Forrás: Népszava

Ma parlamenti választásokat tartanak Nagy-Britanniában. Valamennyi közvéleménykutatás azt jósolta, Tony Blair harmadszor is győzelemre vezeti a Munkáspártot, csak az a kérdés, hogy mennyit farag le az ellenzék a Labour kényelmes többségéből. A brit miniszterelnökben ugyan megingott sok választó bizalma az iraki háború miatt, de egyik kihívója sem kínált meggyőző alternatívát.

Történelmi győzelemben bizakodik a kormányzó Munkáspárt, a Labour megalapítása óta még nem fordult elő, hogy három egymást követő választást megnyerjenek. Ez a konzervatívoknak is csak egyszer sikerült, s Tony Blair nagy álma, hogy megdöntse a Vaslady rekordját: Margaret Thatcher 1979-től 1990-ig tartotta karján emblematikus retiküljét és kezében a kormányrudat. Blair több mint egy évtizede vezeti a Munkáspártot, s nyolc éve, 1997-ben költözhetett be a Downing Street 10-be. A Labour 1997-ben a voksok 43,2 százalékával addigi legjobb eredményét érte el, 418 mandátumot szerzett az alsóházban, 2001-ben pedig sikerült az ismétlés, másodszor is fölényes többséget szereztek a 659 fős törvényhozásban. Ha minden jól megy, Blair harmadik választási győzelmével ünnepelheti május 6-án 52. születésnapját.

Bárhogyan is alakul a mostani választások eredménye, Blair pártja legutóbbi kongresszusán bejelentette: többször már nem száll harcba a miniszterelnöki posztért. (Brit kormányfő korábban még soha nem tett hasonló ígéretet.) Blair persze tudja, hogy személyes népszerűsége megkopott, s nyilván szeretné elkerülni, hogy Lady Thatcher sorsára jusson, és saját pártja erőszakolja ki lemondását. Bár régóta rebesgették, hogy létezett egy titkos egyezség a kormányfő és pénzügyminisztere, Gordon Brown között az utódlásról, Blair csak nemrégiben mondta ki egyértelműen, hogy Downing Street-i szomszédjából kiváló miniszterelnök lenne. Még nem tudni, komolyan gondolja-e, hogy előbb-utóbb átengedi a kormányfői posztot, a választások idejére azonban kétségkívül felfüggesztették a belháborút. Az esetleges kormányfőváltás iránymódosulást is jelenthet, hiszen míg Blair a Clinton-féle harmadik utas politika élharcosa, Brown több szállal kötődik a Munkáspárt hagyományos baloldali köreihez. Igaz, a pénzügyminiszter éppen a thatcheri gazdaságpolitika nyomdokain haladva lett a Labour gazdasági sikereinek megalapozója.

A brit pénzügyi körök lapja, a Financial Times keddi számában tette közzé a választás előtti utolsó MORI-felmérést, amely szerint azok körében, akik ma biztosan elmennek szavazni, a Munkáspárt a voksok 39 százalékára számíthat, tíz ponttal megelőzve az ellenzéki konzervatívokat. A harmadik jelentős ellenzéki erő, a Liberális Demokrata Párt a szavazatok 22 százalékát kaphatja. A The Timesban tegnap közzétett Populus felmérés még kedvezőbb: a Munkáspártnak 41 százalékot jósol, a konzervatívoknak mindössze 27-et, a liberális demokratáknak pedig 23-at. Ha ma tényleg hasonlóképpen voksolnak, akkor a Labour biztos többséggel indulhat neki a következő öt esztendőnek.

Hat nappal korábban a MORI alig két százalékos Labour-előnyt jelzett. Feljött tehát az utolsó napokban a kormánypárt, annak ellenére, hogy napvilágra került a brit főügyész kétkedő állásfoglalása az iraki háború törvényességéről. Ennek kapcsán a konzervatív pártvezér hazugsággal vádolta Blairt, ám a személyeskedő támadás rosszul sült el. A friss adatokból azonban az is kiderült, hogy a brit szavazók mintegy harmada az utolsó pillanatig nem döntötte el, hogy kire is adja voksát.

A Munkáspárt némiképp aggódik, hogy a biztos győzelem tudatában szavazóik nem veszik majd a fáradtságot, hogy az urnákhoz járuljanak. A Labour saját szakértői ezért figyelmeztetnek, hogy még nincs zsebben a győzelem, hiszen ha csak pár ezren átszavaznak egy-egy marginális választókörzetben, akkor már oda lehet a munkáspárti fölény. Egy Guardian/ICM-felmérés például Thatcher asszony volt választókerületét, Finchley-t vizsgálta, ahol fej-fej mellett küzd a munkáspárti és a konzervatív jelölt, s mivel sok kiábrándult Labour-szavazó azt tervezi, hogy ma a liberális demokratákra voksol, ismét befuthatnak a konzervatívok. A felmérés szerint 108 olyan választókerületben, ahol a toryk támadják a Munkáspártot, a Labour a 2001-es 47 százalékról 41 százalékra esett vissza. Ha sok ilyen helyet elbuknak, Blair pártja érzékeny veszteségeket szenvedhet. A munkáspárti vezérkar az utolsó napokban ezért ingázott egyik kis vidéki szavazókörzetből a másikba. Blair minden fellépése során elmondta: „Háromféleképpen lehet tory képviselőt megválasztani: ha a torykra szavaznak, ha otthon maradnak vagy ha a liberális demokratákra voksolnak.”

A Munkáspárt óvta a szavazókat attól, hogy a parlamenti választást egyfajta bizalmi szavazásként fogják fel, s tiltakozó voksot adjanak le az iraki háborús részvétel miatt a miniszterelnök ellen. Tony Blair nem győzte elégszer ismételgetni: „Ez a választás nem rólam és nem Irakról szól!”. A párton belül sokan voltak, akik úgy vélték, a miniszterelnök tehertétel a Labour számára, s kedvezőbb lett volna eleve Gordon Brownt csatasorba állítani. A felmérések azonban azt mutatták, hogy csak ketten együtt alkotnak nyerő párost. Amikor felvetődött, hogy Blair eltávolítja nagy vetélytársát, s a pénzügyi tárca helyett a külügyek felelősévé teszi meg, kedvezőtlen visszhangot váltott ki. Csak Blair karizmatikus személyisége, és a brit gazdasági sikerek kovácsának tartott Brown szakértelme együtt megfelelő biztosíték a szavazók többsége számára, hogy továbbra is jó irányba vezetik Nagy-Britanniát.

A brit lapok szinte egyöntetűen amellett foglaltak állást, hogy a Munkáspárt kiérdemelte a folytatást. A brit gazdaság – s ez nem akármilyen teljesítmény! – nyolc éve folyamatosan növekszik, alacsony az infláció. Jelentősen csökkent a munkanélküliség. A Labour a második világháború utáni időszakban a legtöbbet javított az egészségügy, az oktatás, a szolgáltatások színvonalán, még akkor is, ha sok az elégedetlenkedés. Blair az elmúlt fél század egyik legbefolyásosabb brit miniszterelnöke a nemzetközi porondon, két amerikai elnökkel is erősítette a különleges jóviszonyt. A britek hagyományos euroszkepticizmusát azonban neki sem sikerült leküzdeni. Bár London a korábbiaknál erőteljesebben hallatja hangját az Európai Unióban, Nagy-Britannia továbbra sem lépett be az euróövezetbe, s kétséges, hogy – ha a franciák nemet mondanak – megtartják-e egyáltalán a brit népszavazást az európai alkotmányról.

Az iraki háború fellegeit azonban nem lehet elhessegetni. Kedden elesett Irakban az 50. brit katona, a 24 éves Anthony John Wakefield, akinek felesége személyesen a kormányfőt tette felelőssé haláláért. Ahogy Blairt vádolta az Irakban kivégzett brit túsz, Ken Bigley testvére is, kikürtölve, hogy Jack Straw külügyminiszter arra kérte, a választásokig ne bírálja a kormányt. A felmérések szerint elsősorban az értelmiségiek, a vezető posztot betöltők csalódtak a Munkáspártban a háború miatt, a Labour kékgalléros bázisa körében Irak ellenére is növekedett a párt támogatottsága. A brit háborús részvételt egyébként az ellenzéki konzervatívok is támogatták, csupán a liberális demokraták ellenezték. Sok kiábrándult munkáspárti szavazó ezért fontolgatja, hogy ma a LibDem-ekre adja a voksát. Blair dühös a liberális demokrata pártvezérre, Charles Kennedyre, aki szerinte ugyan rendes ember, ám nem komoly politikus. A liberális demokraták pedig szintén megüzenték, hogy vége a korábbi hallgatólagos választási együttműködésnek, ezúttal nem bíztatják arra szavazóikat, hogy „hasznos szavazatot” adjanak le ott, ahol veszélyben a Labour mandátuma.

Elekes Éva

KERETBE!

Michael Howard jóideje a Konzervatív Párt legerélyesebb vezetője, aki végre ráncba szedte a pártot, ám nem sikerült hiteles alternatívát kínálnia, s a kampány során többször is elvetette a sulykot. A 62 éves politikus csak 1983-ban lett képviselő, akkortól azonban gyorsan emelkedett a tory ranglétrán. John Major rendpárti belügyminisztere a kabinet egyik hírhedten népszerűtlen tagja volt. Az 1997-es választási kudarc után megpróbálta megszerezni a pártelnökséget, ám utolsóként végzett a jelöltek között. A fiatalítási próbálkozások kudarca után 2004-ben választották pártvezérnek, s a parlamenti szópárbajokban elődeinél jobban állta a sarat Blairrel szemben. Kampánya egyik fő témája a bevándorlás visszaszorítása volt, noha ő maga Romániából bevándorolt zsidó menekültek gyermeke. Bumerángként ütött vissza a pártra, hogy hazugsággal vádolta a miniszterelnököt.

Charles Kennedy, a Liberális Demokrata Párt vezetője idén egy Blairtől ellesett „választási fogást” alkalmazott: a kampány idején született meg első gyermeke, Donald. A liberális demokratáknak jól jött a bébireklám, de amúgy is húsz százalék fölötti a támogatottságuk a felmérések szerint. A 44 éves pártvezér laza skót, jól kezeli a médiát, az azonnali kérdések órájában két kérdés erejéig ő is megforgathatja a miniszterelnököt, s többnyire Irakkal kapcsolatos ügyeket dörgölt Blair orra alá. Bár Kennedy nem olyan agilis politikus, mint elődje, Paddy Ashdown volt, de kétségkívül dinamizálta a pártot. A liberális demokraták nagy álma, hogy behozzák a konzervatívokat, egyszer a második erővé váljanak a brit belpolitikában. Eddigi 52 mandátumuk megduplázását tűzték ki célul, de hogy átlépik-e a százas bűvös határt, az nagymértékben attól függ, hogy a szavazók végül mennyire büntetik a Munkáspártot az iraki háború miatt.

Hogyan választanak a britek?

A brit választási rendszer egyfordulós és rendkívül egyszerű. Minden választókerületben az a jelölt nyer, aki a legtöbb voksot kapja. Egy lóversenyből kölcsönzött kifejezéssel – First Past the Post – jellemzik: az nyer, aki elsőként jut túl a célt jelző oszlopon. A győztesnek nem kell abszolút többséget szereznie, mégis a mandátumok nagy többségéhez juthat. Minden 18 év feletti brit állampolgár szavazhat, sőt, a nemzetközösségi államok és Írország polgárai is, ha Nagy-Britanniában élnek. A külföldön élő briteknek húsz évig megmarad a szavazati joguk. Elméletileg öt évente tartanak általános választásokat, de a miniszterelnöknek jogában áll akkor kiírni a voksolást, amikor a kormányzó párt számára a legelőnyösebb.

Képaláírás:

Tony Blair és Gordon Brown elégedetten fagylaltozott két kampányfellépés között Fotók: Reuters