Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Jasszer Arafat maradandót alkotott

Khaled Ghazal: Az elnök halála pótolhatatlan veszteség lenne számunkra. A Gázai övezetben temetik el a palesztinok vezérét?

2004. november 10. (4. oldal)

Szentesi Zöldi László

Jasszer Arafat utódlása jövőre dőlhet el, amikor Palesztinában általános és elnökválasztásokat tartanak – nyilatkozta lapunknak Khaled Ghazal budapesti palesztin nagykövet. A diplomata személyes emlékeinek felidézése mellett kitért a palesztin elnök utáni korszak eseményeire is.

Nagykövet úr, most, amikor kedden délelőtt beszélgetünk, még nem egyértelmű, valóban súlyosbodott-e a kórházban kezelt palesztin elnök állapota. Vannak-e új hírei Jasszer Arafatról?

– Az elnök továbbra is kritikus állapotban van. Egyelőre nem tudunk ennél többet, továbbra is a francia orvosok tájékoztatására kell támaszkodnunk.

– A világsajtóban napok óta másról sem esik szó, mint a betegágy körül összesereglett harcostársak és hozzátartozók vitájáról. A híradások szerint Arafat felesége alaposan összekülönbözött a palesztin vezetéssel, és azzal vádolta őket, hogy „élve eltemetik” férjét.

– Ha nagy tragédia éri az embert, előfordul időnként, hogy fogalma sincs arról, mit beszél. Én azt hiszem, egyfajta érzelmi kitörésről van szó. Világosan kell látni, hogy az elnök úrral kapcsolatos események nem a magánélet tárgykörébe tartoznak, sokkal többről, az egész nemzet ügyéről van szó. A vita egyébként abból fakad, hogy Szúha Arafat nem engedélyezte a palesztin politikusok számára a beteglátogatást.

– Szóba került az is, hogy Arafat elnök mintegy egymilliárd dollár felett rendelkezik, egyesek úgy vélik, a világ különböző részein, különböző bankszámlákon helyezte el ezt az összeget. Nem lehet, hogy valójában a pénzért folyik a harc?

– Az egymilliárd dollárról szóló híradást az újságírók terjesztik, alaptalan híresztelésről, légből kapott számadatról van szó. Vezetőink azért utaztak Jasszer Arafat betegágyához, mert személyesen akartak meggyőződni az állapotáról. Nem a pénz megszerzése, hanem a szolidaritás vezérli őket. Arról nem is beszélve, hogy a palesztin állami szervek átlátják a különböző bankszámlákat, kihelyezett összegeket, tudomásuk van a legapróbb részletekről is. Az elnök feleségének viszont semmi köze ezekhez a pénzeknek, hiszen ezek nem a magánvagyon részei.

– Az a tény, hogy négy vezető palesztin politikus – Mahmúd Abbász, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtitkára, Ahmed Korei palesztin kormányfő, Nabíl Saat külügyminiszter és Rauhi Fattúh, a palesztin parlament elnöke – tegnap együtt látogatott a francia fővárosba, s ez a külvilág számára kétségkívül a palesztin felszabadítási mozgalom egységét jeleníti meg. De vajon a háttérben zajlanak-e már az ilyenkor elkerülhetetlen utódlási harcok?

– Megengedhetetlen, hogy bárki is egyéni vagy pártérdekeket emeljen a közös ügyek fölé. Népünk változatlanul szereti és tiszteli elnökét, a függetlenségi küzdelem élharcosát, élő szimbólumát. Senki sem vitatja, hogy jelenleg Jasszer Arafat a palesztinok választott vezetője, és egyúttal a PFSZ végrehajtó bizottságának elnöke. Ugyanakkor tudni kell, hogy ennek a szervezetnek van egy kollektív vezetése is, amelyet az elnök betegsége vagy akadályoztatása esetén Mahmúd Abbász irányít. Az esetleges utódlás kérdését illetően ne feledkezzünk el arról, hogy a jövő esztendő a voksolás jegyében telik majd el Palesztinában. Pontosabb időpontot egyelőre nem jelöltünk ki, hiszen megszállás alatt élünk, nem könnyű kivitelezni egy ilyen nagyszabású eseményt. Egyelőre az látszik eldöntött ténynek, hogy az általános és elnökválasztási kampány nyitányaként december 9-én önkormányzati választásokat rendezünk. A zökkenőmentes lebonyolítás érdekében segítséget kértünk az Európai Uniótól – úgy tűnik, támogatnak is bennünket -, valamint az amerikaiaktól. Csak zárójelben jegyzem meg: az a tény, hogy Arafat elnök éppen Franciaországot választotta gyógykezelése helyszínéül, növelte diplomáciai tekintélyünket az unió országaiban. Aligha véletlen, hogy maga Jacques Chirac francia elnök is ellátogatott a kórházba. Visszatérve a kérdésre: abban az esetben, ha a megszállás miatt nem tudnánk megtartani a választásokat, akkor a palesztin nemzeti tanács dönt a továbbiakról. Én minden fenyegető jel ellenére derűlátó vagyok, és bízom abban, hogy békés körülmények között élhetünk jogainkkal, megválaszthatjuk elnökünket, képviselőinket. Fontos, hogy a palesztin nemzeti egység jegyében mindenki elindíthassa a maga jelöltjét, és minél aktívabban részt vegyen a közelgő politikai megmérettetésen.

– Ezt azt jelenti, hogy akár a Hamász is részt vehet a választásokon?

– Természetesen ők is elindulhatnak, akár már az önkormányzati választásokon is. Ez a kérdés jó ideje napirenden van, de konkrét választ mindeddig nem kaptunk tőlük. Három nappal ezelőtt egyébként már tárgyaltunk a szervezet képviselőivel Gázában, és most úgy tűnik, biztatóak a kilátások. Miután megállapodtunk a további kapcsolattartásról, folyamatosan tanácskozhatunk a Hamász választási részvételéről. Jelenleg az a legfontosabb, hogy a csoport támogatja főbb elképzeléseinket. Ezen csak az csodálkozhat, aki nem veszi figyelembe az elmúlt napokban kialakult különleges helyzetet. Az elmúlt napok az összefogás jegyében teltek, hiszen minden palesztin magáénak érzi Jasszer Arafatot.

– Hogyan alakulhat az Arafat utáni Palesztin Hatóság izraeli kormányhoz fűződő viszonya? Sokan úgy tartják, hogy a nehéz politikai helyzetben lévő, saját szélsőségesei által szorongatott Ariel Saron miniszterelnöknek kapóra jöhet a palesztin vezetés esetleges megosztottsága.

– Való igaz, Ariel Saron bajban van, hiszen egyre nehezebb körülmények között kell kormányoznia. Még neki is be kell látnia azonban, hogy a megszállást nem lehet a fegyverek szavával szentesíteni. Asztalhoz kell ülni, és az útiterv alapján folytatni kell a párbeszédet. Saron ki akar vonulni a Gázai övezetből, de ez nem maradhat annyiban, végig kell menni az úton. Mi a gázai kivonulás tervét a megszállt területek feladásához vezető első lépésnek látjuk: a folyamatnak azzal kell végződnie, hogy Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet is elhagyják az izraeli csapatok. Ha Ariel Saron valóban békét akar, részünkről nincs akadálya a további párbeszédnek. Más lapra tartozik, hogy az izraeli miniszterelnök hosszú éveken át nem akart tárgyalni Jasszer Arafattal, ami már csak azért is sajnálatos, mert mi soha nem kérdőjeleztük meg az izraeli nép demokratikus választásokon kinyilvánított döntését, azaz partnerünknek tekintettük Ariel Saront. Örülnénk annak, ha a zsidó állam miniszterelnöke is elfogadná a küszöbönálló palesztin választások eredményét, és hitet tenne a tárgyalások folytatása mellett. Persze, azt is látni kell, hogy ebben a konfliktusban nem kizárólag a miniszterelnök személye a meghatározó. Éppen ezért nekünk nem pusztán Ariel Saronnal, hanem általában véve az izraeli megszállással van bajunk, és ebből a szempontból mellékes, hogy a Likud vagy a Munkapárt vezeti az országot. Az elmúlt évtizedekben azt tapasztaltuk, hogy a népünket sújtó alkalmazott elnyomatás és állami megtorlás független a személyektől, sőt a politikai hovatartozástól. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy mind a két oldalon vannak szélsőségesek, és éppen ezért nem szabad hatalmat adni a kezükbe.

– Sokatmondó tény, hogy miközben Arafat elnök még életben van, máris nagy viták dúlnak a temetésről. Izraeli részről következetesen ellenzik, hogy az iszlám vallás harmadik legszentebb helyén, Jeruzsálemben helyezzék végső nyugalomra. Hallottunk híreket arról, hogy a palesztinok vitáznak a helyszínről, de az biztosnak látszik, hogy Ramalláhban vagy a Gázai övezetben lesz a szertartás.

– Még nem tartunk ott, hogy vitába bocsátkozzunk az izraeliekkel a helyszínről. Nagyon szeretnénk, ha az elnök úr felépülne, egyelőre ez foglalkoztat a leginkább bennünket. Az igazat megvallva meglepődtünk a Saron-kormány magatartásán, hiszen nem éppen elegáns dolog egy beteg ember helyzetével viszszaélni, és a halála utáni helyzetet firtatni. Jelenleg nem tudok mit mondani a helyszínről, de emlékeztetnék arra, hogy miután Kelet-Jeruzsálem a leendő palesztin állam fővárosa, így nem az izraeli hatóságok, hanem mi döntünk az esetleges temetésről, jóllehet a megszállás miatt tekintetbe kell venni bizonyos körülményeket.

– Gyakran előfordul, hogy háborús konfliktus esetén a felek egy-egy nemzeti gyász, nagyobb katasztrófa esetén szüneteltetik a harcokat, ilyen módon is kinyilvánítva kölcsönös jóindulatukat. Arafat kórházban van, az izraeli hadsereg mégis folytatja hadjáratát a megszállt területeken. Miért nincsenek tekintettel a mostani, különlegesnek mondható helyzetre?

– A palesztinok elleni állami hadjárat valójában négy éve folyamatos, egy percre sem szünetelt. A felelősöket nem érdekli sem az elnök betegsége, sem más körülmények. Az emberek folyamatos zaklatása afféle kötelező házi feladat az izraeli hadsereg számára. Rendkívül sajnálatos, hogy miközben mi a tárgyalásokat tartjuk célravezető megoldásnak, ők senkire és semmire nincsenek tekintettel, nap nap után félelemben tartják, meggyilkolják a palesztin embereket.

– Arafat halálával esetleg nagyobb esély nyílik a békefolyamatra?

– Izraeli részről állandóan azzal érvelnek, hogy az elnök személye miatt mindenfajta közeledés elképzelhetetlen. Most majd kiderül, mennyire tartják tiszteletben a palesztin nép akaratát. Az mindenestre sokatmondó tény, hogy Arafatot az elmúlt három évben házi őrizetben tartották Ramalláhban, arról nem is beszélve, hogy több alkalommal ki akarták utasítani az országból. Még a likvidálását is felvetették. Arafat keze meg volt kötve, sehová nem engedték eltávozni. Ilyen előzmények után nehéz helyreállítani a megingott bizalmat.

– Nagykövet úr, ön személyesen is jól ismeri Jasszer Arafatot. Milyen benyomásokat, emlékeket őriz róla?

– Még kisgyerekként gyakran láttam beszélni különböző gyűléseken. Tehát akárcsak honfitársaim többsége, én is nyilvános rendezvényeken ismertem meg Arafatot. Az első „komoly”, négyszemközti beszélgetésünkre 1989-ben került sor, a Fatah tuniszi konferenciáján. Akkoriban a szervezet magyarországi vezetőjeként, az itt élő és tanuló palesztinok képviselőjeként vettem részt a tanácskozáson. Ezt követően több alkalommal is találkoztunk, sokat beszélgettünk, sőt egy időben tanácsadóként is dolgozhattam mellette. Jasszer Arafat személyiségének megértéséhez figyelembe kell venni, hogy a palesztinok millióinak szemében ő nem pusztán politikus, állami vezető, sokkal inkább mindannyiunk apja, eleven szimbóluma nemzeti törekvéseinknek. Másfelől az elnök igen puritán ember, egyszerűen él, csak népe boldogulása foglalkoztatja. Emlékszem, mindig is előszeretettel biztosított lehetőséget fiatalok számára, nem titok, hogy én is az ő bizalmának köszönhetem politikai pályafutásomat. Okos és nagy tehetségű államférfi, fáradhatatlanul dolgozik, állandóan képzi magát. Mindezeken túl érzékeny és empatikus ember, aki mindig segít a hozzá forduló, bajba jutott embereken. Nemegyszer előfordult, hogy személyesen tájékozódott a mindennapi gondokról-bajokról, és közbenjárt az elesettek érdekében. Jasszer Arafat egyszerűen pótolhatatlan. Nagyon rossz belegondolni abba, hogy egyszer mindenkinek elérkezik az utolsó órája, de vigasztalásképpen jólesik felidézni: ő szemmel láthatóan maradandót alkotott. Életműve már most történelmi távlatokban mérhető. Nemcsak a saját népe körében, de a Közel-Keleten, sőt az egész világon nagy elismertségre tett szert azzal, hogy fáradhatatlanul harcolt a palesztin államért és a nemzeti függetlenségért. Neki köszönhető, hogy Palesztinát végre elhelyezhetjük a világtérképen. Arafat neve és a palesztin sors elválaszthatatlanul összefonódott az elmúlt évtizedekben. Jó, ha százévente akad ilyen formátumú politikus. Dél-Afrikában sokáig kell még várni egy új Mandelára, és korántsem biztos, hogy Franciaországban a közeljövőben felbukkan egy De Gaulle-hoz hasonló személyiség.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001