Forrás: Népszava

Sokszor elhangzott már: II. János Pál az egyházfők egyik legnagyobbika. Tekintsük át 20. századi elődei mely tekintetben váltak ismertté, mely rendelkezéseik révén hoztak valami újat az egyház életébe.

X. Piusz (1903-1914) velencei pátriárkaként ülhetett Szent Péter trónjára. Szigorú férfiú volt, aki teljes engedelmességet követelt paptársaitól. Nem tartotta sokra a diplomáciát, a pápai külsőségeket, leginkább ‘vidéki plébánoshoz’ hasonlított. Enciklikáiban, körleveleiben előszeretettel korholta mindazokat, akik Isten parancsai ellen vétenek. Mint egy enciklikájában írta, pápaságának legfőbb célja: ‘az emberek visszavezetése Isten tiszteletére’, illetve ‘visszahívni a krisztusi bölcsességtől eltávolodott emberi társadalmat az egyház tanításához’.

XV. Benedek (1914-1922) nyolc éven keresztül állt a katolikus egyház élén. Pápasága célkitűzéseit alapvetően az I. világháború határozta meg. Nem tartozott az újító szellemű egyházfők közé. Az 1914-ben megjelent Ad beatissimi apostolorum principis enciklikájában elítélte a modernizmus minden formáját, amely ‘ha valakit megfertőz, minden régi ismeretet undorral utasít el és minden egyes dologban az újdonság sóvár keresőjévé válik.’ Pápaságának fontos eseménye, hogy 1917-ben kibocsátotta a Kánonjogi Kódexet. Pontifikációja során 32 bíborost, 8 érseket, 26 püspököt, 28 pápai helynököt és 8 apostoli prefektust nevezett ki.

XI. Piusz (1922-1939) váratlan gesztusként a Szent Péter bazilika külső erkélyéről osztotta az Urbi et Orbi áldást. Nagyrabecsülték őt már egyházfővé választása előtt. Milánóban csak öt hónapig szolgált püspökként, ám már ez idő alatt belopta magát a hívek szívébe. Redkívüli intelligenciája révén a világ megannyi pontján elismeréssel beszéltek róla. Pápasága idején igyekezett növelni az egyház tekintélyét a világban, így kiterjedt diplomáciai tevékenységet folytatott: 1922 és 1935 között 11 konkordátumot és 3 szerződést kötött különböző államokkal. Pápaságának legemlékezetesebb politikai műve a Kiegyezés az Olasz királysággal volt, amely titkos tárgyalások révén valósult meg. A történészek egyetértenek abban, hogy a Lateráni Egyezmény XI. Piusz műve volt: az 1929. február 11-én szentesített egyezmény ugyan az egyházi állam végét jelentette, ám lehetővé tette, hogy a Vatikán Rómán belül maradhasson.

Programja alapelveit az 1922-es Ubi arcano, illetve az 1925-ös Quas primas enciklikájában fogalmazta meg. E műveiben feltételezi ‘az egyháznak a világi hatalomtól való teljes szabadságát és függetlenségét isteni küldetése gyakorlásában’. Többször hangoztatta: ne veszélyeztessük a világ békéjét.

Bár XI. Piusz pápa rokonszenvezett a jobboldali kormányokkal, a nácizmus, illetve a kommunizmus kapcsán is szilárd, kemény álláspontot képviselt. A nemzetiszocializmus bűntettei ellen írta 1937-ben a Mit brennender Sorge kezdetű enciklikáját.

XII. Piusz (1939-1958) a 20. század legellentondásosabb pápája. Pedig megválasztásakor a bíborosok egyértelműen meg voltak győződve kiváló vezetői képességeiről: Eugenio Pacelli egyházfővé való megtételét mindössze egyetlen napos konklávé előzte meg. Mindmáig dilemmát jelent a történészek számára XII. Piusz személye. Vádlói szerint fel kellett volna emelnie szavát a nácizmus rémtettei ellen. Védelmezői ugyanakkor úgy vélik, amennyiben ezt megtette volna, azzal a katolikusoknak okozott volna súlyos kárt. Illetve megemlítik, hogy a második világháború idején a római kolostorokban és a Vatikánban több tízezer zsidónak biztosított menedéket. Szerepéről akkor alkothatunk teljes képet, ha töviről hegyire megismerjük a Vatikán archívumát pontifikációjának időszakáról. A nagy világégés után XII. Piusz és az olasz egyház kereszteshadjáratot vezetett a kommunizmus ellen. Közben rendszeresen elítélte a kapitalizmust is.

XXIII. Jánost (1958-1963) amolyan ‘átmeneti pápának’ választották meg, ám a főpapok legnagyobb megrőkönyödésére Angelo Giuseppe Roncalli volt velencei pátriárka meghirdette az egyház teljes megújulását eredményező II. Vatikáni Zsinatot. Egyik méltatója így jellemezte: ‘Egyszerre volt erős és kedves, egyenes és őszinte, alázatos és szelíd egyéniség, készséges és nyitott, derűs és békés, optimista és bizakodó, minden erőszaktól távol álló egyéniség’. Jámborságának, szeretetének alapja az Istenbe vetett alázatos bizalom volt, az az alapgondolat, milyen kicsik vagyunk az Úr nagyságával szemben. Programja tulajdonképpen egyszerű: hirdetni kell az Evangéliumot. Ő volt az első pápa, aki felismerte, hogy az igehirdetésben milyen fontos szerepet játszhatnak a különböző médiumok.

1959 januárjában hirdette ki az ökumenikus zsinat összehívását, amelyet 1962. október 11-én nyitottak meg. Valóban korszakalkotó esemény volt ez az egyház életében, hiszen több szempontból új alapokra helyezte életét, működését. Egyebek mellett lehetővé tette, hogy a szentmiséket anyanyelven mondják.

Programja kapcsán mindenképpen meg kell említeni Pacem in terris enciklikáját, ebben rögzíti a béke négy fő ismérvét. Ezek az igazság, az igazságosság, a szeretet és a szabadság. 1963-ban XI. Piusz sírja mellé temették a Szent Péter bazilika altemplomában.

VI. Pál (1963-1978) fejezte be a II. Vatikáni Zsinatot. Milánó érseke, Giovanni Battista Montini megválasztását követően a Népek Apostola nevet vette fel. Rendkívül okos, bölcs személyiségnek tartották, így tulajdonképpen pápává való megtétele senkit sem lepett meg. Egyik homíliában így fogalmazta meg ars poeticáját: ‘A legnagyobb tisztelettel folytatni fogjuk elődeink művét: a szent egyházat meg fogjuk védeni azoktól a hitbeli és erkölcsbeli tévedésektől, amelyek belülről és határain kívülről fenyegetik egységét’. Az ő pápasága alatt erősítették meg a vatikáni ‘miniszterelnök’, az államtitkár hatalmát, egyebek mellett rábízták a kongregációk munkájának összehangolását.

A pápa évről évre mind több bíborost nevezett ki, így számuk összességében 136-ra emelkedett. Jelentős volt elkötelezettsége az ökumenizmus mellett. Ennek jegyében 1964 elején, Vízkereszt ünnepén a Szentföldre látogatott. Elkötelezte magát a missziók mellett, apostoli utakat tett több országban. Kormányzása alatt jvult a Szentszék és a volt szocialista országok viszonya: 1966-ban látogatást tett nála Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. A javuló légkört jelzi, hogy 1971-ben Mindszenty bíboros engedélyt kapott Magyarország elhagyására.

Enciklikái közül az egyik legismertebb az emberi élet védelmében írt Humanae vitae (1968).

I. János Pál (1978) ugyan ugyancsak jelentős reformokat tervezett, ám a volt velencei pátriárka rövid ideig szolgálhatta pápaként egyházát, így elképzeléseit nem valósíthatta meg.