Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

Mindegy, ki lesz az amerikai elnök?

2004. október 28. (10. oldal)

Sobieski Tamás

Soeren Kern külpolitikai elemző – aki az észak-amerikai Arms Control Today valamikori igazgatója volt – egy nemrégiben megjelent írásában úgy vélekedik, tulajdonképpen nem számít, ki lesz az új elnök 2005. január 20-tól.

Bush republikánus kormányának külpolitikájában a neokonzervatív héják helyett a pragmatikusok képviselői kerültek előtérbe (Rumsfeld helyett Condoleezza Rice), mert Washingtonnak ajánlatos más veszélyekkel is foglalkoznia, például Iránnal és Észak-Koreával. Figyelemre méltó jelenség, hogy a neokonzervatívok az iraki kudarc miatt fokozatosan balra tolódnak, miközben a demokraták határozottan jobbra tartanak – állapítja meg a szakértő.

Soeren Kern szerint Irak olyan nehezen megoldható kérdés lett, hogy a július végén elfogadott demokrata programban egyenesen kifogásolták, hogy Bush nem küldött elég csapatot Irakba. Ezzel a Bush-kormányhoz képest jobboldalibb álláspontot képvisel. Az iráni és észak-koreai nukleáris program tekintetében szintén nem számít, ki lesz az elnök, mert nem túl vonzó lehetőségek közül választhat – írja a külpolitikai elemző. Az iraki helyzet miatt szükség esetén ugyancsak tanácsos komolyan vennie az Irán elleni esetleges megelőző csapás lehetőségét, ahogy ezt Kerry augusztusban ki is jelentette Bush álláspontjához hasonlóan. Kerry azt reméli, adott esetben Bushtól eltérően nagyobb támogatást fog kapni európai szövetségeseitől.

A szakértő szerint az Izraelhez fűződő viszony ugyancsak változatlan marad, hiszen a demokraták rendszeresen tanácskoznak Ariel Saron kormányának tagjaival. Kerry a hágai Nemzetközi Bíróság határozata után élesen bírálta a döntést, amely elítélte a ciszjordániai betonfal építését. A demokrata párt programja ugyancsak ígéretet tesz, hogy minden körülmények között megőrzi Izrael katonai fölényét a Közép-Keleten. A program „realitáshiánya” miatt szintén elveti azt a követelést is, hogy Izrael kivonuljon az 1967-es háború után elfoglalt területekről.

Washington és Európai Unió kapcsolata valószínűleg javulni fog valamelyest – abban az esetben is, ha mégis újraválasztanák Busht -, mert az Európai Bizottság új elnöke, José Manuel Barroso olyan országokból választott biztosokat a szabad kereskedelem szempontjából fontos pozíciókba, amelyek csapatokat állomásoztatnak Irakban – Egyesült Királyság, Olaszország, Dánia, Lengyelország, Hollandia. Az iraki háborúról döntő 2003. március közepén megtartott amerikai-brit-spa-nyol találkozó portugál házigazdája akár tudatosan választott így, akár nem, olyan Európai Bizottságot alakított ki, amelyben többségbe kerültek az angolszászbarát és NATO-párti politikusok. Az angolszászpárti Európai Unió pedig kedvez az Egyesült Államoknak, akármilyen sokat ártott az iraki háború az amerikai-európai viszonynak.

A fentiek értelmében a szerző határozottan kijelentheti, lényegében nem sokat változik az amerikai külpolitika 2005. január végétől.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001