Forrás: Magyar HírlapAz Új Kelet izraeli tündöklése és bukása

Ahogy tetszik

Izraelben még mindig megjelenik egy magyar nyelvű napilap, bár olvasótáborának kihalása miatt napjai meg vannak számlálva. A mai Új Kelet már csak paródiája hajdani önmagának, tartalma és nyelvezete főleg a folklórkutatók vagy a kulturális antropológusok számára érdekes: hogyan működik egy újság, miután harminc-negyven éve elszakadt az őt tápláló forrásoktól, az anyanyelvtől, az anyanyelvi kultúrától. Pedig valaha Izrael egyik legfontosabb újságja volt az egyetlen Kárpát-medencén kívül megjelenő magyar nyelvű napilap, példányszáma szerint a negyedik-ötödik helyen állt, tele volt érdekes, színvonalas cikkekkel.

Az izraeli Új Kelet gyökerei Erdélybe nyúlnak vissza. Marton Ernő alapította 1919-ben Kolozsvárott, akkor még hetilapként. 1920 augusztusától napilap lett, és az erdélyi magyar ajkú zsidóság legfontosabb orgánuma. 1940-ben, a magyar hadsereg bevonulása után betiltották az újságot, a Horthy-kormányzat hamar eloszlatta az erdélyi magyar zsidók illúzióját, hogy egyszerre lehetnek zsidók, cionisták és magyar kultúrát hirdető hazafiak. A holokauszt éveiben Kasztner Rezső, az újság egyik szerkesztője a budapesti cionista mentési bizottság vezetőjeként híresült el, megszervezte a Bergen-Belsenen át Svájcba jutó Kasztner-vonatot, elhelyezte rajta a kolozsvári baráti kör színe-javát, majd egyre gyanúsabbnak tűnő üzleti tárgyalásokba kezdett néhány vesztét érző náci vezetővel. Izraelben 1958-ban életével fizetett a kollabboráció vádjáért, a nyílt utcán lőtte le egy jobboldali fiatal.

Az Új Kelet életben maradt vezérkara Palesztinába költözött, és az újságot is Tel-Avivba telepítették Izrael megalakulásának évében, 1948-ban. Az 50-es 60-as évek a fénykort jelentették: még saját tudósítóik is voltak szerte a nagyvilágban Párizstól Buenos Airesig, Dán Ofry, a jelenlegi főszerkesztő New Yorkból küldte a híreket. Az Új Keletnél kezdte karrierjét Efrajim Kishon, és a jelenlegi miniszterelnök-helyettes és igazságügy-miniszter, Tomi Lapid is a lapnál tanulta meg az újságírói szakma fortélyait. Akkoriban kritikus és ellenzéki balközép lap volt a ma nyíltan jobboldali Új Kelet. 1960-ban naponta húszezres példányszámban jelent meg, és színvonalában is a vezető izraeli újságok közé tartozott. Az egykori példányszám százezer korabeli olvasót sejtet, mivel számítások szerint egy-egy lapot mintegy öt ember olvashatott el. Ellentmondásosak az adatok az izraeli magyar anyanyelvűekről, mivel az iratokban több ország is szerepelhet szülőföldjükként, és mivel gyakori volt a kettős anyanyelv és a generációs különbség a nyelvhasználatban (jiddis-magyar-román Erdélyben, jiddis-magyar-szlovák a Felvidéken stb.). Sorsukat és lassú, de biztos fogyatkozásukat azonban nyomon követhetjük az Új Kelet példányszámának csökkenésével. Jelenleg ezer-kétezer példányt adnak el, a pontos adatokat homály fedi.

Az évtizedek során egyre csökken a magyar olvasótábor, a kilencvenes évekre veszélybe került az újság. A jelenlegi tulajdonos, a marokkói származású George Edri a Likud vezetőségéhez áll közel. Csakis gazdasági szempontból érdekli a lap megjelentetése, érzelmi-kulturális húrok rég nem pengenek. Az eladásokban rövid időre enyhe reneszánszt hozott a magyar vendégmunkások megjelenése, de az utóbbi években a kormány és az intifáda hazakergette a főleg idős magyarok gondozásából és takarításból élő ideiglenes magyar-izraelieket. Egyelőre még megéri kiadni a lapot, az év végéig bizonyosan megjelenik, de egyre látványosabbak az agónia tünetei, a vég jelei. Egykor a zajos szerkesztőségben pergő viták és társasági élet közepette készült a lap, ma minimumra szorított szerkesztőgárda gyártja rutinszerűen a másnapi számot, általában az előző napi héber nyelvű vezető bulvárlapok hígított és egyszerűsített, a hetvenes évei fölött járó olvasóközönség számára emészthető változatát. De lassacskán elfogynak az olvasók és a szerzők, s ezzel eltűnik egy különleges színfolt a multikulturális Izraelből.

Shiri Zsuzsa/Jeruzsálem

©

One Response to “Az Új Kelet izraeli tündöklése és bukása”

  1. blaugustav

    a vatik (regen bevandotroltak) magyaranyanyelvuek kozott az uj keletnek az elnevezese

    Anyosok lapja

    van meg egy..uj. kelet

    nem akarom megbantani ezt a nagy multu lapot

    a potozott helyre aki tudja beirhatja a megfelelo betut