Forrás: Magyar HírlapÁllamrezon

Saron miniszterelnök, nyári szabadságáról visszatérve, alig néhány órával a Beer Seva-i öngyilkos merényletek előtt közölte a Likud frakciójával a kivonulás új menetrendjét. E szerint Saron a napokban bemutatja a szűkebb kabinetnek a kivonulási terv végrehajtását szabályozó törvénytervezet főbb pontjait, október 24-én a kormány elfogadja, november 3-án pedig első olvasatra a knesszet elé terjeszti, és az november közepén meg is szavazhatja. Februárban elkezdik a végrehajtást, és egy hónap alatt (ahogyan a hadsereg akarja) be is fejezik. Ez ultimátummal ért fel, amit Saron nem is leplezett: azok a miniszterek, akik ellenzik a kivonulást, vagy „csak” az új menetrendet, távozhatnak. Saron felkészült arra az esetre is, ha a párt testületei után a Likud parlamenti csoportjának többsége is kihátrálna mögüle. Ebben az esetben a maradék Likud, a Munkapárt és a liberális Sinuj közös centrista tömörülést hozhat létre, amely a baloldali Jahad és az arab pártok képviselőinek támogatásával biztosíthatja a kulcsfontosságú törvény elfogadásához szükséges többséget.

Az egyoldalú gázai kivonulás és a ciszjordániai zsidó települések számottevő részének várható feladása azért létfontosságú, mert az izraeli politikai elit végre megértette, hogy enélkül az ország előbb-utóbb arab többségűvé és nemzetközi páriává válik. Ráadásul a kivonulást Amerikától kezdve az Európai Unión keresztül a legfontosabb érintett arab államokig gyakorlatilag mindenki támogatja.

A Likud alapítója és – most még – vezére egyáltalán nem mondott le irredenta törekvéseiről, csak megpróbálja a realitásokhoz közelíteni őket. Először fordult elő, hogy az izraeli miniszterelnök és az oktatási miniszter egy ciszjordániai zsidó településen nyitotta meg a tanévet. Mint Daniel Seidemann jeruzsálemi ügyvéd nemrégen a Washinton Postban megírta, elkezdődött a körülbelül egy évtizede dédelgetett úgynevezett E-1 terv megvalósítása, amelynek értelmében teljesen beépítik a Jeruzsálemet Maleh Aduminnal összekötő térséget, ami nemcsak azt teszi egyszer s mindenkorra lehetetlenné, hogy Kelet-Jeruzsálem valaha is a palesztin állam fővárosa lehessen, de Ciszjordániát két enklávéra bontva egy életképes palesztin állam megalakítását is. Nincs kizárva, hogy Saron már erre is gondolt, és Gázát a legszívesebben Egyiptom, a nyugati part arabok által lakott, de egymástól elvágott területeit pedig Jordánia gondjaira bízná. Ennek a valószínű stratégiának lehet a része az izraeli vezérkari főnök elég nagy meglepetést keltő nyilatkozata is, hogy tudniillik a Golan-fennsíkot nyugodtan vissza lehet adni Szíriának, anélkül hogy ez veszélyeztetné a zsidó állam biztonságát.

Ami tehát messziről ugyan kemény, de a reálpolitika keretei között mozgó kompromisszumnak tűnik (teljes kivonulás Gázából és négy észak-szamáriai település kiürítése, majd egy későbbi fázisban a ciszjordániai zsidó települések hetven százalékának az úgynevezett zöld vonalon túli „területek” 7-10 százalékán való összpontosítása és Izraelhez csatolása, hogy az új határ a most épülő biztonsági fal vonalát kövesse), közelebbről megvizsgálva mind a palesztinok, mind a nemzetközi közösség által elfogadhatatlan volna.

A dologban az az igazán tragikus, hogy az izraeli közvélemény, a parlament többsége és nem utolsósorban a hadsereg által támogatott Saron nem biztos, hogy e radikális terv első és meghatározó lépését – a gázai kivonulást – végre tudja hajtani. Az országban majdhogynem polgárháborús a hangulat, amit maga Saron is megerősített. Az egyik vallásos párt minisztere azt követelte Sarontól, hogy a kivonulásról népszavazást kell tartani, különben polgárháború törhet ki, a védelmi miniszter pedig azzal érvelt a biztonsági kabinet ülésén, hogy a hadsereg biztosítja ugyan az egész folyamatot, de az ellenállást tanúsító telepesekkel szemben jobb, ha a tapasztaltabb rendőrség lép fel. A Maariv című lap szerint egy titkosszolgálati jelentés arra figyelmeztet, hogy jobboldali elemek veszélyeztethetik a kivonulási terv végrehajtásában részt vevő politikusok életét, az Economist Intelligence Unit egyik elemzése pedig arról számol be, hogy Avi Dichter, Izrael biztonsági hivatalának a vezetője az egyik parlamenti bizottság tagjainak elmondta, hogy néhány tucat fiatal zsidó aktivista „Saron halálát akarja”, és még legalább 150-200-an csatlakozhatnak hozzájuk.

Hogy a körkép teljes legyen, végezetül álljon itt egy idézet Yoel Marcus Haaretzben megjelent cikkéből. „A telepesek egy része lojális az állammal, és engedelmeskedik a törvényeknek. A másik oldalon viszont ott állnak azok a telepesek, akik kizárólag a Nagy-Izraelről kialakított messianisztikus víziójukkal lojálisak. Az áhítatosság, a nacionalizmus és a fanatizmus végzetes elegy, amely kialakíthat egy olyan kisebbséget, amely hajlik arra, hogy erőszakkal lépjen fel a többséggel szemben, hogy elérje az igazát. Az állam autoritása semmit nem jelent ezeknek az embereknek. (&) Ez a kisebbség nem azért akar lecövekelni Gázában, mert az a pátriárkák földje, hanem mert precedenst akar teremteni, hogy megmutassa: Júdeából és Szamáriából nem lesz kivonulás, még akkor sem, ha ez polgárháborút jelent. (&) Izrael nem engedheti meg egy kisebbségnek, hogy a többségnek diktáljon, és arra kényszerítse, hogy a végtelenségig a terror árnyékában éljen. Az állam tekintélye és a közjó előbbre való.”

A szerző geopolitikai szakértő

Molnár Gusztáv

©