Forrás: NOL

Keskenyedő horizont

Idő-jelző

Munkatársunktól, 2005. január 8. 01:00

A jövőt fürkésző buddhista istennő (Don Huang sziklatemplomfestmény, részlet)Sokkal boldogabbak lehetnénk, ha kevesebbet tudnánk arról, mi folyik a világban – mondja Lord Bill Deedes, a brit konzervatívok egyik jelentős személyisége. Bölcs, de megvalósíthatatlan gondolat.

Ki vonhatja ki magát az indiai-óceáni cunami, modern történelmünkvalószínűleg legnagyobb természeti katasztrófájának sokkhatása alól?

Mitől féljünk jobban? A jövőtől, az elemektől, a beköszöntő globális felmelegedéstől, az újabb jégkorszaktól, az aszteroidától, a földönkívüliek inváziójától? Vagy Oszama bin Laden atombombájától, George W. Bush birodalomépítésétől, önmagunktól?

Ma többen foglalkoznak jövőkutatással, mint valaha, a horizont mégis mintha keskenyedne, kevesebbet látunk a jövőből (vagy bátortalanabbak lettünk az előrenézésben?), mint akár egy fél évszázaddal ezelőtt. Hol vannak korunk Leonardói, akik ötszáz évre előre láttak, megsejtettek találmányokat (Leonardo ejtőernyője, grillsütője, eszterga-fúrógépe, hogy csak néhányat említsünk)? Megszédülnénk az egyre nagyobb tempójú élettől?

Fordulóponthoz értünk. Az emberi civilizáció eddigi szakaszait túlnyomórészt az állandóság jellemezte – írja Jim Gator professzor a Future Studiesban. A múltban az életet négyötöd részben az állandóság, 15 százalékban a ciklusosság és csak 5 százalékban határozta meg a változás. Ma fordított a helyzet. Életünkben négyötöd részt a gyors változások adják, alig 5 százalékra süllyed az állandóság, ami fogódzóul szolgálhatna. Utódaink egy kaleidoszkópszerűen változó, körhintaként gyorsuló világban élnek majd. A második világháború végén az átlagos emberi életkor alig haladta meg a 40 évet, ma valamivel több, mint 63 év, a folyamat, az életkor meghosszabbodásának a végét még el sem tudjuk képzelni. Az agy kivételével már ma is szinte minden fontos szerv átültethető, a gyógyítás minden korábbinál hatékonyabbá válik.

Hosszabb életünkben mit fogunk csinálni? A jól ismert fogalmak, mint a nyugdíj, a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás – lassan elenyésznek. A táplálkozás, életmódjavulás hatására már néhány évtized múltán a nyolcvan-kilencven évesek olyan kondícióban lehetnek, mint a mai ötvenesek. Legalábbis Európában, Amerikában. A cunami által leborotvált Nicobar-szigetek kőkorszaki szinten élő bennszülöttei, a segélyhozó indiai helikopterre nyilakat kilövő shompenek akkor is negyvenéves korukban, elhasználódott aggastyánként halnak majd meg.

Hiperhumán

Vége lesz a mai fogalmak szerinti nyugdíjrendszernek is. Két generáció múltán ugyanis az EU-ban két aktív keresőre jut majd egy nyugdíjas, ami gazdaságilag-szociálisan finanszírozhatatlanná teszi a szisztémát. A szuperagyakat foglalkoztató amerikai RAND Corporation XXI. századra vonatkozó tanulmányában a munkavállalók aránya növekedésével, új rétegek (gyermekeiket egyedül nevelő anyák, öregek) erőteljesebb részvételével számol.

A mai „klasszikus” szakmák, munkahelyek, hivatások nagy része megszűnik. Száz éven belül az országok gazdaságában az ipar, a mezőgazdaság a bruttó hazai termék (GDP) egy-két százalékára szorul vissza, a szolgáltatások pedig még jobban előretörnek. A hattól kettőig, vagy a fehérgallérosoknál a kilenctől ötig tartó munkaritmus elhal, akárcsak a reggeli, ebéd, vacsora fogalma.

Minden szülő egyik leggyötrőbb kérdése, hogyan neveljük, készítsük fel gyermekeinket az életre? Rendelkezésre áll-e megfelelő, az átalakuló világ szükségleteire, azaz rugalmasságra, az intelligencia kifejlesztésére, kreativitásra felkészítő iskolarendszer? Vagy még sokáig a poroszos magolás, a statikus szemlélet köszön vissza a honi oktatási rendszerben, az idegen nyelvek (és a magyar anyanyelv) hírhedten rossz oktatásában? Pedig a jövő emberét a bebiflázással aligha megszerezhető, a gépek által megtanulhatatlan „hiperhumán” tulajdonságok (Richard W. Samson megfogalmazása) jellemzik, mint például az önálló ítéletalkotás, a megsejtés, az etikai érzék, az inspiráció, a barátságosság, a képzelet, a kapcsolatépítés, a csapatban tevékenykedés, a jó írásbeli-szóbeli kommunikációs képesség.

Véletlen, hogy a legharmonikusabb, leghumánusabb, leginkább toleráns rendszerek (Skandinávia) képesek a leghatékonyabb iskolarendszer megteremtésére? Thaiföld déli, iszlám közösségek lakta tartományaiban a lázadók a munkaalkalmak hiánya miatt tiltakozó fiatal muzulmán férfiak. Azért nem találnak munkát, mert nincs meg a képzettségük. A dél-thaiföldi muzulmánok iskoláiban alapvetően a Koránt, Korán-idézeteket tanítják, a többségi buddhista (thai) iskolákban viszont matematikát, nyelveket, természettudományos ismereteket. A felsőoktatási intézményekben, műszaki egyetemeken, de még a szakmunkásképzőkben sem értékelik igazán a Korán alapos ismeretét, annál inkább az integrálszámítást.

Kényes kérdés: hogyan alakul az ember és ember kapcsolata? Igaza lenne Francis Fukuyamának, aki a polgári demokrácia elterjedésével gyakorlatilag lezártnak tekinti a társadalmi fejlődést? Vagy utódaink, akik élhetnek akár orwelli önkényuralmi birodalmakban, a csillagok háborúja neocsászárságaiban, vagy athéni (korlátozott) demokráciamintájú társadalmakban, ötven-száz-ezer év múltán keserű kacajra fakadnak ősük naiv és nagyképű elméletén?

Mi történik az emberiség, az államok közösségének nagy politikai-gazdasági-katonai szervezeteivel, az ENSZ-szel, a NATO-val, a Világkereskedelmi Szervezettel, az Interpollal, a Vöröskereszttel, a humanitárius szervezetekkel, amelyeknek hivatalból kezelniük kellene a problémákat? Sikerül-e megújulniuk, vagy új szereplőkre lesz szükség? Mégis az Amitai Etzioni professzor (Georgetown egyetem) megálmodta világrendőrség-világkatonaság, a GSA (Global Safety Autho-rity) váltja fel (egészíti ki) az ENSZ-et? A GSA lesz a jövő kollektív erőszakon alapuló világkormányának magja, amely a terrorizmus letörését koordinálja?

Kilencparancsolat

Hogyan alakul az ember és isten viszonya? Az ember alkotta intézményrendszer, az egyház szerepe a zsidó-keresztény alapú nyugati civilizációkban vélhetően tovább csökken. Egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: szükségem van az egyházra az istennel való kapcsolatomban? A folyamat, legalábbis Európában, statisztikailag is kimutatható. Németországban csak az elmúlt egy évtizedben egyharmaddal apadt a templomba járók, az egyházzal intézményes kapcsolatban állók tábora, miközben a magukat hívőknek vallók száma nem mutat ilyen mérvű csökkenést.

Az állam és egyház viszonyát, az egyház, mint politikai erő státusának bizonytalanságát még itthon, Európában (Magyarországon) sem tudjuk kezelni. Hogy mi történik a vallás és az állam nagy mértékű összefonódása jellemezte iszlám világban, több mint vitatott. Akárcsak egy időben Latin-Amerikában a mindenható jenkikkel szemben a katolicizmus, úgy válik ma az arab, iszlám világban Allah vallása egyfajta politikai demonstrációvá a másság, Izrael, Amerika, a nyugati demokráciadominancia ellen.

Az egyházak helyett/mellett gondolkodók vállalkoznak globális, a keresztény világon túlmutató etikai értékrendszer felállítására. Íme a The Futurist 2004-es őszi számában Wendell Bell, a Yale egyetem szociológiaprofesszora így fogalmazza meg a jövő társadalmában mérvadó „kilencparancsolatot”:

1. egyéni felelősségérzet,

2. olyan bánásmódot másokkal szemben, amilyet másoktól veled szemben elvársz,

3. az élet tisztelete,

4. gazdasági és társadalmi igazságosság,

5. a természettel harmonizáló életforma,

6. tisztességesség,

7. önmérséklet,

8. szabadság (olyan formáiban, amely másokat nem sért),

9. a másság tisztelete, elfogadása.

Belátható időnkben a legprosperálóbb ágazatok az ember mobilitásával, több szabadidejével, vélhetően több pénzével (Kína, India gyors felzárkózásával csökkennek a jövedelem különbségek a világban), és növekvő veszélyérzetével függenek majd össze. Dédunokáink a nemzetközi áru- és embermobilitással összefüggő ágazatokban, idegenforgalomban, és talán a globális őrző-védő tevékenységben, a nemzetközi biztonságot szolgáló intézményekben, vállalatokban találhatják meg a helyüket. 2001 szeptembere óta olyan tempóban bővült a nemzetközi biztonságipar, amelyre nincs példa a történelemben.

Ez azt is kifejezi: nem vagyunk derűlátóak a következő évtizedeket illetően. Begubózunk a szupertechnológiai védőeszközök, rakétapajzsok, radarrendszerek mögé. Meg tudjuk-e akadályozni a múlt ismétlődését, a globális hidegháborút, a regionális melegháborúk sorát? Kína (India) és az iszlám – ez a két feltörekvő erő látszik meghatározni a jövő évtizedeit. Kínának (Indiának) megvan hozzá a gazdasági, műszaki, gondolkodásbeli (embertípus, mentalitás) alapja, az iszlám világnak láthatóan nincs. Amerika, a Bush-adminsztráció a rakétavédelmi-csillagháborús programjával nemcsak a technológiailag-műszakilag elhanyagolható iszlám világ, vagy az anakronisztikus kövület, Észak-Korea támasztotta fenyegetést akarja ellensúlyozni. Felkészül a következő évtizedekre, amelyekben talán ugyanolyan szembenállás alakul ki Pekinggel, amilyen Moszkva és Washington között a múlt század második felét, utolsó harmadát jellemezte.

„Zöld” Hitler?

Terrorizmus: sötét jövőt vizionálnak. Az al-Kaida kultusszá (vallássá?) válhat a következő évtizedekben – egy olyan iszlám birodalmat alapozna meg, amelynek nincsenek meg a technológiai, gazdasági, társadalmi előfeltételei. (Az iszlám régió, Észak-Afrika, a Közel- és Közép Kelet az egy főre jutó kutatás-fejlesztésben, az új találmányok kidolgozásában, a tudományos potenciált illetően a világ valamenynyi térségei közül a legutolsó helyen áll. És vészesen fogy a bázis: az olaj.) Michael Scheuer, a CIA leghíresebb „disszidense” (kiugrott vezető munkatársa) nem zárja ki, hogy mindkét oldal tömegpusztító fegyvereket vet majd be, és a harcok áttevődhetnek az Egyesült Államok területére is. (Scheuer három évig vezette az ALEC-et, a szervezet szupertitkos, Bin Ladenre vadászó részlegét.)

A borúlátás kortünet. Az 1970-es évek elején fordult az irányzat, az addig túlnyomóan derűlátó futurológusok mintha elkedvetlenedtek volna. A Meadows házaspár és Jorgen Randers 1972-es klaszszikus műve, a növekedés korlátai (Limits to Growth) 2002-es újraértékelésében a két még élő társszerző kiemeli:”… sokkal pesszimistábbak vagyunk a jövőt illetően, mint 1972-ben, a könyv megjelenésekor voltunk.” Hasonló következtetésre jut Miroslav Volf és William H. Katerberg, két teológus, egyet értve, hogy az elmúlt három évtized negatív fordulatot hozott.

Mások nem zárják ki a jövőben a szélsőséges félrecsúszásokat, totaliter, akár fasisztoid birodalmak kialakulását. A morális tartásáról, szigorú elveiről ismert nemzetközi jogász, Richard A. Falk 2004 tavaszán megjelent művében az USA 2001-es megtámadása, a 9/11 utáni korszakot elemezve, a Bush-kormányzat, az amerikai „birodalmi” geopolitika következményeit taglalva írja: „…a globális fasizmus veszélyére figyelmeztetők nem vészmadarak, vagy képzelgők.” John McCarthy, a világ egyik leghíresebb matematikus-informatikusa akár a környezetvédőkben is el tudja képzelni a jövő totaliter magvát. Egy „zöld” Hitler felbukkanását – akárcsak néhány tudós egy „iszlám” Hitler eljövetelét – sem tartja utópiának.

Ám a derűlátás sem veszett ki. A következő évtizedekben végleg lelépnek a történelmi színpadról a diktátorok, bizakodik Mark Palmer volt budapesti amerikai nagykövet. Megvalósul a nemek közötti egyenlőség, a férfiuralom végleg leáldozik, életünk szabadabb, kötetlenebb lesz. Számtalan szubkultusz, a változatosság formái határozzák majd meg életünket – mondja az optimisták egyike, Alvin Toffler.

László Ervin professzor, világhírű ökofilozófus lapunknak a minap nyilatkozva „fenntarthatatlan” világról beszélt, s hogy a fenntarthatósághoz mélyreható változások kellenek. A Budapest Klub alapítója a Világpolgár Kézikönyve (Global Citizen”s Handbook) című könyv szerzője áttörést jósol a következő tizenöt évben. Sikert érnek el a békemozgalmak, a forrásokat igazságosabban osztják el, átfogóan megreformálják a kormányzatok, a nagyvállalatok tevékenységét, átalakítják a nemzetközi monetáris rendszert.

Végül is szerencsés faj vagyunk. Csillagászok a minap nyugtattak meg, hogy szinte a nullára csökkent annak veszélye, hogy 2029-ben – mint korábban jósolták – Földünk összeütközik egy három Gellért-hegy méretű aszteroiddal. Mi több, a következő száz esztendőben sincs számottevő esélye az olyan kozmikus karambolnak, amely veszélyeztetné bolygónkat. Azaz: Földünkön továbbra is a homo sapiens, a génhibás majom marad a magasabb rendű élet, a civilizáció legfőbb veszélyeztetője.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©