Forrás: Népszava

A hosszú ideig és alaposan előkészített Bush-Saron találkozó az amerikai elnök és az izraeli miniszterelnök egyetértését volt hivatott szemléltetni, de a legtöbb megfigyelő véleménye szerint a két politikus elszalasztotta az alkalmat.

Habár Ariel Saron kijelentette, hogy a találkozó minden feszültség nélkül zajlott le, a nézetkülönbségeket nem lehetett elleplezni. Teljesen nyílvánvaló volt, hogy George Bush most elsőrendű céljának tekinti az életképes, összefüggő területtel rendelkező palesztin állam megalapítását. Ezért többször és hangsúlyozottan emlékeztetett Saron ígéretére, arra, hogy Izrael felszámolja az illegális településeket a megszállt területeken és leállítja az építkezést a többi településen. Saron megismételte ugyan, hogy támogatja a palesztin állam megalakulását, de megjegyezte, hogy Maale Adumim várost egyesíteni fogják Jeruzsálemmel – ami elvágná az északi palesztin területeket a déliektől és meghiúsítaná egy összefüggő területű palesztin állam megalakulását.

Bush sokkal pozitívabban nyilatkozott Mahmúd Abbász (Abu Mazen) palesztin elnökről és politikájáról, mint Saron, aki a palesztin kormány összeroppanásának veszélyéről beszélt. A találkozó pozitív eleme, hogy mindkét politikus nagyon pozitívan értékelte a gázai kivonulás és az ottani zsidó települések felszámolásának tervét. Abbászék „beleavatkoztak” a Bush-Saron párbeszédbe, amikor a Palesztin Hatóság hivatalos nyilatkozatában azt állította, hogy Izrael nem érdekelt a kivonulás palesztinokkal való egyeztetésében és halasztgatja a bitonsági együttműködést. Bush szerint a gázai kivonulás után meg kell kezdeni a tárgyalásokat a palesztinokkal a konfliktus végleges rendezéséről, míg Saron úgy véli, hogy erre csak a palesztin terrorista infrastruktúra teljes felszámolása után kerülhet sor.

Saron belpolitikai vihart is keltett, amikor az NBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy a légkör Izraelben „egy polgárháború előestéjére emlékeztet”. Jobboldali képviselők élesen tiltakoztak az ellen, hogy a kormányfő „külföldi tartózkodása idején Izrael polgárainak egy részét polgárháború kirobbantásának szándékával gyanusítja”.

Az izraeli hadsereget kínosan lepte meg, amikor a Hezbollah nevű libanoni síita szervezetnek hétfőn sikerült egy pilóta nélküli kémrepülőgépet Izrael északi határvidékére irányítania. Az izraeli légierő gépei megpróbálták megtalálni és megsemmisíteni a gépet, de dolgavégezetlenül tértek vissza bázisukra.

Izrael és az arab világ kapcsolatainak javítását szolgáló menetrend kidolgozását szorgalmazta Szilvan Salom izraeli külügyminiszter kedden Kairóban Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel folytatott megbeszélésén. Salom egyúttal felszólította Egyiptomot, vesse latba befolyását a terrorizmus felszámolása érdekében.

Iráni atomlétesítmények fényképeit adta át az Ariel Saron izraeli kormányfő kíséretében lévő katonai attasé, Joav Gallan tábornok, George Bush amerikai elnöknek – közölte kedden az izraeli közszolgálati rádió. A rádió nem pontosította az anyagok jellegét, csupán annyit, azok azt bizonyítják, hogy igen előrehaladott az iráni katonai nukleáris program.

Népszava online

One Response to “Bush és Saron: másként gondolják”

  1. Ebbõl is látszik, hogy milyen veszélyes az atom! Fõleg h

    Ebbõl is látszik, hogy milyen veszélyes az atom! Fõleg ha nincs nemzetközi ellenõrzés alatt!