Forrás: 168 ÓraBecsöngetünk mindenhová

KUPPER ANDRÁS A FIDESZ ÚJ BUDAPEST-POLITIKÁJÁRÓL

2005/8 – Közélet

Nagy József

Nem kis vihart kavart a fővárosi közgyűlés Fidesz-frakcióvezetőjének nyilatkozata, miszerint nem felszabadult Budapest 1945 februárjában, hanem a város megszállása kezdődött akkor. Ezért aztán ne ünnepelje senki az évfordulót, legfeljebb csöndes megemlékezést tartson. Közben javában “zajlik az élet” a fővárosi közgyűlésben, jelesül annak Fidesz-frakciójában is.

Az országértékelő Orbán Viktor szerint “új terv kell Budapestnek, olyan, amilyenben az emberek véleménye benne van”. Hogyan tesznek szert az emberek véleményére?Felkeressük őket. Most ugyanaz a feladat Budapesten, mint ’96-ban, amikor a polgári Magyarország programjával jártuk az országot. A Fidesz az eddiginél sokkal közelebb kíván kerülni a választókhoz a fővárosban. Célunk: semmi ne történhessék úgy, hogy arról előtte a polgárokat meg ne kérdeznénk.

Hogy akarják elérni őket?

Becsöngetünk mindenhová.

Kupper András vállára kapja kis hátizsákját, s kopogtat a pestszentlőrinci panelban, hogy csókolom, a Fidesztől jöttem, mit csináljunk a városban?

Igen. Kis közösségeket hozunk létre, bográcsozunk, s közben megbeszéljük az ügyes-bajos dolgokat. Ne én találjam ki, mi legyen a választókerületemben, hanem a polgár mondja, hogy Kupper úr, ez nem jó, inkább mással foglalkozzanak. És akkor nekünk azzal a mással kell foglalkoznunk.

Arra választottuk magukat, hogy intézzék közös ügyeinket, kezeljék a közkasszát, szakértőikkel találják ki, mire van szüksége a kerületnek, a városnak. Egyetlen ügyet mondjon, kérem, a praxisából, ami alulról indult.

Saját választókerületemben megépült egy út, de nincs mellette járda és csapadékelvezető, az esővíz folyamatosan mossa alá az úttestet. Ergo meg kell csinálni a járdát.

Miért kell ehhez becsöngetni a polgárhoz?

Mert lehet, hogy az a járda magunktól nem jut az eszünkbe. Mint ahogy ebben az esetben nem is jutott. Egy lakó talált meg bennünket vele.

Lett járda végül?

Az nem. Mert nem mi adjuk a kerület vezetését. De ha majd mi irányítjuk az önkormányzatot nemcsak ott, hanem a fővárosban is, akkor minden alulról érkező javaslatot beépítünk a munkánkba. Ha pedig nekünk lesz jó ötletünk, megkérdezzük a polgárokat, mi a megoldáshoz vezető legrövidebb út.

Nem több ez, mint párt-pr.

Az miért ne lehetne cél, hogy a pártnak jó legyen? Egyébként pedig, ha a becsengetésektől esetleg nem látszunk is hatékonyabbaknak, annyi haszna mindenképpen van a dolognak, hogy az emberek jobban szeretik azokat a döntéseket, amelyeknek részesei.

Nézzük az ön minapi, nagy vihart kavart nyilatkozatát, amelyben felszólít, ne ünnepeljük 1945. február 13-át, mondván, az nem Budapest felszabadulásának, hanem a szovjet megszállás kezdetének napja… Hová megy? Rosszat kérdeztem?

Csak hozom a nyilatkozat pontos szövegét. Tessék. “Felhívjuk az MSZP és az SZDSZ vezető politikusainak a figyelmét arra, hogy bár egyesek valóban felszabadulásként élték meg a bevonulást, a szovjet megszállás alatt több mint 50 ezer nőt erőszakoltak meg Budapesten, rengeteg civil férfit agyonlőttek, zaklatták, kifosztották a pincébe menekülő családokat. A szovjet megszállás rémtetteit fél évszázadon keresztül titkolták, de ez nem hatalmazza fel a felelős politikusokat, hogy átértékeljék a múltat.”

Miért volt szükség most ezekre a mondatokra?

Mert az MSZP felszabadulási ünnepséget hirdetett. Ami szerintem durva provokáció azok ellen, akik számára február 13-a nem volt felszabadulás.

Az ön nyilatkozata nem kevésbé provokáló. Van, akinek az életet jelentette az a nap.

Akkor sem ünnepelni kell, hanem megemlékezni. Léteznek helyek, ahol az ilyen diszkréten megtartható. Mondok még valamit: 1872-től Magyarországon tiltott volt a művi abortusz. 1945. február 14-én engedélyezték ismét.

És?

Nyilatkozatom után sokan jöttek hozzám, hogy az ő családjukban is erőszakoltak meg nőket a szovjetek.

Tragédiák. Tragédiát éltek át a zsidók, cigányok, ellenállók is, akiket a nácik elhurcoltak február 13-a előtt.

Én nem bántottam senkit. Csak azt kértem, ne ünnepeljenek. A holokauszt emléknapján követ vittem a Kozma utcai zsidó temetőbe, és fejet hajtok majd a kommunizmus áldozatainak emléknapján is. Én nem antiszemitáztam le senkit. Ezzel szemben rólam azt írta tizennyolc baloldali értelmiségi, hogy “Kupper nyilatkozatával csatlakozott a budapesti gettó felszabadulásáról való megemlékezésről kivonuló MIÉP-frakcióhoz”. Én? Vagy: “A Fidesz-MKDSZ-frakció ezzel a nyilatkozattal azok mellé állt, akik 60 évvel ezelőtt feláldozták Budapestet, hogy még néhány hétig fennmaradhasson a magyarországi nyilashatalom és a náci birodalom.” Én? Már tavaly is mondtam Schiffer János főpolgármester-helyettesnek, hogy nem kéne ünnepelniük. Erre ő összemosott engem a nemzetiszocialistákkal, mire bepereltem. Első fokon nyertem is. Nem helyénvaló Kupper Andrást antiszemitának, Szálasi egyenes ági leszármazottjának beállítani.

Pláne, hogy másfél év múlva főpolgármestert választunk. Van már…

Nincs még jelölt.

És ön beleszólhat abba, ki lesz az?

Meghallgatnak.

Orbán egymaga dönt?

A budapesti választmány ajánl, az országos elnökség határoz.

Nemrég egy hivatásos budapesti fideszest kérdeztem, hogy ugye végül Pokorni lesz a befutó. Mire ő: “Van, aki főpolgármester-jelölt akar lenni, van, aki meg az lesz.” Szóval Pokorni kilőve?

Bár Zoltán tudtommal sokáig fontolgatta a lehetőséget, ma már nem akar főpolgármester lenni. Egyébként nyilván megtréfálta önt az a fideszes.

Pár hete meg egy polgári körös rendezvényen ültem, ahol Kerényi Imre bejelentette: biztos forrásból tudja, hogy Borókai Gábor volt kormányszóvivő a jelölt. A közönség soraiban ülő Hende Csaba is tapsolt a hírre. Két ilyen potentát ne tudná, ki a nyerő?

Én biztosan nem tudom.

Az ön fejében nem fordult meg: ne csupán frakciót, hanem várost is vezessen?

Természetesen fölmerült a nevem. De jövő őszig bárkivel bármi történhet.

Konfrontációra számíthat plakátügyben is. Mint lapunk múlt heti száma is megírta, állítólag évi hetvenmillió forint bevételtől esik el a város azáltal, hogy a közgyűlés néhány hete elrendelte: eztán nem szednek közterület-használati díjat a telefonfülkék oldalára helyezett hirdetésekért.

A közterületi reklám – mint most érzékelem – kemény piac. A városvezetéssel együtt hibáztunk, de mi levontuk a konzekvenciát.

Két fideszes bizottsági elnök mondott le, Sasvári Szilárd és Juharos Róbert. Mindkettő nagy név a Fideszben… A nagy néven mosolyog?

Nem. Mindkettő súlyos veszteség.

A személyes ügyeket majd lejátsszák egymás között. Az inkább lehet érdekes, hogy egyetlen képviselő – most éppen Sasvári – utólag mindenki által elhibázottnak minősített javaslata anélkül csúszik át szakbizottságon, frakción, majd a fővárosi közgyűlésen, hogy bárkinek is föltűnne a baki.

Rossz rutinok alakultak ki az évek során. Szinte minden közgyűlésen megesik, hogy a helyszínen kapunk előterjesztéseket, s még csak elolvasni sincs időnk azokat. Ráadásul az ominózus dokumentum – teljesen szabálytalanul – nem ment át a Fidesz-frakción. Sasvári, jóllehet tudta, hogy közgyűlés elé kerül a javaslata, a frakcióvezetőségin és a frakcióülésen is elfelejtett szólni róla. Ezért nem csupán bizottsági elnöki posztjáról, hanem a frakcióvezető-helyettességéről is lemondani kényszerült.

Jól értem? Sasvári “elfelejtett” szólni egy hetvenmilliós ügyről?

Sajnos igen. És ha ő nem mond le, valószínűleg nekem mint frakcióvezetőnek kellett volna azt tennem.

Hiba volt, vagy sumákolás?

Senkiről sem feltételezek rossz szándékot.

Aligha védhető, hogy egy cég zsebébe dugnak évi hetvenmillió közforintot.

A Juharos irányítása alatt álló jogi bizottság határozatában benne volt, hogy egyszeri kártalanítás illeti a fővárost. Ám a Sasvári vezette várostervezési bizottság már csak azt rögzítette: nem kell közterület-használati díjat fizetni.

Szóval csak hiba?

Az, persze.

Nem sumákság?

Nem.

Orbán Viktor kérdezte országértékelőjében: “Miért van az, hogy szeretjük Budapestet, mégsem érezzük otthonunknak?” Tán az ilyen – ezek szerint nem sumák, legföljebb annak tűnő – ügyek miatt.

Én a politikai tisztességünkért vagyok felelős. Az ügy kiderült, s felelősségre vonás követte. De arról is beszélhetnénk, hogy a főváros a négyes metró előkészítésében másfél milliárddal túllépte az engedélyezett költségkeretet. Annak bezzeg nincs felelőse. Nálunk történik egy hetvenmilliós hiba, s rögtön erről beszél mindenki. Ez itt a baj.

Comments are closed.