Forrás: Népszava

Bereményi Géza A Hídember című film után új színpadi darabokat írt. A Shakesperare királynője után Laura címmel egy ‘ügynök musicallel’ lepte meg a zalalegerszegi színház nézőt. A Horváth Károllyal együtt jegyzett produkció nemrég a Nemzeti Színházban is vendégeskedett. Bereményi szerint egy nő megszerzése, vagy egy szerelmi szenvedély kiélése ugyanúgy hatalmi kérdés, mint a pénz.

– Eddig alig született olyan színpadi mű, amelyik a rendszerváltás időszakával foglalkozik. Önt mi inspirálta erre?

– Elsősorban a musical műfaja az oka, szerettem volna egy zenés darabot írni a zalaegerszegi színháznak. Már régebben foglalkoztatott a rendszerváltás, mint téma és úgy gondoltam, a legjobb lenne ezt egy zenés műfajban feldolgozni.

– Nem tartott attól, hogy ezzel megnehezíti a dolgát? Hiszen egy jó zenés műben például slágerekre is szükség van.

– A rendszerváltás időszaka túl közel van hozzánk a zene és a dalok abban segítenek, hogy a témát megemeljé, illetve egy bizonyos távolságtartást is biztosítanak.

– A történet középpontjában tulajdonképpen egy ügynök-sztori bontakozik ki, nem félt attól, hogy a napi események felülírják a musical cselekményét?

– Mire címlapokra került az ügynök-ügy, addigra már elkészült a darab, a napi aktualitás pedig csak jót tesz ilyenkor.

– Mivel konkrét nevek és listák is napvilágot láttak, innen nézve a darab állításai már nem is annyira bátrak.

– Én ezt nem érzem így.

– A darab színlapján szerepel az a mondat, hogy a rendszerváltó elit tündöklése és bukása. Ez azt jelenti, hogy ön szerint ez a bizonyos elit elbukott?

– Ez a mondat egy helybéli kritika címe, ami később került a színlapra. A darab cselekménye 1989-ben indul és ezt követően a rendszerváltás után hét évvel folytatódik. Azt szeretné bemutatni, hogy mivé lettek időközben a szereplők. Elsősorban az érzelmekről akar szólni, de nincs benne az a hajtóerő, ami a rendszerváltáskor, illetve közvetlen utána tetten érhető volt. A hatalomhoz a pénz mindig is hozzá tartozott, ebben a darabban a pénzről szó sincsen, hanem az embereknek egy olyan csoportját mutatja meg, akiket a féltékenység és a szerelmi szenvedély mozgat.

– Nem is akart ítélkezni?

– Egy nő megszerzése, vagy egy szerelmi szenvedély kiélése ugyanúgy hatalmi kérdés, mint a pénz. A darabban elsősorban ezt szerettem volna bemutatni. Ennyiben a darab nem akart hasonlítani azokhoz az újságcikkekhez, amelyik a hatalom és a pénz viszonyát firtatja. Az azonban szerintem kiderül a musicalból, hogy a féltékenység is válhat hatalmi harccá. Én ezt nem tekintem ilyen szempontból kulcsdarabnak, nem konkrét személyek vannak a középpontban, a mostani politikusok ezért nem is azonosíthatók a darab szereplőivel. Igaz, biztos van közöttük olyan, akit valamiféle magánérzelem motivál bizonyos döntésében.

– A darab főszereplői ellenzéki egyetemisták. Valóságos szereplőkről mintázta őket? Óhatatlan, hogy például az embernek a darabot nézve eszébe jutnak az egykori Bibó-kollégisták.

– Párhuzamok létezhetnek, de újból hangsúlyoznám, hogy nem konkrét, élő személyekről és kollégiumokról akartam szólni. Úgy érzem, a darab és az előadás is mindent megtesz azért, hogy a néző ne kezdjen el találgatni, hogy ki kicsoda. De ha konkrét személyekről nem is, magáról a rendszerváltásról egy eléggé pontos képet szerettem volna adni. Fontos szempont volt számomra, hogy a drámaiság helyett inkább az irónia eszközét használjam. A darab nem veti bele magát a politikai küzdelmekbe. Távolságot akartam tartani,egy összképet fölvázolni, miközben egymáshoz kötődő embereket mutatok be.

– Miért gondolta, hogy szükséges egyfajta távolságtartás?

– Egyszerűen azért, mert így engedelmeskedett nekem az anyag, korábban mintegy tucat, a rendszerváltással foglalkozó film forgatókönyv szinopszisát olvastam, melyek egy pályázatra készültek. Elcsodálkoztam azon, hogy mennyire másként közelítik meg a témát a szerzők. Úgy tetszett, mintha ebben a kérdésben nem lenne megállapodás. Ezért is gondoltam úgy, hogy ez a téma a musical műfajának talán könnyebben engedelmeskedik.

– Ezzel a darabbal mégis egyfajta véleményt mond a rendszerváltásról és az azt követő évekről. A csalódottságát palástolja az iróniával?

– Szerintem a rendszerváltásról csak az irónia eszközével lehet beszélni és nem palástolok semmit.

– A darabban megfigyelhető, hogy a szereplők között egyik sem jobb a másiknál. A besúgó hálózat vezetői épp úgy hibáznak, mint a korábban ellenzékben lévő fiatalok.Tudatosan törekedett erre az egyensúlyra?

– Ezen nem gondolkodtam. A darab szereplői különbözően viszonyulnak a helyzetükhöz, van, aki kiszáll az egészből, de van olyan is, aki benne marad.

– Ön szerint milyen módon lehet tisztázni az ügynök-ügyet?

– Erre nem tudok válaszolni, mert nem vagyok politikus. Én csupán írtam egy darabot.

– Az elmúlt időszakban sokat cikkeztek Koltai Lajos új filmjéről, a Sorstalanságról. Önnek hogy tetszett?

– Nagyon tetszett a Sorstalanság, kitűnő filmnek tartom, méltó a regényhez, hűen tükrözi Kertész Imre művének a világát, de önálló alkotásként is megállja a helyét.

– Koltait és annak idején önt is a Hídember kapcsán sokat bírálták azért, miért készítenek ilyen magas költségvetésű filmeket. Tényleg szükség van rájuk?

– Feltétlenül szükség van ezekre, a Sorstalanságot is történelmi filmnek tartom, történelmi filmekre szükség van, és el kell fogadni, hogy ezek általában drágák.

– Dolgozik újabb filmes terven?

– Nyáron szeretnék írni egy újabb film forgatókönyvet, de többet erről nem mondanék. Babonából a témájáról sem beszélnék.

– Több éve művészeti vezetője a zalaegerszegi színháznak, nem vágyik egy budapesti teátrumhoz? Már csak azért is, mert akkor az új darabjainak nyilván nagyobb lenne a visszhangja.

– Mivel szerző vagyok, ezért én is szeretném, ha pesti színházak vagy más vidéki teátrumok is játszanák a darabjaimat. De kitűnően érzem magam Zalaegerszegen, és egyelőre itt szeretnék maradni.

Balogh Gyula