Forrás: NOL

Május 9-e a győzelem napja akkor is, ha a mai magyar jobboldal hangosabbik és – félő – erősebbik része a győzelem napját a vereség napjának tudja, a veszteseket, a magyar áldozatokat pedig hősöknek, akik végsőkig harcoltak a bolsevizmus ellen. Fölszabadulásról, győzelemről e felfogás szerint legfeljebb a zsidók tekintetében lehet szó, kivetvén ezzel a nemzettestből a zsidókat, vagy akiket ők annak tekintenek hatvan év után megint.

Ma hatvan éve, 1945. május 7-én Jodl tábornok Reimsben aláírta az általános megadásról szóló okmányt. Másnap, május 8-án Keitel tábornok megismételte az aktust a szovjet főhadiszálláson. Május 9-én nulla óra egy perckor Európában véget ért a második világháború.

Azóta ez a nap e tájon a győzelem napja.

Akkor is, ha a háború nem ezen a napon ért véget egészen, folytak még kisebb harcok európai földön is, és a világháború még tartott hónapokig; hátra volt még Hirosima és Nagaszaki, hogy mást ne is említsünk.

Akkor is: május kilencedike a győzelem napja.

Győzelem napja a vesztesek számára is.

Sok volt a vesztes.

Vesztesek voltak a németek mindenekelőtt. Tíz-egynéhánymillió német pusztult el a háborúban, és vagy ugyanannyian lettek szülőföldjükről elűzve a békeidő hajnalán. Sose lesz megszámolva már, hány leány, asszony szenvedett el erőszakot, hányan lettek leölve, elhurcolva, azután, a győzelem napja után.

És mégis: május 9. a győzelem napja Németföldön is.

Az a németség keleti féltekéjén is.

Amely a győzelem után falat kapott, Ulbrichtot, Honeckert, Trabantot, kemotápon hizlalt úszónőket, német alaposságú stupiditást és turmixgépet, igaz, levehető tetejűt.

Május 9. a győzelem napja akkor is, ha győztes és vesztes országokban egyaránt voltak népek, népcsoportok, amelyek keserves árat fizettek ezért a győzelemért, ezért a békéért, ha voltak embermilliók, akik számára a háború folytatódott még május 9-e után is, sőt sokak számára igazán csak akkor vette kezdetét.

A szinte maradéktalanul kitakarított szudétanémetek és felvidéki cipszerek, helyükre és Magyarországra telepített magyarok, oroszországi bányákba hurcolt nagymarosi sváb gyerekek, Kelet-Poroszországból vagy Kant városából, Königsbergből a kegyetlenkedések elől elmenekült embermilliók, csecsemőiktől elszakított erdélyi szász anyák, fiatalasszonyok, és még milliók és milliók számára 1945. május 9-én még nem ért véget a háború.

De ez a győzelem napja akkor is.

A győzelem napja minden demokratikus érzelmű, gondolkodású magyarnak is.

Akkor is, ha Magyarországnak a háborúból a vesztesek oldalán sikerült kikeverednie. Rettenetes sebekkel: egy év leforgása alatt, szinte a háború utolsó perceiben egymilliónyi polgárát vesztve, romba döntve, megalázva, kifosztva.

Május 9., a győzelem napja.

Akkor is, ha a fasizmus melletti végsőkig való kitartás után szó sem lehetett a trianoni határok másításáról, sőt még három faluval meg is fejeltetett a diktátum. Akkor is, ha hatalmas jóvátételek, a polgári lakosság megpróbáltatásai, erőszak és rabságba hurcolás is voltak a győzelem konzekvenciói.

Ez a győzelem napja, bármi is következett utána.

A győzelem napja a jogilag tán billegő népbírósági perek, a kitelepítések, a soha – mellesleg máig – el nem nyert teljes állami szuverenitás, az egy percig sem csorbítatlan demokratikus berendezkedés, majd az azt követő kommunista diktatúra, represszió, az erőszak, a tömeges tulajdon- és jogfosztás dacára.

Május 9-e a győzelem napja akkor is, ha a mai magyar jobboldal hangosabbik és – félő – erősebbik része a győzelem napját a vereség napjának tudja, a veszteseket, a magyar áldozatokat pedig hősöknek, akik végsőkig harcoltak a bolsevizmus ellen. Fölszabadulásról, győzelemről e felfogás szerint legfeljebb a zsidók tekintetében lehet szó, kivetvén ezzel a nemzettestből a zsidókat, vagy akiket ők annak tekintenek hatvan év után megint.

Igen, Magyarországot a sztálini Szovjetunió Vörös Hadserege szabadította föl. De ennek az államnak és hadseregének voltak szövetségesei is: egyebek között az Egyesült Államok, Anglia, a szabadult Franciaország, az antifasiszta ellenállók milliói szerte Európában.

1945. május 9-én nem a bolsevizmus győzedelmeskedett, hanem – tetszik, nem tetszik – a bolsevizmus döntő segedelmével az európai gondolat; ez a nap nem Wass Albert napja; ez a nap Thomas Mann, Bertold Brecht, Bartók Béla, Albert Einstein, Szvjatoszlav Richter, Szilárd Leó, Örkény István, Ilja Ehrenburg, Füst Milán, Gábor Andor, Kertész Imre, Fischer Annie, Kardos G. György, Bibó István, Pilinszky János, Stefan Zweig, Kurtág György és a többiek győzelmének a napja.

Ünnepeljük nyugodtan, csöndesen, kis olvasgatással, zenehallgatással, békés mélázgatással.