Forrás: Híradó Belpolitikai Napló

Gyurcsány-vizit a Terror Házánál: bejelentkezés nélkül, gyalog

2005. február 25. 10:31A kormányfő a nyitás előtt érkezett, szerény virágcsokrot helyezett el, egy percig némán állt az emléktábla előtt, majd távozott

A nagyításhoz kattintson a képre

Előzetes bejelentés nélkül felkereste Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a budapesti Terror Háza Múzeumot. A miniszterelnök szűk fél órával a múzeum megnyitása előtt gyalog érkezett az épület Andrássy útra néző homlokfalán lévő emléktáblához. Szerény virágcsokrot helyezett el, egy percig némán állt az emléktábla előtt, majd távozott.

László Boglár kormányszóvivő közölte, hogy Gyurcsány Ferenc természetesen miniszterelnökként, nem magánemberként rótta le kegyeletét az áldozatok előtt. A szóvivő elmondta: a kormányfő célja az emlékezet virágának elhelyezése volt, így a múzeum kiállítását nem tekintette meg.

A miniszterelnök üzenete a kommunizmus áldozatainak emléknapján:

“Magyarország a rendszerváltással elkezdte a jövőt, de másfél évtized kellett ahhoz, hogy le tudja zárni a múltat. Mert mindehhez arra volt szükség, hogy a történelem a nemzet közös nevezője legyen, és ne világnézeti alapon más és másképp elbeszélt események krónikája. Az új Magyarország akkor születhet meg, ha szembenézett a régivel: azzal, amely aktívan szerepet játszott a Holocaustban, és azzal, amely sok százezer honfitársunk életét tette tönkre, vagy vette el a kommunista diktatúra évei alatt.

Áldozat és áldozat között nincs különbség, mint ahogyan zsarnokság és zsarnokság között sincs: mindegy, hogy bal-, vagy jobboldali eszme kisajátításából született-e meg.

A ma élő magyarok nemzedéke nem felelős a múlt bűneiért, de kötelességünk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk. Ez demokrataként, a szabad Magyarország polgárként jogunk, hazafiként kötelességünk, emberként pedig becsületbeli ügyünk.

Az ország miniszterelnökeként, az új baloldal politikusaként és apaként fejet hajtok a kommunista diktatúra minden áldozata előtt.”

Ma ötödik éve február 25-én a országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeznek. A mai megemlékezések részeként Mádl Ferenc államfő a Terror Háza Múzeumban a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt magyar állampolgároknak emléket állító kiállítást nyit meg. A megnyitón felolvassák Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének beszédét; Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a helyszínen mond beszédet.

A fővároson kívül több vidéki városban is megemlékeznek akommunizmus áldozatairól. A 2000 júniusában, az Orbán Viktor vezette koalíciós kormány idején hozott parlamenti döntéssel azért választották ezt a napot a kommunizmus áldozatairól való megemlékezésre, mert 1947-ben ezen a napon hurcolták el Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A szovjet katonai hatóságok Kovács Bélát 1947. február 25-én szovjetellenes kémkedés és ellenkormány alakításának hamis vádjával letartóztatták, a Szovjetunióba hurcolták, majd bírósági tárgyalás nélkül 25 évi kényszermunkára ítélték. Csak 1955 őszén kerülhetett haza, de 1956 áprilisáig még fogva tartották.

A közelmúlt történelmének egy teljesen ismeretlen tragédiáját, a második világháború után a Szovjetunióba hurcolt civilek sorsát mutatja be a budapesti Terror Háza Múzeumban pénteken nyíló Magyar tragédia, 1945 – Jaj a legyőzötteknek! Rabszolgasorsra kényszerítve című kiállítás – mondta Stark Tamás történész. Ezt a tragédiát szovjet részről úgy leplezték, hogy az elhurcoltakat egyszerűen hadifogolynak nyilvánították, pedig a foglyok jelentős része nem katonaként, hanem civilként került fogságba – mondta a Magyar Tudományos Akadémia történettudományi intézetének tudományos főmunkatársa, aki Kun Miklós történésszel együtt a tárlat háttáranyagának összeállításában vett részt. A történész hangsúlyozta: nem spontán, hanem szisztematikus folyamatról volt szó, a moszkvai vezetés már 1943-ban megtervezte, miként használják fel az ellenséges országok munkaerejét.

A moszkvai központi levéltár anyagait is kutató Stark Tamás elmondta: a szovjet fogságba esett magyarok száma 600-700 ezer lehetett, közülük legalább 250 ezren civilek. A civilek összegyűjtése mindenhol más módon, eltérő félrevezetési taktikák alkalmazásával történt. Az elhurcoltak nevét szerinte össze lehetne gyűjteni a korabeli úgynevezett hadifogoly-híradókból, ezt a munkát még senki nem végezte el.

Stark Tamás elmondta, hogy a magyar foglyok többsége kényszermunkatáborban élt, és minden nagy beruházásban részt vett. Ott voltak a Bajkál-Amúr vasútvonal, a Bratszki erőmű, különböző csatornák, valamint a Kijevet Moszkvával, illetve a Moszkvát a Fekete-tengerrel összekötő utak építésén. Sok magyar dolgozott a Donyec-medence bányáiban, az Uralban, sőt Közép-Ázsiában és északon, például Vorkután, Kolimán is. A foglyok döntő többsége 1945 nyarán került ki az egykori Szovjetunióba; a szovjetek alapvetően munkaképes korú fiatalokat vittek el, az elhurcolt civilek átlagéletkora 25 év volt.

A 1947-48-as fő visszatérési hullám után, még 1955-ben is jöttek haza, a kényszermunkások harmada azonban soha nem láthatta viszont hazáját. Utóbbiak részben a Szovjetunióban, részben korábban, a romániai és egyéb tranzittáborokban és a kiszállítás közben pusztultak el. Úgy tűnik, hogy a szovjetek az összes magyarországi térségre lebontott kontingenst határoztak meg, és bár ilyen szovjet parancsot nem látott, a civilek összegyűjtésének módjából arra lehet következtetni, hogy előírt létszámokat teljesítettek – mondta Stark Tamás.

A kérdés másik szakértője, Bognár Zalán történész, a Károli Gáspár Egyetem adjunktusa azt mondta: a nagy számú civil elhurcolását alapvetően a harminc milliós emberveszteséget elszenvedő Szovjetunió hatalmas munkaerőhiánya indokolta. Kifejtette ugyanakkor: a Szovjetunió a magyarokkal szemben hivatalosan nem mondta ki a kollektív bűnösség elvét, a gyakorlatban viszont alkalmazta. Sztálin 1943 tavaszán, Anthony Eden brit külügyminiszterrel folytatott tárgyalásain kijelentette: “a magyarokat meg kell büntetni”. Molotov szovjet külügyminiszter egy Edennek címzett későbbi levelében arról írt: nemcsak a magyar kormány, hanem kisebb-nagyobb mértékben a magyar nép is felelős a magyar hadsereg bűneiért.

A történész elmondta, hogy a civilek elhurcolásának három “apropója” volt. Elsőként Kárpátalja Szovjetunióhoz csatolásával a térséget felszabadító negyedik ukrán hadsereg “gondoskodott” arról, hogy izolálják “a nép bizalmát nem bíró személyeket”; a 18 és 50 év közötti magyar és német civil lakosságból 30-40 ezer embert vittek hadifogolytáborokba.

Az elhurcolások második oka a Budapest, Debrecen és más városok ostroma utáni úgynevezett hadifogolylétszám-kiegészítés volt. Ennek hátterében az állt, hogy a szovjet csapatok az ostromok elhúzódását a védőseregek nagy létszámával indokolták. Budapest bevétele 51 napig tartott, a felső vezetésnek “hazudott” 180-200 ezer ember helyett azonban csak 75-80 ezren védték a fővárost. Azért, hogy el tudjanak számolni a hadifoglyokkal, Budapestről és környékéről az ostrom után, április közepéig csaknem 100 ezer embert gyűjtöttek össze a hadifogoly-létszám teljesítésére.

A harmadik ok Sztálinnak a német nemzetiségűek elhurcolására vonatkozó utasítása volt. A tervszámok teljesítése érdekében a Tiszaháton, Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében színmagyar nemzetiségű településekről is vittek el embereket; Zielbauer György történész korábbi számítása alapján 60 ezer személyt hurcoltak el. Volt olyan helység, ahol Hitler neve alapján, az r betűre végződő nevűeket választották ki, Pásztorokat, Bodnárokat és másokat hurcoltak el. A történész elmondta: ő úgy becsüli, hogy 660 ezer volt a katonaként hadifogságba kerültek száma és 230 ezer civilt vittek el, tehát összesen csaknem 900 ezer ember hurcoltak el, szemben a Stark Tamás által közölt 700 ezres számmal.

A szovjetunióbeli kényszermunka áldozatainak emléket állító kiállításon bemutatják azt a dokumentumgyűjteményt, amelyet írott visszaemlékezésekből, illetve a túlélőkkel készített beszélgetésekből állított össze a múzeum.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.