Forrás: NOL

Intelmek kezdő miniszterelnökhöz

Fábri Péter, 2004. augusztus 30. 00:00

Hallgatom a 16 órát, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt nyilatkozatát. A tehetséges, dinamikus, érdekes üzletember, aki előbb tanácsadó, aztán miniszter, majd a napokban rövid idő alatt miniszterelnök-jelölt lett, idéz: „Felháborodom, tehát vagyok” – mondja. És hozzáteszi: azt hiszi, ez az idézet Hamvas Bélától való.

Én nem háborodom fel, én elszomorodom. Gyurcsány Ferenc hosszú idő óta a magyar baloldal legjobb ötlete. Nehéz sorsú kisgyerekből az ország egyik legsikeresebb üzletemberévé dolgozta fel magát, most pedig megmutatta, hogy egy nagy párt tagságát is példásan demokratikus módon maga mögé tudja állítani. Nyilatkozataiban valódi bölcsességgel beszél párton belüli korábbi ellenfeleiről, akiket most már szövetségeseinek tekint (valószínűleg joggal, nevezetteknek nincs más esélyük). Tisztelettel nyilatkozik az államfőről, bár az államfő legutóbbi döntése nem könnyítette meg a dolgát. Mindez egy formátumos, jó emberismerettel rendelkező, tisztességes és komoly politikust sejtet. Én már a KISZ-t is kezdem megbocsátani neki, pedig az ilyesmitől könnyen viszolygásom támad.

Tehát: miért szomorodom el? Hát azért, mert a fenti idézet, ez a mélységesen baloldali gondolat Bálint Györgytől való. Így kezdődik az Intelmek kezdő felháborodókhoz című írás (amelynek Karinthy tollára méltó párdarabja is van: Útmutató kezdő helyeslőknek). Bálint György (1906-1943) – akinek nevét ma egy nívós újságíró-iskola viseli – baloldali, antifasiszta újságíró és nagyszerű műfordító volt. Lévén zsidó, kettős üldöztetés sújtotta – munkaszolgálatosként halt meg Oroszországban. Elkerülhetetlenül le kell írnom: Bálint György kommunista volt, de hát ez ma szitokszó. Pedig jó volna, ha sikerülne megértetni a ma felnövő fiatalokkal, hogy mennyire mást jelentett kommunistának lenni a hárommillió koldus országában, mint 1945 után. Kommunista volt, akárcsak barátja, József Attila, baloldali, mint másik barátja, a szintén elpusztított Radnóti Miklós, vagy mint a korszak egyik világszínvonalú magyar festője, Derkovits Gyula, vagy mint Picasso, vagy mint Aragon. Szóval, bármit gondoljunk is ma teljes joggal a kommunizmusról, Bálint György nagyon jó társaságba tartozott.

Hamvas Béla, akit én inkább nagy költőnek, mint rossz filozófusnak tekintek, soha nem volt baloldali. Elképesztően művelt, eredeti ember volt, aki inkább lett könyvtárosból kétkezi munkás, mintsem hogy bármi olyasmiben kelljen részt vennie, ami nem ízlése szerint való. Annyira nem volt baloldali, hogy – írásainak tanúsága szerint – felháborodni sem szeretett. Misztikus, irracionalista kultúrkritikájában egy keserű és magányos ember szól hozzánk, semmiképp sem egy kezdő (vagy gyakorló) felháborodó. Hamvasnak nagyon rossz véleménye volt a tömegekről, és nem nagyon foglalkoztatták azok a társadalmi igazságtalanságok, amelyekről Bálint György ezt az elhíresült mondatot leírta.

Tehát: miért szomorodom el? Azért, mert Gyurcsány Ferenc véletlen tévesztése (melynek lehetőségét a talán szó beszúrásával előre elismerte) szerintem kortipikus. A két nagyszerű író, a két remek ember közül ma Bálintot nem illik emlegetni, Hamvast igen. Ez a tévesztés amolyan árokbetemető tévesztés volt, egy baloldali gondolkodó sorainak áthelyezése a nemzeti középbe. De hát én mondjam Gyurcsány Ferencnek: merjen baloldali lenni? Merje néven nevezni azokat, akik minden politikai tévedésük mellett világszínvonalú, bátor humanisták voltak, és nem féltek, pedig volt mitől. Nekünk a mai Magyarországon nincs mitől félnünk – mi most csak a saját öntudatlan gyávaságunknak eshetünk áldozatul. Ha akarva-akaratlanul elmaszatoljuk a különbségeket mondjuk Bálint György és mondjuk Hamvas Béla között. Mert akkor nem fogunk tudni felháborodni többé, csak gyáván helyeselni.

A szerző író

Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©