Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 12. szombat

Akik először látták

A nagyközönségnek először csütörtökön volt lehetősége arra, hogy a moziban megtekintse a Sorstalanságot. Koltai Lajos alkotását 36 kópiával kezdték el vetíteni országszerte. Például a budapesti Corvin filmszínházban két teremben nyolc alkalommal vetítik naponta. A közönségbemutató napján igyekeztünk megtudni a nézők véleményét.

Németh István és felesége:

– Hogyan látják, segíthet-e az alkotás a holokauszt, az átélt borzalmak megértésében?

– Annak segíthet, akit megérint. A látottak alapján nagyon sok volt a táborban lévők között a segítőkész ember.

– Több hasonló mű készült már ebben a témában. Miben különbözik ezektől a Sorstalanság?

– Talán azért mert magyar, jobban megérintett. A többit is végigolvastam, láttam a filmeket is, a Sorstalanság azonban nagyon megdöbbentett.

– Talán mert bármikor, bárkivel megtörténhet – mondja a férj.

– Egy rendező alapvetően más technikákkal dolgozik, mint egy író. Sikerült visszaadni a regény hangulatát?

– Úgy érzem nagyon hű a könyv történetéhez. A könyv nagyon megérintett, a filmet is végigsírtam. Még most is a hatása alatt vagyok.

– Mit tapasztaltak vetítés közben, hogyan reagáltak a nézők a filmre?

– Döbbenetes csend volt a teremben, érezni lehetett, hogy a vetetés közben mindenki átéli a történteket.

Kiss Györgyi:

– Erre számított?

– Olvastam a könyvet, úgyhogy nagyjából igen, de szerintem sokkal megindítóbb volt így, filmen. Nem könnyű ilyenkor beszélni…

– Mi a véleménye a filmről?

– Mint film, mint műalkotás, igen, de a témája borzalmas. Így akármilyen jó filmet is csinál valaki, akármilyen jó szereplők is játszanak benne, akkor is szörnyű. Persze művészileg szerintem jól megoldották.

– Milyennek találja azokhoz az alkotásokhoz képest, amelyekben már korábban feldolgozták ezt a témát?

– Ez egy gyerek szemszögéből mutatja be a borzalmakat, így véleményem szerint kevésbé egyértelmű film, mint például a Schindler listája. Ott ugyan szintén megtörtént események megfilmesítéséről van szó, azonban mégis nagy az eltérés. Schindler a sorozatos kegyetlenkedések és vérfürdő láttán ébred rá, hogy emberek sorsa függ tőle és az életveszélyt is vállalva ment meg ezeregyszáz zsidót a haláltól. Koltai Lajos filmje más megközelítést alkalmaz, itt a nézőnek inkább magának kell rájönnie arra, hogy mit is látott. Az volt a legszomorúbb, legmeghatóbb, hogy egy gyerek a vele és körülötte történteket nem is látja annyira szörnyűnek, és amíg bármi reményt lát, mindent egy kicsit pozitívabb színben tüntet fel.

– Az első vetítés után kritikai hangokat is lehetett hallani, Réz András esztéta például úgy fogalmazott, hogy a csoda elmaradt, a film „fura közepesre” sikeredett.

– Nem értek vele egyet, nekem tetszett a film.

Szabó Niki Zsófia:

– Ilyennek képzelte a történetet, a filmet?

– Bár nem olvastam a regényt, de előre próbáltam készülni, hogy ne bőgjem végig. A főszereplő hozzáállását én is kissé optimistának találtam. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne jó, ne tetszett volna a film. A holokausztról pedig mindenféleképpen beszélni kell, hogy az ilyen dolgok soha többé ne ismétlődhessenek meg. Bár a hazatérő főhősnek az egykori szomszédok azt mondták, hogy csak a felejtés után kezdhet új életet.

Losonczi Gergely-Markotay Csaba

CopyRight Népszava