Forrás: NOL

Horogkereszt a garázsajtón

Jászberényi Sándor, 2004. szeptember 4. 00:00

Kép: Népszabadság – Gárdi Balázs

Ma Magyarországon körülbelül 400-500 skinhead él. Ez az adat azonban csak a „beöltözött”, kopaszra borotvált neonácikat, illetve hungaristákat jelzi, akik eljárnak a rendőrök által ellenőrzött klubokba. A szimpatizánsok száma ismeretlen.

– Árja vagy? – Egy sovány, harminc év körüli srác teszi fel a kérdést, miután fél órán át bámultuk egymást. Én a kopasz fejét és „nagymagyarországos” kulcstartóját néztem, ő a századelős benzinöngyújtómat. Mert ha árja vagy, adhatsz tüzet – mondja. Egy pillanatra meglepődöm, majd megkérdem, hogy a harmadik zsidótörvény értelmében érdeklődik-e. – Nem. Csak azt kérdezem, hogy nem vagy-e büdös komcsi – jön a válasz. Nem vagyok – mondom, és tüzet adok. Hosszasan vizsgálja az öngyújtót, majd megkérdezi, hogy hol szereztem. Egy ószeresben találtam – mondom. Nem láttál ott hitlerjugendes kést? – kérdi izgatottan. Már tíz éve vadászom erre az ereklyére. Sajnálom, nem figyeltem – mondom, és megindul beszélgetés. Péter vagyok, kitartás! – tudom meg a nevét.

Péter rövid történelmi ismertetést tart, amelyből kiderül, hogy sem a holokauszt, sem pedig a magyarországi Dunába lövések nem léteztek, mind csak propaganda. Szemmel láthatóan élvezi a társalgást. Óvatosan megkérdezem, hogy ő vajon skinhead-e, mire azt válaszolja, hogy igen, a jó értelemben. – Tudod, sok skinheadnek nincs konkrét politikai meggyőződése. Én elsősorban Szálasi katonája vagyok. – mondja.

Péternek és néhány barátjának saját klubja van egy lakótelepen, ahol vitákat rendeznek és előadásokat tartanak, ahogy ők mondják igazi „hazafiakat” nevelnek.

A beszélgetés végén telefonszámot cserélünk, meghív a klubba „a holokauszt legendája” című előadásra. Megad néhány olyan internetcímet is, ahol találhatok „megbízható” forrást az igazságról. Azt javasolja, hogy ezeket olvassam el, így ha odamegyek, be tudok majd kapcsolódni a beszélgetésbe. Szombatra beszéljük meg a találkozót.

A keresőbe beírom a Péter által megadott honlapcímet, bár előre felhívta a figyelmemet, hogy ha belépek a honlapokra, az NBH regisztrálja a számítógépem IP címét, magyarul lenyomoznak. Nem tudom, hogy ez csak amolyan hungarista paranoia, de érdekel, mit találok.

Az interneten több olyan honlap is van, ami remek ideológiai alapot és rengeteg forrást biztosít a magyarországi neonáciknak. A suttogo.hu például talán a legkeményebb vonalat képviselő ideológiai adattár. Ez az a honlap, ahonnan le lehet tölteni Hitler és Szálasi fő műveit, amik remekül megférnek Wass Albert, illetve József Attila néhány inkriminált írásával. Szinte minden idekapcsolódó zene letölthető MP3 formátumban, kezdve a hungarista indulóktól egészen a Titkolt Ellenállás illetve az Egészséges Fejbőr „magyar érzelmű” albumáig. A legérdekesebb azonban mégiscsak a fórum: a bazár jellegű cserebere mellett itt zajlik a mozgalom újrafogalmazása. A szerkesztők a fórumozók azon véleményét, amely megegyezik a honlap eszmerendszerével, általában kiemelik. „Globalizálódik a mozgalom isý ezt hívják neonácizmusnak. Mivel mi magyarok vagyunk, nem lehetünk neonácik, de lehetünk nemzetiszocialisták, tehát magyar vonatkozásban hungaristák. A zsiványok csak röhögnek a markukba, a neonáci eszméikkel globalizálták, megosztották a magyar mozgalmat. Ne hagyjuk!” (Antikomcsi, a suttogo.hu Emberi kapcsolataink a hungarizmus tükrében című topicjában).

Sok lehetőség van persze a törvény kijátszására. A nemzetiszocialista nyomtatott sajtó előszeretettel használja a kép és a szöveg egymásra játszását: ahol „árja” kiválasztottakról esik szó, oda sasok, illetve valami szimbolikusan pozitív állat kerül illusztrációnak, de ahol a zsidókról, cigányokról, vagy valamilyen gyűlölt kisebbségről írnak, ott a majmok (pávián, csimpánz), illetve rovarok képei az illusztrációk.

A honlapok fórumain Pécstől Sopronig találok bejelentkezőket, illetve szamizdat újságokat.

Szombat délutánra kint vagyok a Péter által megadott címen. A panellakások aljában garázsból átalakított helység a klub. Onnan tudom, hogy csak erről beszélhetett, mert nagy horogkeresztet festettek fekete festékkel a bejárati ajtóra. Az ajtó előtt már pár ember gyülekezik. Felismerem Pétert, egy kövér, kopasz fiúval beszélget. Amikor odaérek, elhallgatnak. – Ez a haverom, testvér! – mondja Péter – eljött ő is az előadásra.

A klubban néhány tornatermi pad van egymás mellé téve, a falon nyilaskeresztes poszter lóg. Kisvártatva belép két fekete inges gimnazista, bomberdzsekiben, a vállukon – számomra ismeretlen – számok és jelzések. A kövér fiú – később megtudom, hogy Andrásnak hívják – elkezdi az előadást.

A hungarista és alapvetően a skinhead logikát tökéletesen jellemzi a suttogo.hu egyik fórumában talált filozófiai fejtegetés: „Markáns ideológiai különbségek nem lehetnek két nemzetiszocialista között, mivel két igaz tézis nem mondhat ellent egymásnak. Ez egy filozófiai alaptörvény.” (Aszemita; suttogo.hu; Érdekes oldalak topic) Minden neonáci eszmefuttatásnak ez az elképzelés lehet az alapja, vagyis bárki – természetesen nemzetiszocialista – mondhat bármit, annak igaznak kell lennie. A vitafórumok nem a konszenzust szolgálják, hiszen az adott, pusztán csak információkat osztanak meg egymás között. A különböző nemzetiszocialista előadások úgy épülnek fel, hogy a kezdőtétel, esetemben a holokauszt nemléte objektív igazság. Ezt senki sem kérdőjelezi meg a hallgatók közül, az előadók csak ehhez farigcsálnak bizonyítékokat a történelem kiforgatásából. Egy nemzetiszocialistának a történelem ugyanis mindig szubjektív: több ezer túlélő nyilatkozatával szemben igazabbnak érzik azt az állítást, hogy nem látszottak a füstölgő kémények Auschwitz felett a szövetségesek légi felvételein.

Nyilvánvaló hazugságokat is képesek lenyelni, csak azért, mert az ellenkezője már nem vetne túl jó fényt a mozgalomra. Ők erősek akarnak lenni, ezért azt hallják meg, ami meggyőződésüket erősíti.

Az előadások felépítése erőteljesen hasonlít a szónoki beszédre. Először a jóindulat megnyerése következik (Sieg Heil vagy Kitartás, és a Hogy vagytok testvérek ezekben a nehéz időkben?), aztán a témamegjelölés (Hazudtak nekünk, a holokauszt nem létezik), végül olyan érvek és anyagok felsorakoztatása, amelyek erős érzelmi töltés nélkül sehol nem állnák meg a helyüket. Ellenben ezek a beszédek nem modernek. A második világháború retorikáját használják, így elég komikus, amikor szónoki kérdések hangzanak el (Meddig tűrjük, hogy apáink szent földjét acsargó zsiványok tapodják?) egy száznegyven kilós, kopasz, agyontetovált ember szájából.

Még egy praktikus megjegyzés a zsidóégetéssel kapcsolatban – zárja előadását András – Nézzétek meg ezt a képet, ezen ez a hulla lábbal van a kemence felé. Hogyan lehet így nagyiparban dolgozni? A kezei akadályozzák, hogy rendesen betolják a kemencébe. Le kellett volna vágni, vagy legalább az izmokat elvágni, mert a nagy hő hatására a holttest mindig felül. Rövid taps után ül le közénk. Hogy tetszett? – fordul felém. – Érdekes volt – mondom. Az embereknek meg kell tanulniuk, hogy mi az igazság – mondja.

Rákérdezek a tetoválásaira és megtudom, hogy a nemzetiszocialistáknak megvan a saját számszimbolikájuk. Ez azt jelenti, hogy a világ bármely pontján az ABC-hez rendelt betűk olyan rövidítéseket takarnak, amelyek minden beavatott számára ismertek. Így már értelmet nyer az András kezére tetovált 18-as szám (18=AH, mint Adolf Hitler), illetve a különböző nemzetiszocialista megmozdulások nevében szereplő számok, úgy mint a Lelkiismeret „88-éban, amit, ha e szerint fordítunk át, nem jelent mást, mint lelkiismeret HH (vagyis Heil Hitler).

Ahogyan a beszélgetés halad, megtudom, hogy az itt összegyűlteknek mind volt már konfliktusa romákkal. Volt, akit megvertek roma fiatalok, volt aki egyszerűen csak félt a saját szomszédjától. Mindenesetre radikalizálódásuk oka talán abban keresendő, hogy a skinheadmozgalom, amely a „80-as években Angliából jött be Magyarországra, már javában náci, illetve fasiszta eszmék gyűjtőhelye volt az olyan brit megmozdulások nyomán, mint a National Front vagy a British Movement. Az eredeti, pusztán agresszív, a punk mellett jelentkező mozgalom ugyanis nem mindig volt fajgyűlölő. A munkásosztálybeli kölykök szerveződtek csoportba, a hippimozgalommal való dacos szembenállás jeleként borotválták le a hajukat. Természetesen könnyű volt bemagyarázni ezeknek a fiataloknak, hogy nélkülözésük, illetve a társadalom perifériájára szorulásuk pusztán egy adott csoportnak, illetve kisebbségnek köszönhető.

Magyarországra már a fajgyűlölő mozgalom érkezett el teljes fényében, sőt talán a boneheadek (fajgyűlölő-skinhead) fémjelzik egyedül az országban tevékenykedő szubkultúrát. Mi sem jellemzi ezt jobban, mint az, hogy maga a Vér és Becsület kulturális egyesület is attól a Ian Stuart Donaldsontól (a Skrewdriver zenekar frontembere) vette át a nevét, aki tizenkét hónapot ült börtönben feketék bántalmazásáért, és akinek nagy szerepe volt abban, hogy a skinheadmozgalom átitatódott a fehér faj ideológiájával.

Ne higgyük, hogy a Vér és Becsület magyar találmány. Angliában és az USA-ban is létezik ugyanezzel a névvel szervezet (Blood and Honor).

Ami elgondolkodtató, hogy ezeknek a szervezeteknek talán jobb a kapcsolatuk egymással, mint maguknak az anyaországoknak. Ezért rendezik meg minden évben a skinhead-nagytalálkozót valahol a világon.

A világ az olyan emberek számára, mint Péter és András, ezzel az ideológiával leegyszerűsödik jóra és rosszra. Ahhoz, hogy az életük ne legyen teljesen egyhangú és kiválasztottnak érezzék magukat, tökéletes alap a hungarizmus. Képregényhősökké válhattak – ahogyan később megtudom -, a „gyengék és elnyomottak magyar védelmezőivé”.

Ehhez nem szükséges a nyers fizikai erő, minden csak fellépés kérdése. Pétert a nagy mennyiségű szesz mellett az „eszme” hatja át, a fellépéséből áradó nyílt agresszió dermesztő. Tendenciózus, hogy mindig a legvékonyabb, leggyengébb ember lesz a hangadó az ilyen csoportokban, ugyanis valószínűleg így kompenzálják kisebbségi komplexusukat. Míg András kissé nehézkes és alapvetően béketűrő, addig Péter agresszív és agilis. Péter nem fél semmitől és senkitől, amíg legalább négyen állnak mögötte olyanok, akik megverik azt, aki felveszi a kötözködést.

Kérdésemre, hogy tartják-e a kapcsolatot a Vér és Becsülettel, vagy a Nemzeti Arcvonallal, Péter elmondja, hogy hiába próbálkozott, a Vér és Becsület csupán baráti alapon szerveződik, ő pedig vidéken hiába próbálkozik belépni. A Nemzeti Arcvonal pedig már a múlté.

Megbeszélem Péterrel és Andrással, hogy találkozunk a Hattyú nevű kocsmában úgy éjfél körül. András elmondja, hogy a városból itt szoktak összegyűlni a „hasonló gondolkodású fiatalok”, innen mennek el közösen „felügyelni a rendet” a közeli diszkóba.

Tizenegykor már ott ülök a Hattyúban, és az ötven év körüli pultosnővel beszélgetek. Megkérdezi, hogy a skinheadekre várok-e. Mikor megmondom, hogy igen, széles mosollyal kezdi ecsetelni, hogy milyen jó emberek. Régen sok volt itt a verekedés meg a seftelés – mondja -, de amióta idejárnak ezek a fiúk, csend van és békesség.

Péter vérző orral érkezik, elmondja, hogy „eligazítottak néhány roma köcsögöt”, de az egyik srác arcon rúgta. Kérdezem, hogy egy ilyen balhé után nem fél-e a rendőrségtől. – Á, dehogy – mondja. – Mi nem jelentjük fel őket, ők sem minket.

Megérkeznek a barátnők is, akik ugyanannyira véresszájúak, mint a fiúk. Luca, Péter barátnője – már jó ideje együtt élnek – hosszasan fejti ki, hogy csak olyan férfival hajlandó randevúzni, aki fehér és keresztény (a legjobb a protestáns) és komolyak a szándékai, legalább két gyereket akar.

Komoly elképzelései vannak a nevelésről is: semmilyen körülmények között nem lenne hajlandó gyermekeit „zsidó iskolába” adni, szerinte ugyanis a gyökereket kell megtanulniuk, azt, hogy „a magyar szittya nép, és vezetésre termett”.

Hallok arról is, hogy elvileg már van olyan vasárnapi iskola, ami így fog tanítani. Judit ismer olyan hungaristákat, akik szervezik, hogy a saját szellemiségükben képezzék a gyerekeket.

Hogyan fog ez működni? Judit elmondja, hogy a tananyag adott – ezt láttam már az interneten – már csak elhívatott tanárokat kell találni. Etika, fajismeret, történelem és néprajzoktatás lesz – tudom meg.

– Mi majd a reményt tápláljuk, és árja angyalokat nevelünk – mondja.

Másnap hívatlanul megyek a klubba, kora délután. Egyedül Pétert találom ott, egy halom fekete pólót cipel be. Barátságosan üdvözöl, majd a rakodás közben elmondja, hogy ezeket a kínai piacon vette bagóért, és van egy haverja, aki olcsón nyom rá jeleket és mintákat. Persze az összes póló nem saját használatra lesz, úgy százat különböző „jobbos” rendezvényekre, illetve „szakkönyvesboltokba” szán eladásra. A rakodás alatt hosszasan értelmezzük Szálasi hungarizmusát.

Megtudom, hogy Péter ezekkel a pólókkal 15-20 ezer forint pluszpénzre tesz szert havonta, attól függően, milyen a forgalom. Persze sosem kerülnek anyagi zavarba a kiválasztottak: önként és önzetlenül segítik egymást, mindennap más fizeti a kocsmában a számlát. Elmondja, hogy a mozgalomnak vannak komoly támogatói is, de mindenki úgy segít, ahogy tud. Gyakran kapnak pénz szélsőjobbos szimpatizánsoktól is. A szimpatizáns többféle lehet: lehet egyszerű iparosember, régiségkereskedő, aki ereklyéket tesz el nekik, vagy akár munkás, aki egyetért a céljaikkal. Vannak a mozgalomnak tudósai is, ők a MIÉP keretein belül szoktak előadásokat tartani, illetve hallott valami hungarista filozófusnőről is, akinek gondolatait még soha sem sikerült elcsípnie. Kérdésemre, hogy ezek a tudósok valóban nemzetiszocialisták-e, mosolyogva annyit mond: hogy nem, hiszen ilyen eszmék nyilvános hangoztatásáért könnyedén kerülhet az ember dutyiba. Úgy fogalmaznék – mondja Péter – hogy ők a nemzetiszocialista light.

Este megint összegyűlünk a Hattyúban. András új szerzeményét, egy náci övcsatot mutat körbe, hosszasan beszélgetünk a napi politikáról. Péter feltűnően ideges. Amikor megkérdezem, hogy miért, elmeséli, hogy a szélsőjobboldali bonehead irányzat mellett Magyarországon is megjelentek a sharp-ok (skinheadek a faji előítéletek ellen), akik antirasszisták és van egy srác a városban, aki sharpgyanús.

A sharpmozgalom gyakorlatilag a náci ideológiával szemben fejlődött ki Angliában és Németországban. Módszereiket tekintve semmiben nem különbözik a két skinheadirányzat, csupán annyiban, hogy a sharpok nem terrorizálják a kisebbségeket, ők a boneheadeket verik el. Olyannyira megerősödtek Amerikában, hogy például New Yorkot Bone-mentesítették, volt olyan fiatal, aki ebbe halt bele.

Péter – bár eddig egyetlen sharppal sem találkozott – rendkívül ideges. Úgy érzi, hogy maga a skinheadlét nem lehet gyökértelen, az ideológiáját az erő szolgáltatja, az, hogy maroknyian látják az igazságot, és ők ismerik fel a világ nagy összeesküvéseit. Ebből az életszemléletből persze automatikusan következik a paranoia: az egész csoport egyetért abban, hogy a sharpokat például Izrael pénzeli. Körbejárunk pár kocsmát, hátha ráakadunk sharp-gyanús emberünkre. Hiába, így Péter dühét egy szemetesládán vezeti le.

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©