Forrás: Új Élet

A Hitközség patinás Dísztermében került sor az idei Scheiber Sándor-díjak átadási ceremóniájára, az ezzel kapcsolatos laudációkra, méltatásokra. Az esemény prominens vendégeit, a kitüntetôket és kitüntetetteket a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma részérôl Sepsi Kovács Éva köszöntötte. A Hitközséget Streit Sándor, a BZSH elnöke és Zoltai Gusztáv üv. igazgató képviselte. A forgatókönyv szerinti sorrendben a méltatásokat a kitüntetések átadása, majd a díjazottak köszönô szavai követték.

Schweitzer József, a Scheiber Sándor Alapítvány kuratóriumi elnökének megnyitóbeszéde a kuratórium 2005. évi Scheiber-emlékdíjat átadó ünnepsége alkalmából.

“Igen tisztelt dr. Bozóki András miniszter úr, David Admon nagykövet úr, tisztelt fôtanácsadó asszony, tisztelt kuratórium, tisztelt Scheiber család, vendéglátóink, a Hitközség vezetôi, hölgyeim és uraim!

Boldogult Scheiber Sándor professzor halálának a polgári évforduló szerinti 20. évfordulója ez a mai nap.

Azért gyűltünk egybe, hogy reá emlékezve, a Magyar Köztársaság által alapított Scheiber Sándor Emlékdíj ez évi kitüntetettjeit, Jehuda Don, Shlomo Spitzer és Tatár György tanár urakat köszöntsük, és a miniszter urat felkérjük, hogy a kitüntetést számukra átadni szíveskedjék.

Egyúttal pedig az alapító Magyar Köztársaság számára jelenlévô képviselôje, a miniszter úr személyén keresztül hálánkat fejezzük ki.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a miniszter urat kuratóriumunk ez ünnepi ülésén köszönthetjük. Most megkezdett magasrendű munkásságához sok sikert és áldást kívánunk. Köszönjük azt, hogy a magyar tudomány nagyjai sorában boldogult Mesterünk nevét eme emlékalapítvány létesítésével kormányunk folyamatosan ôrzi, s iránta érzett tiszteletét kifejezi.

Mielôtt néhány elmosódó szóval Scheiber Sándorra emlékeznénk, egy hivatalos bejelentést teszek, mint a kuratórium elnöke. Karasszon Dezsô professzor úr nem mindig kifogástalan egészségi állapotára hivatkozva, kurátori tisztségérôl leköszönt. A kuratórium egyhangúan fiát, Karasszon István professzort, a szentírástudományok tanárát és jeles kutatóját ajánlotta a miniszter úrnak a kurátori tisztségre történô felkérésre.

Ez a felkérés megtörtént, ennélfogva Karasszon István professzor urat mint kuratóriumi tagtársunkat köszöntöm.

Egy kurátori tisztség lemondás folytán megszűnt. A tisztség betöltésére a kuratórium a Mazsihisz elnökét, Heisler András mérnökközgazdász urat jelölte. A jelölést a miniszter úr elfogadta, és a kurátori tisztségre Heisler András urat felkérte. Az új kurátor urakat üdvözlöm magas tisztségükben, és kívánom, hogy eredményesen járuljanak hozzá kuratóriumunk további működéséhez.

Akire az alapítvány emlékeztet, s akinek nevét viseli, Scheiber Sándor – két évtizede nincs közöttünk.

Magam – dolgozószobám ajtaja fölé elhelyezett festményére tekintve -elmondhatom, hogy vele, személyével, a növekvô évek során nem fogyatkozó fényű emlékével szinte naponta találkozom.

Sokágú munkásságáról sokan szóltak és írtak.

E mostani alkalommal kurátortársunk, Voigt Vilmos professzor úr lesz szíves róla megemlékezést tartani. (A megemlékezésrôl lásd külön cikkünket. – A szerk.)

Voigt professzor úr tanszékére már akkor hívta meg Scheiber Sándor professzort rendszeres vendégelôadóként, amikor ezért a gesztusért nem járt osztatlan elismerés.

Ezt a tényt megboldogult tanárunk tisztelôi és tanítványai magasra értékelik.

Most is köszöni a professzor úrnak.

Ez alkalommal mint egykori tanítványa, utóbb tanártársa, végül mint rektori székének örököse sem tudományos működésérôl, sem tudományszervezô tevékenységérôl nem kívánok megemlékezni.

Amennyire e rövid néhány perc alatt lehetséges, egyéniségérôl, jellemérôl, életútjáról és életsorsáról szeretnék néhány szót szólni.

Talán elmondhatom, azok közé tartozom, akik ezt az életutat szépségeivel, megpróbáltatásaival együtt meglehetôsen közelrôl ismerik.

Azt hiszem, hatodik gimnazista lehettem, anyai nagyatyámmal, boldogult Koffer Árminal, Scheiber Sándor szemináriumi dolgozószobájában tartózkodtam, amikor Sándor londoni tanulmányútjáról visszaérkezett, s Geniza-kutatásairól nagyatyámnak beszámolt.

Elôadásmódja, lénye annyira lenyűgözött, hogy amikor nagyatyámtól elbúcsúzott, a Margit híd melletti Duna-parti otthonból elkísértem ôt sétálva egészen a Dohány utca és a körút sarkáig, s egész úton át elbűvölve hallgattam, amint a számomra ismeretlen, rejtélyes, csodás

világról, a genizák világáról beszélt. Azóta tart Scheiber bűvöletében.

Ragyogó, csevegô elôadásmódja a baráti beszélgetésben, páratlan tudása a zsidó, a magyar és a világirodalomban, nemkülönben egész lényének lebilincselô kedvessége.

Együtt voltunk a súlyos megpróbáltatások óráiban 1944 végén, a Vadász utcai menedékház nyomorúságos pincéjében. A gyilkos golyók ott oltották ki édesanyja életét.

Az imbolygó lélekmécses mellett ott ült sivát.

Nem sokkal elôtte tért meg az örökkévalóságba édesatyja, a józsefvárosiak nagy tiszteletben állott ôsz rabbija.

Scheiber szinte egyszerre veszítette el szüleit.

Családja mellett a zsidó tudás volt a menedéke.

Elmondhatta a zsoltár szavával: ha nem lenne a Te Tórád az én gyönyörűségem, elvesztem volna kínjaimban.

A Vadász utcai menedékház, a pince, az idegtépô napok kényszerű semmittevésében Scheiber, magával hozott jegyzetei alapján – s milyen jellemzô, elhozta magával a menedékbe azokat a jegyzeteket, amelyek még viszonylag nyugalmasabb nyári idôszakából származtak -tudományos pontossággal liturgiatörténeti elôadásokat tartott.

Fiatal rabbik, szeminaristák zsákra, pokrócokra kuporodva körülvettük ôt. Ahogyan a régiek mondották: a lábainál ültünk.

A környezet rettenetes volt, maga az elôadás a legelegánsabb egyetem katedrájához illett.

Felszabadultunk.

Hálával gondolok Lôwinger Sámuel professzor úrra, Kálmán Ödön kôbányai fôrabbira és reá, akik bíztak bennem, fiatal, kezdô, botladozó

lépteimet vigyázták, s a pécsi rabbiszékre irányítottak.

Kálmán Ödönnel együtt ô bíztatott bátorító szavakkal mint kezdôt a magas tisztségbe, ahol három és fél évtizedet töltöttem el. Scheiber Sándorral folytonos kapcsolatban. Iktatásom után ott volt esküvônkön, Judit lányunk születésekor adott kiduson, Gabi fiunknak az Ábrahám Szövetségébe történt befogadtatásán, majd bár micváján, Judit és Matyi esküvôjén.

A pécsi hitközség számos kiemelkedô ünnepségén, s szinte minden évben egy-egy vallásos délutánján. Családunknak rabbija volt, nekem tanárom.

Talán életét is ismertem, amely nem volt mindig felhôtlen.

Nem egyszer környékezte kicsinyesség, irigység, rosszakarat, vádaskodás.

A ma már nagyjából elfelejtett, de sok szép verset alkotott költô, Fodor József szavaival gyakorta mondhatta: bántottan élek.

Igen, ám sem a kutatást, sem a tanítást, sem a másokkal törôdô, sokszor áldozatos segítségnyújtást egy pillanatra sem adta fel.

Az 1953-ban, Moszkvában kitört agyrém és vérvád, amely a Kreml orvosait Joint-bérenc gyilkosoknak kürtölte ki, a magyarországi zsidóság számára is súlyos következményekkel járt. A Joint kénytelen volt magyarországi tevékenységét megszüntetni.

Beteg, magányos öregeket és egyetemi tanulmányaikat Auschwitz után megárvultan, minden támasz nélkül folytató fiatalokat ért, s szinte létükben rendített meg a súlyos helyzet. Hogyan tovább? A Joint megtalálta a segítés módját, ám a kivitelezés kockázatos volt. Titkos akció, amelynek kiderülte súlyos következményekkel fenyegetett.

Akik vállalták, a börtön árnyékában éltek évekig. Nem voltak sokan. Scheiber vállalta ezt a kockázatos feladatot, mert mint szűk baráti körben mondotta, zsidó kötelességet teljesített.

A 18 áldásmondat egyike Istent magasztalva, ezekkel a szavakkal fejezôdik be: Ráv lehosiá, bôséges arra, hogy segítsen. Bizonyos szójátékkal, de nagyon komoly értelemmel ez a befejezô rész is azt mondja, hogy Ráv, azaz a rabbi (kötelessége), löhosiá, hogy segítsen. Teljesítette maradéktalanul.

Kevésnek volt közöttünk olyan sokszorosan igazolt jogcíme 1956-ban, hogy naposabb égtáj felé húzódjék, mint éppen Scheiber Sándornak. De ô maradt!

Otthonuk egy elég hangos, lövöldözésektôl zaklatott hely közelében volt. Ennek tudtában felhívtam Pécsrôl, s annyit mondottam, hallom, hogy életetek zaklatott. Lôwinger professzor úr tágas-napos lakásában bizonyára lenne hely számotokra, talán nekünk is. Scheiber persze megértette, mirôl van szó. Lôwinger professzor akkor már Izraelben lakott. Az én szavaimra Jöhezikél próféta egyik mondatának négy szavával felelt. Caufe nöszaticho lövész Jiszroél. Utána másról kezdett beszélni, de én megértettem, mert ez a négy héber szó annyit jelent: ôrszemül rendeltetek Izrael háza felé. Minden megrendülhet, minden leomolhat, ám az ôrszem rendületlenül áll ôrhelyén. Ôrszem volt, s állt rendületlenül.

Majmunival kapcsolatos tanulmányai indítanak arra, hogy e rövid megemlékezést Majmuni Mózes egy tanításának említésével zárjam. A vallástörvény, a halacha, bár figyelme mindenre kiterjed, mégsem öleli át az élet egészét. Van, amikor az egyénnek önmagának kell magatartását

megállapítania és szabályoznia. Teheti Isten dicsôségére, s ekkor reá vonatkozik a próféta szava: szolgám vagy te, Izrael, benned nyilatkozik meg az én dicsôségem. (Dávid Hartmann: Maimonides, Torah and Philosophic Quest, Philadelphia, 5737-1976,234. o.)

Scheiber Sándor hűséges szolgája volt Istennek, rabbija, tanítómestere Izraelnek.

Talán most ennyi elég lesz, s hadd fejezzem be azokkal a szavakkal, amelyekkel a Talmud egy nagy mesterét búcsúztatták: Sömuél hákátán mét, mi javi lánu tömuráto, Sömuél hákátán az öröklétbe tért, mikor jô hozzá hasonló?”

Komoróczy Géza Jehuda Don professzort méltatta.

Jehuda Don professzor 1930-ban született Budapesten, iskolába az akkori Zsidó Gimnáziumba járt, 1947-ben ment Palesztinába, 1948 óta izraeli állampolgár. Egyetemi tanulmányait Jeruzsálemben a Héber Egyetemen és Londonban a London School of Economicson végezte (1961). Szakterülete a közgazdaságtan, gazdaság- és társadalomtörténet, statisztika. A Bar Ilan Egyetem (Ramat-Gan) egyetemi tanáraként vendégprofesszor volt számos külföldi egyetemen (San Francisco, Harvard, New York, Boston, London, Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a CEU/Közép-európai Egyetem). Az izraeli kibucok hatékonysága tárgyában végzett kutatásai nemzetközileg is nagy figyelmet keltettek, és hozzájárultak ennek a társadalmi és gazdasági szervezeti formának az elfogulatlan értékeléséhez. Összesen nyolc könyve jelent meg, ezek mellett számos tanulmánya, többek között Magyarországon és magyar folyóiratokban is. Tíz éven át (1986-1995) az Izraeli-Magyar Baráti Társaság elnöke volt, éppen abban az idôben, amikor – nem kis mértékben éppen az ô személyes érdemébôl -szorosabbra fűzôdtek Magyarországnak az addig politikai okokból befagyasztott tudományos, kulturális kapcsolatai Izraellel. Évtizedek óta folytat tudományos kutatásokat és publikál a magyarországi zsidó történelem (elsôsorban gazdaságtörténet) témakörében. Gazdaságtörténeti kutatásainak eredményei, amelyek részletes és módszertanilag is újszerű elemzésekkel bemutatták a magyarországi zsidóság szerepét az ország és a fôváros gazdasági életében, annak idején, történeti jelentôségükön túl, érdemi hozzájárulást jelentettek a magyarországi zsidóságot érintô kárpótlási tárgyalásokhoz. Egyetemén Magyarországról is fogadott és képzett ki ösztöndíjas diákokat magyarországi vonatkozású történeti témákban.

Jehuda Don, miután köszönetet mondott a magas rangú kitüntetésért, egy Scheiber Sándorral közös kabbalát sábbáti együttlétükrôl beszélt, a tudós rabbi szavait, gondolatait idézve, melyek, mint mondta, napjainkig is a fülében csengenek.

Schweitzer József nyugalmazott országos fôrabbi laudációja:

A Scheiber Sándor-díj kuratóriuma ebben az évben az egyik tudományos díjjal történô kitüntetésre dr. Shlomo Spitzer professzort, az izraeli Bar Ilan Egyetem tanszékvezetô tanárát javasolta, s ezt a javaslatot a miniszter úr elfogadta. Javaslatunk Spitzer professzornak a magyar zsidó történelemmel foglalkozó kutatásait értékeli, amelyek fôként egyes gyülekezettörténetekre, kiemelkedô rabbik munkásságára, a magyarországi zsidó liturgia alapvetô forrásművére irányulnak. A gyülekezettörténetek különösen a Burgenland néven ismert osztrák-magyar határterületen helyet foglalt hét neves gyülekezetre irányulnak.

Magyar-zsidó liturgiatörténeti kutatásainak legjelentôsebb alkotása az elsô magyarországi zsidó liturgikus mnek Nagyszombati Izsák alapvetô munkájának kommentárokkal ellátott kritikai kiadása. Kohn Sámuel, a magyar zsidó történetírás nagymestere 1526-ig megírta a hazai zsidóság történetét. Művéhez számos zsidó forrást kutatott fel, melyeket külön kötetben adott ki. E néhány tíz forrást tartalmazó magyar-zsidó vonatkozású történeti anyagot Spitzer professzor Komoróczy Gézával egyetemben több száz forrásra tudta kiegészíteni. A Kohn Sámuel megalapozta kutatást lényegesen bôvítették. Ez a könyv a magyar zsidó történet rabbinikus forrásai tekintetében alapműnek számít, amelyre sokáig vártunk, és megérkezését a történettudomány minden művelôje és barátja különös melegséggel köszönti. Mint említettem, szívesen foglalkozik jeles rabbik tevékenységével, e kutatásainak összegzése a magyarországi ortodox rabbikat, életútjukat és irodalmi tevékenységüket bemutató leglényegibb munkája. Kutatói, valamint tanszékén végzett rendszeres oktatót munkássága kapcsán külön területet ölel fel a múlt századi neoortodoxia, vagyis az egyetemes műveltséget mély zsidó tudással^ és tradicionista vallásossággal egyesítô zsidó életszemlélet és életgyakorlat vezetôje, Sámson Raphael Hirsch munkásságának értékelése, annak alapos bemutatásával, valamint Hirsch rabbi sokágú irodalmi tevékenységének bibliográfiai összegzésével. Vendégelôadóként az ELTE Hebraisztikai Tanszékén Komoróczy professzor felkérésére, a Rabbiképzô Intézetben az én felkérésemre szívesen vállalt és tartott a hallgatóság által nagy érdeklôdéssel kísért elôadásokat. Scheiber Sándor magyar zsidó történeti kutatásainak napjainkban Shlomo Spitzer professzor az egyik legkiemelkedôbb folytatója és örököse. Amikor a kuratórium ôt a Scheiber-díjjal történô ékesítésre messzemenôen méltónak talárja, egyben életére és munkásságára további gazdag sikereket, és a Mindenható megtartó kegyelmének áldását kéri.

Miután a miniszter úr a kitüntetést átadta Shlomo Spitzer professzornak, a díjazott egy szép idézettel mondott köszönetet, majd beszélt élete különbözô szakaszairól, a családjáról, arról, hogy a magyar nyelv milyen sokat jelent számára. Szólt publikációiról és Scheiber Sándorral való kapcsolatáról.

Fröhlich Ida professzor

Tatár Györgyöt méltatta.

Tatár György (szül. 1947) egyetemi docens tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte. Egyetemi habilitációja (1997), több tudományos és irodalmi kitüntetése vagy díja (az egészen kivételes jelentôségű Pergamon Press Maxwell Prize, 1985; az Örley-díj, 1990), kitüntetô külföldi ösztöndíjai (DAAD ösztöndíjak Münchenben és Heidelbergben, 1985, illetve 1990; Wissenschaftskolleg Berlin, 1991; Jerusalem Fellows, 1996-1998) jelzik teljesítményét és elismertségét. 1992 óta egyetemi docens az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filozófiai Intézetében. Egyéb kötelezettségei mellett az ô egyetemi működése és irodalmi munkássága elevenítette fel a középkori és a 20. századi zsidó filozófia örökségét Magyarországon: héber szövegolvasási és magyarázó kollégiumai Jehuda ha-Lévi Kuzárijáról; tanulmányai és két könyve Franz Rosenzweigrôl, a jelentôs bölcselô munkáinak fordításával (1990, 1996); tanulmányai többek között a Biblia zsidó értelmezésének problémáiról, a zsidókeresztény dialógus legnehezebb, igazán kritikus kérdéseirôl stb., most már két könyvben is összegyűjtve (Pompeji és Titanic, 1993; A nagyon távoli város, 2003) a korszerű zsidó gondolkodásnak az igényes értelmiség számára jól érezhetô, magas szintű jelenlétét teremtették meg a magyar szellemi életben. Alapos ismerôje Izrael szellemi, kulturális és társadalmi életének, az itthoni vitákban gyakran képviseli, bátran és mindig nagy meggyôzô erôvel, az Izrael mellett érvelô nézeteket. Tájkép csata közben: Izrael című könyve (2000) nemcsak érdekes és értékes bevezetés az izraeli életbe: a zsidó gondolkodás erôinek felszabadítása, belülrôl és a világban egyaránt.

A díjátadást követôen a kitüntetett elmondta, személyesen nem találkozhatott Scheiber Sándorral, de jól ismeri életútját, munkásságát. Majd egy kedves történet keretén belül elmesélte, Komoróczy professzor segítségével milyen módszerrel tanulhatott meg héberül. A nagyszabású esemény állófogadással fejezôdött be.

Comments are closed.