországon ilyesmi előfordulhat – közölte Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő. Az egész magyar közéletnek végig kell gondolnia a felelősségét ebben – jelentette ki. Úgy vélte: talán csak néhány elvetemült suhancról van szó, aki nem méri fel a tettei súlyát, de akkor is van a politikának felelőssége, mert ezek a minták jelen vannak. Ám lehet, hogy súlyosabb, tudatos dolog történt – tette hozzá.
A kulturális miniszter is megszemlélte a temetői rongálást, s biztosította a zsidó hitközséget: a kormány minden segítséget megad a helyreállításhoz. Bozóki András elfogadhatatlannak nevezte, hogy – legyen az vandalizmus vagy rasszizmus – ilyen romboló indulatok munkálnak a társadalomban. Közös szégyen ez, és közös a felelősség is, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg – mondta.
Az MDF szerint megdöbbentő, hogy időről-időre – Európa más országaiban is – zsidó temetőket rongálnak meg. Herényi Károly frakcióvezető szerint emögött valószínűleg nem tudatos antiszemitizmus áll, hanem primitívség, műveletlenség. Kifejtette: az ilyen tettek elkövetői nem jogkövetők, így esetükben a legjobb megoldás a gyors felderítés, illetve a példás büntetés.
Népszava-összeállítás
KERET
A rendőrség rongálás és kegyeletsértés alapos gyanúja miatt folytat eljárást – egyelőre – ismeretlen tettes ellen. Gyalázatos bűntettnek nevezte a történteket és egymillió forintot ajánlott fel Demszky Gábor főpolgármester annak, aki információkkal szolgál a sírrongálásról. Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány félmillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek, s közölte: a hatóság szükség esetén a tanú védelméről is intézkedik.
Cs. R.

