Magyarországon járt Izrael askenázi főrabbija
Jonah Metzger főrabbi az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség budapesti, Károly körúti zsinagógájának ünnepélyes megnyitása alkalmából látogatott Magyarországra.
A főrabbi megnyitó beszédében örömét fejezte ki és köszönetet mondott azért, hogy létrejöhetett a Keren Or Imaház, és arra bíztatta a megjelenteket, ne féljenek megismerni zsidóságukat. Jonah Metzger arra kérte a különböző zsidó irányzatok vezetőit, tegyenek meg mindent azért, hogy az ortodox, a neológ és a status quo irányzat konszenzusra jusson. „Mi, itt most történelmet csinálunk” – utalt a főrabbi arra, hogy a Keren Or Imaház az első, amelyet a II. világháború óta hoztak létre.
Köves Slomó, az imaház vezető rabbija is arra buzdította a hallgatóságot, hogy bátran vállalják identitásukat. „Bátran éljük meg zsidóságunkat, vége annak az időnek, amikor bujkálni kell” – hangoztatta köszöntőjében a rabbi.
A V. kerületi imaház kulturális központként is működik majd, ahol különböző rendezvényeket, konferenciákat tarthatnak. Létrejöttét nagy részben Joszi és Edna Prielnek köszönheti, akik Keren nevű lányuk súlyos balesetből való felépülése emlékére adományoztak a központ létrehozására.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség imaházának megnyitóján többek között részt vett Gulyás Kálmán, a kulturális minisztérium egyházi ügyekért felelős címzetes államtitkára, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója, Heisler András, a szövetség elnöke, Oberlander Baruch rabbi és Steiner Pál V. kerületi polgármester. Az imaházat jelképes szalag átvágásával avatta fel Jonah Metzger.
Az izraeli főrabbit magyarországi látogatásán fogadta Mádl Ferenc köztársasági elnök és a parlamentben (képünkön) Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.
Breuer Péter