Forrás: NOL

Internetes Zsidó Adatbázis néven fut az internetes Matula Magazin egyik szolgáltatása, amelynek segítségével az illető nevének begépelése után bárki megtudhatja, ki zsidó a magyar közszereplők közül. Az adatbázisban politikusokat, újságírókat, társadalmi szervezetek vezetőit is megtalálhatjuk. Hogy ki minősül közszereplőnek, illetve zsidónak, arra a honlap készítői így válaszolnak: „aki szerintünk az”.

A honlapon az is olvasható, hogy „a Matula Magazin hazudik”. De sajnos nem így van. A keresőben: azok a közszereplők, akik vállalták zsidó vallásukat/származásukat, tehát ellenőrizhető a nevük után megjelenő jelzés, mind e minőségükben szerepelnek az adatbázisban. A hírhedt antiszemiták közül véletlenül sem írják senki neve után, hogy „zsidó”. A matulások szerint normális helyen nem ciki a „zs-témáról” beszélni. Ez csak nálunk tabu, a gonosz történelmi hagyományaink miatt.

Az interneten valóban voltak, vannak ennél brutálisabb helyek is. Elég a Bombázd le Moszkvát című hidegháborús játékra, vagy az újabban megjelent szaddámos, binládenes, cigányirtós játékokra gondolni.

Mindettől persze komollyá is válhat a játék: ahogy Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos sem tartja viccesnek. Elítélte a Matula adatbázisát.

Nyusztay Máté

One Response to “Zsidó, nem zsidó – rossz játék”

  1. "Lovas Istán zsidó" "Bede Márton zsidó" (a Matula egyi

    „Lovas Istán zsidó”

    „Bede Márton zsidó” (a Matula egyik szerkesztõje)

    Szerintem jó játék. ;]