Forrás: Erec

  Mindenki örül, ha hosszú ideje nem látott hozzátartozóit üdvözölheti. Én is nagy izgalommal és örömmel vártam, hogy szüleim megérkezzenek Izraelbe, akiket nem láttam már fél éve (bizony, ez nekem hosszú idő).

Egy órával hamarabb értem ki a reptérre és leültem az érkezők várójában. Dolgom nem volt, és mivel egyébként is szeretem nézni az embereket, és itt általában boldog arcokat lehet látni, sorra vettem magamnak a várakozókat és az éppen érkezőket. Egy-két izgatott arcú vallásos, ördögien rossz kisgyerekekkel, unalommal súlytott arcú vállalati sofőrök, ahogy félig lógatva névtáblájukat beszélik meg a tegnapi meccset, vagy hogy milyen szemét a főnökük. Egy két orosz, izgatottan nézi a kijáratot, hogy mikor lép ki a moszkvai nénikéje és fiatalok, akik lufit és “I LOVE U” feliratot szorongatva várják barátjukat, barátnőjüket, hogy megérkeztükkor sikítva ugorjanak egymás nyakába.

Elnézegetve az embertömeget egyszerre csak egy kis csoportra leszek figyelmes, akik nagy kockás szatyrokkal megrakott kocsiknak támaszkodva a zavar és fáradtság pillantásával néznek kürül, mint a bizalmatlan kisgyerek, aki először megy iskolába. Igen, ők az új bevándorlók. Ekkor eszembe jutott, hogy mit érezhetnek. Bizony egy évvel ezelőtt én is hasonló helyzetben voltam: támasztottam a kocsit a kockás szatyraimmal és fáradt, bizalmatlan, ám reményekkel teli tekintettel néztem körül az akkori reptéren, új hazámban. Hirtelen végigfutott fejemben ez az egy év, lemodelleztem magamban ezeknek az embereknek a lehetséges gondolatait, összehasonlítottam azokkal a gondolatokkal, amik az én fejemben forogtak akkor. – Hol fogok lakni? Milyen emberek lesznek körülöttem? Jó lesz-e itt nekem? Miért kellett nekem eljönnöm? Miért kell ennyit várni? Úgysem fogom ezt a nyelvet sosem megtanulni! De meleg van! Itt úgysem fognak befogadni! De gyönyörűek a pálmafák és micsoda levegő van!-

És akkor rádöbbentem. Eltelt egy év. Izraeli lettem. Beszélem a nyelvet. Befogadtak. Az boltban héberül beszélnek hozzám. A hivatalokban is. A kávézókban is. Izraeli útlevelem és személyim van. A pálmafák nem is olyan érdekesek és a meleget is el lehet viselni valahogy. És ahogy végiggondoltam ezeket a dolgokat észrevettem, hogy sorra kapom a válaszokat azokra a kérdésekre, amiket akkor feltettem magamnak egy évvel ezelőtt, március 22-én.

Amint ezeket végiggolndoltam, szinte öntudatlanul felálltam és elindultam a váró korlátja felé. Ahogy elmentem mellettük mosolyogva ráköszöntem egyikükre, és sok szerencsét kívántam neki. Visszamosolygott, de látszott rajta, hogy nem érti, amit mondok.

Egy évvel ezelőtt valószínűleg én sem értettem volna.

 

Gádor Miki, Izrael

Comments are closed.